OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Az évtized legizgalmasabb gyerekkönyvei - 4. rész
 
 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Április
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
<<   >>
 
A HIDEG SZÍV (1)

Senkinek, aki Svábországba vetődik, nem szabadna elmulasztania, hogy bekukkantson a Fekete-erdőbe. Nem a fák végett, habár olyan rengeteg szép szál fenyőt sem lehet mindenütt látni, mint éppen ott; hanem inkább az emberek miatt, akik észrevehetően különböznek a távolabbi vidékek népétől. Az itteniek magasabbak, mint a hétköznapi ember, s vállasak, tagbaszakadtak. Mintha a friss hegyi levegő, mely reggelenként a fenyvesekből árad, már fiatalkoruktól fogva szabadabb lélegzetűvé, tisztább szeművé, de nyersebbé, szilárdabb jelleművé tette volna őket a folyóvölgyek és síkságok lakóinál. De nemcsak magatartásuk, sudár termetük von a fekete-erdeiek s az erdőntúliak közé éles határt, hanem szokásaik és viseletük is. Legszebben a Baden környék lakosai öltöznek. A férfiak szakállt növesztenek, ahogy azt a természet adta a férfiaknak, fekete bársonymellényük, terebélyes és ezerráncú plundranadrágjuk, piros harisnyájuk s csúcsos, széles karimájú kalapjuk kicsit idegenszerű, ám feltétlenül komoly s tiszteletet parancsoló külsőt kölcsönöz nekik. Az itteniek rendszerint üvegfúvók, de foglalkoznak órakészítéssel is, és a fél világot bekóborolják gyártmányaikkal.

 

Az erdő ellenkező oldalán ugyanennek a nemzetségnek egy másik csoportja él, de ezeknél a maguk foglalkozása igencsak más szokásokat, erkölcsöket honosított meg, mint az üvegfúvóknál. Az idevalósiak ugyanis fával kereskednek. Kidöntik, legallyazzák s felaprítják az óriási fenyőket, s a Nagoldon át leúsztatják a fatermést a Neckarba, a Felső-Neckarból pedig a Rajnába kormányozzák, be egészen Hollandia szívéig. A tengeren is ismerik a fekete-erdeieket meg hosszú tutajaikat. Minden folyó menti városnál megállnak, és emelt fővel várják, hogy a gerendát s a deszkát megvegyék tőlük. A legerősebb s leghosszabb gerendákat jó pénzért a holland mynheereknek – e gazdag polgárnépnek – adják el, akik hajót építenek belőlük, így aztán nem csoda, hogy zord vándorélethez szoktak. Legfőbb örömük, ha tutajukkal lefelé hajókáznak a folyón, s bánatuk, ha a parton felfelé gyalogolnak… Ezért is tér el annyira ünnepi viseletük az üvegfúvókétól, akik a Fekete-erdő másik felében laknak. A faúsztatók ujjasa sötét lenvászonból van, domború mellkasukon tenyérnyi széles, zöld nadrágtartó ékeskedik, nadrágjuk anyaga fekete bőr, és úgy kandikál elő zsebéből rézcolstokjuk, mint valami diadalmi jelvény. Igazi büszkeségük és boldogságuk azonban óriási csizmájuk, mely minden valószínűség szerint a legnagyobb a világ valamennyi csizmája közt. E lábbeli ugyanis két arasszal följebb ér viselője térdkalácsánál, következésképp a tutajosok három láb mély vízbe is nyugodtan belegázolhatnak.

 

Ennek az erdőnek a lakói nem is oly rég még hittek az erdei szellemekben, és csak az újabb időkben tudták ezt a buta, babonás hiedelmüket az erre hivatottak kibeszélni belőlük. A legkülönösebb mégis az, hogy ezek az állítólag itt élő titokzatos erdei lények ugyancsak alkalmazkodtak a fent említett kétféle viselethez! Az Üvegmanó például, ez a két és fél lábnyi, jó szándékú törpeuraság sosem mutatkozott másképpen, mint széles karimájú csúcsos süvegben, dolmányban, ráncos plundranadrágban és piros harisnyában. Hollandiás Miska viszont, aki az erdő másik végében szokott bolyongani, széles vállú fickó volt, s a tutajosok ruházatát viselte. Több szemtanú állítása szerint akkora csizmát hordott, hogy a biztos tönkremenéssel volna egyenlő kifizetni az erre a célra megnyúzott rengeteg borjú árát…

– Olyan magas az a csizma, hogy egy átlagos termetű ember nyugodtan beleállhat, és nyakig eltakarná – mondogatták a tájékozottabb népek, s elképzelhető hogy nem is túloztak.

Nos, ezekkel az erdei szellemekkel meg egy fiatal fekete-erdeivel történt az a különös história, amit most el akarok mesélni… Élt ugyanis a Fekete-erdőben egy özvegyasszony, bizonyos Munk Barbara: férje valaha szénégető volt. Férje halála után tizenhat éves fiát ugyanerre a mesterségre fogta.

A fiatal Munk Péter hosszú, sovány fiú volt, s eleinte meg is nyugodott a sorsában, mert az apjától sem látott mást, mint hogy egész héten át a füstölgő boksa mellett rostokol, vagy pedig koromfekete képpel, melytől mindenki irtózik, lekocsizik a városba, s megpróbálja eladni a faszenet. Igen ám, csakhogy egy szénégetőnek bőven van rá ideje, hogy elgondolkozzék a saját maga s a mások sorsán. Szegény Munk Pétert, ahogy ott kuksolt a boksája előtt, a körötte meredező rengeteg erdő sötétje s csendje szíve mélyéig elszomorította, és kimondhatatlan vágyakkal töltötte el. Valami levertté tette, valami ingerelte, de hogy mi ez a valami, még csak nem is sejtette. Végül rájött, mi az, ami bosszantja, s ez nem volt más, mint a foglalkozása…

– Mi vagyok én? Egy magányos, kormos pofájú szénégető! – dohogott. – Nyomorúságos élet! Lám, milyen tisztelet jár az üvegfúvóknak, az órakészítőknek, sőt még a zenészeknek is vasárnap este… De csak jelenjek meg én, Munk Péter, kimosakodva és kikefélkedve, apám ezüstgombokkal teleaggatott ünnepi dolmányában, vadonatúj piros harisnyámban az emberek közt! Hogyha valaki mögém kerül, váltig töpreng majd, ki lehet ez a nyalka fickó, s talán még szép harisnyámat, délceg járásomat is megcsodálja. Ám vágjon csak elibém, s hátranézve vessen arcomba egy pillantást, mindjárt kiszalad majd a száján:

„De hisz ez csak a Füstösképű Munk Péter!”

Az erdő túlsó oldalán lakó tutajosokat is irigyelte. Ha ezek az erdei óriások átjöttek a falujába pompás ruháikban, melyeken gombok, csatok, láncok formájában vagy félmázsányi ezüst díszlett, s lábukat szétvetve előkelő ábrázattal figyelték a táncot, hollandul szitkozódtak, s mint a legelőkelőbb holland mynheerek karnyi hosszú kölni pipából szipákolták a füstöt, Péternek úgy tűnt, ezek a tutajosok a világ legboldogabb emberei… Miután pedig e boldog teremtmények zsebükbe nyúltak, marékszám kotorták elő az aranytallért, és elkezdtek ötös, tízes tétekre kockázni, Péter majd megbolondult, s leforrázva sompolygott haza nyomorúságos kunyhójába. Nem csoda: a deszkabárók némelyike több pénzt játszott el egyetlen ünnepestén, mint amennyit a szegény Munk papa valaha is egy egész esztendőn át keresett!

Három ember járt ide, akiket különösképpen csodált. Az első testes, pirospozsgás ábrázatú férfi volt, s őt mondták a leggazdagabbnak. Ez volt a Kövér Ezekiel. Évente kétszer is megjelent Amszterdamban épületfával, de valahogy mindig jóval drágábban adta el áruját a többieknél. Úgyhogy amíg amazok gyalog vágtak neki az útnak, ő fogaton indult hazafelé, akár egy igazi úr. A második az erdővidék legmagasabb és legsoványabb embere volt, s emiatt Hosszú Tóbiásnak hívták. Őt Munk a vakmerőségéért irigyelte: a legtekintélyesebb vendégekkel is szembeszállt, s bármekkora volt is a kocsmában a zsúfoltság, több helyet szorított ki magának, mint négy kövér. Egyszerűen az asztalra könyökölt, vagy csak felhúzta a padra pipaszárlábát, mégse mert senki rászólni, mivel töméntelen sok pénze volt. A harmadik egy csinos fiatalember, messzi környék legjobb táncosa hírében állt, s ezért nevezték Tánckirálynak. Valamikor ő is szegény ember volt, egy deszkamágnásnál szolgált, de aztán hirtelen meggazdagodott. Egyesek azt rebesgették, hogy egy vén fenyő alatt egy véka pénzt lelt, mások viszont azt állították, hogy a Rajna menti Bingen közelében fogott ki csáklyájával egy aranypénzzel megtömött batyut, s hogy ez a „lelet” tulajdonképpen a Nibelungok legendás kincséhez tartozik, amelyet azon a tájon süllyesztettek a hullámsírba. Elég az hozzá, hogy a fiatalember egyszeribe gazdag lett, s ifjú és öreg egyaránt úgy tekintett föl rá, mint valami fejedelemre.

Erre a három szerencsés fickóra gondolt a leggyakrabban Füstösképű Munk Péter, valahányszor egyedül üldögélt fenyvesvadonában. Bár igaz, mindhármuknak volt egy szörnyű hibája, ami miatt nem nagy népszerűségnek örvendtek: mind a hárman éktelenül fukarok voltak, s zordonan elzárkóztak az eladósodott és elszegényedett szerencsétlenek kérései elől… Márpedig a fekete-erdei nép alapjában véve jólelkű! De hát mindnyájan tudjuk, hogyan fest az ilyesmi. A három gazdag nem volt népszerű, de pénzével mégiscsak kivívta a tekintélyt; mert ugyan ki szórhatta volna úgy a pénzt, mint ők! Mintha a fenyőkről potyogott volna ölükbe a rengeteg tallér!

„Ez így nem mehet tovább! – határozta el egy szép napon Péter, amikor túlságosan is hatalmába kerítette a keserűség. Előző nap ugyanis éppen ünnep volt, s a környék egész népe a kocsmában tanyázott. – Ha hamarosan zöldágra nem vergődök, még kárt teszek magamban. Ó, ha én is tekintélyes és gazdag volnék, mint a kövér Ezekiel! Volnék merész és erőszakos, mint a Hosszú Tóbiás, vagy híres, mint a Tánckirály, és csak ne krajcárokat kellene odahajigálnom a zenészeknek, hanem dobálhatnám a tallérokat, ahogy ő! Vajon honnan szerezhette a pénzt a fickó?”

A pénzszerzés minden módja megfordult a fejében, de valahogy egyik sem tetszett neki. Végül eszébe jutottak a legendák a régmúltak ama hírességeiről, akik Hollandiás Miska vagy az Üvegmanó révén tettek szert gazdagságra. Míg apja élt, gyakran jöttek hozzájuk más szegény emberek látogatóba, s ilyenkor hajnalig folyt a szó gazdag emberekről meg gazdagságuk eredetéről. Az effajta beszélgetés közben sűrűn felbukkant az Üvegmanó alakja. Ha alaposabban visszagondolt, még valami abból a versikéből is eszébe jutott Péternek, melyet a mendemonda szerint Tannenbühlben, a fenyves szívében kellett elmondani, hogy előálljon az Üvegmanó:

Fenyveserdei kincsek őre,
sok száz év elszállt már fölötted,
tiéd minden, mit fenyő borít…

De bárhogy törte a fejét, a mondóka folytatására sehogy sem emlékezett. Gyakran gondolt rá, nem kellene-e megtudakolnia egyik vagy másik öregembertől, miként is szól a vers folytatása, de mindig visszatartotta a félelem, hátha véletlenül elárulja szándékát. Az is megfordult a fejében, hogy az Üvegmanó históriáját bizonyára kevesen ismerik, a mondókát még ennél is kevesebben : az erdőségben nem tolongtak a gazdagok… Meg aztán – okoskodott – miért is nem kísértette meg apja s a többi szegény ember a szerencséjét?

Végül anyját vette rá, hogy meséljen neki a kincses törpéről. Munkné el is sorjázta fiának, amit a szellemről tudott, csakhogy a versikének csupán az első sorára emlékezett. Amit még hozzátehetett csekélyke tudományához, az az volt, hogy az Üvegmanó csak azoknak jelenik meg, akik vasárnap délelőtt tizenegy s délután két óra közt jöttek a világra. Eszerint tehát neki, Munk Péternek mutatkozott némi esélye – no persze csakis akkor, ha végig tudja a versikét –, mivelhogy vasárnap s pontosan déli tizenkettőkor született!

Tovább (2)

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót