Gyermekfejjel, kicsit nehéz felfogni, hogy egy nap huszonnégy órából áll, és hogy egy óra 60 percet tesz ki. Nem csak a gyereknek, néha még nekünk is! Sokszor halottam már, emberektől, azt: Úgy érzem, hogy ma 25 órát dolgoztam! S, mi történik akkor, ha ezt a gyermekünk is hallja… Egyszerűen összezavarodik. Hiszen sem a 24, sem a huszonöt fogalmával nincs tisztában. Az, sok vagy kevés? – kérdi majd.  Ezért, próbáljunk meg egy műveletet, egy cselekedet, vagy egy – egy mozzanatot bemutatni a gyereknek, és ezzel érzékeltetni vele az időt. Példának okáért: ha jelzőlámpánál kelünk át, mutassunk rá mennyi időbe telik, míg világít a zöld, a sárga, vagy a piros… S, így lassanként…  De játszhatunk is.  Vegyünk elénk egy nagy faliórát – milyet ma mindenfelé fillérekért árulnak – és meséljük el a következő mesét.  Volt egyszer egy Óra anyuka. Ennek az Óra anyukának három gyermeke volt. A vékonyka gepárd (a másodpercmutató), a hosszú zsiráf (nagymutató), és a kicsit kövérkés, lajhár (a kismutató).  A lajhár lusta egy gyerek volt, lassan járt, alig mozdult meg, a gepárd, aki mindig futott rá sem hederített a két testvérkéjére. Szüntelen körbe-körbeszaladgált, és meg nem állt egész nap.  A zsiráf is szeretet futni, ő is szaladt egész nap, kicsit lassabban ugyan, mint a gepárd, de futott. Szegény lajhár hiába ment, küszködött, a zsiráf testvérkéjét, mindig egy számnál tudta utolérni.  De nem csak ennyi volt közöttük a különbség. Míg a lajhár egy nagyon becsületes igazmondó gyerek volt, és ha az egyesen állt meg, akkor egy órát mondott, míg a zsiráf, ha az egyesre ért, azt hazudta: öt. Ha a kettesre azt, hogy tíz, majd, húsz… így érve el a tizenkettesig, amikor is hirtelen igazmondó lett és bevallotta, hogy a lajhár testvérkéjének igaza van.  Ha a mese nem válna be, alkalmazzuk a másik módszert – ajánlják a tudósok – rajzoljunk papír órákat, egyiket délre, a másikat fél nyolcra, a harmadikat, este kilencre, a negyediket délután ötre állítsuk be… és ezeket ragasszuk fel a gyerekszoba falára, míg föléjük egy igazi órát akasszunk. Azután pedig ha iskolába indulunk a gyermekkel, mutassuk meg neki: Ím fél nyolc lesz, mennünk kell az iskolába. Ha vasárnap dél van és megszólal a harang (természetesen magunkat is a pontos időre kell beállítanunk), újból mutassunk a rajzolt órára: Látod, most dél van, szól a harang, s mi ebédelünk… és így tovább. A gyermek, napokon belül meg fogja tanulni az óra használatát, és csak javára válik! Sok sikert…  Forrás: http://minelli.hu