A bundám szőrös, kócos és a talpaim nagyok. Fő ételem a sárga méz, a medve én vagyok. Ha brummogok, hát megremeg az erdőrengeteg, bizony, a hangom mily remek, csak rám füleljetek!   Nyuszi, nyuszi vígan játszik, csak a két nagy füle látszik, hajnal óta ugrál sorba rekettyésbe, sombokorba. Estére már nem bokázik, iheg-liheg, lassan mászik, meg is eszik tíz-húsz torzsát, vizet iszik három dézsát.   Róka, róka, róka rőt, mért kerülöd az erdőt, az erdőnek az alját, a bokornak a gallyát? Irhád csapzott, farkad kóc, hiába is tekeregsz, egyszer csúnya vége lesz.   Ha erre jársz, vacsorára gyere fel a bagolyvárba, igazítson csillag útba, fa tetején az odúba. Kikönyöklünk az ablakon, a nagy erdőt megmutatom, s hogyha gyönge lenne szemed, adhatok egy szemüveget.   Erdőn fa van temérdek, és minden fán van kéreg, kéregben sok a féreg, egymástól nem is férnek. Jön a harkály, kipi-kopp, kirántja a kukacot, hosszú csőrrel kopácsol, bogarat űz, nem ácsol.   Tüskés hátú sün barátom, merre jártál, mondd, a nyáron? Itt az ősz, a lomb lehullt már, most látlak, hogy előbújtál. Körmöd kopog, eliramlasz, vigyázz, itt a tél, te mamlasz! De a sün nem jön zavarba, belebújik az avarba.   Mókus ugrik ide-oda, mint egy híres akrobata. Sok-sok tapsot kapna érte, a cirkuszban, ha fellépne. De ez nem is érdekli őt, sose hagyja el az erdőt, kosztja se sok gondot okoz: mogyoró és fenyőtoboz.   Hűha! Mi ez? Milyen csapat, mely a sűrű sárba szalad? Vaddisznó az erre lábal mind a kilenc malacával. Hogy röfögjenek, hogy visítsanak, nincs ily hangja semmi sípnak! Magukkal nem hoztak pakkot, megeszik a gumót, makkot.   Erdőszélen elidőz pettyes hátú, szelíd őz, messzire néz merengve, erdőn túli terekre, szemét nyitja kerekre fűre, fára, berekre. Tán ha volna két ökre, el is menne örökre.   Nagy hangjával kirukkol, fent a kakukk kakukkol, s bár nem kérte senki őt, telezengi az erdőt. Csitt! Ne legyen itt egy mukk, befogni a csőrt, kakukk! Dalod hamis, hangod sért, nem állok jót magamért!