Egy ódon, titkokat sejtető házban egyszer egy kisfiú bekukkant a régi tükör mögé, és ami mögötte van, arra készteti, hogy elinduljon az ismeretlen úton.   Mentében meglátja a szomorú király birodalmát. Ez a király kárhozatra van ítélve népével együtt, mert nem voltak hajlandók fegyvert fogni, a bánatos királynak a kislánya súlyosan beteg, s csak a kisfiú mentheti meg. Elbujdosnak hát, írt keresve a betegségre, s egy szürke, különös tengerparton rátalálnak egy üvegházikóra, ahol kettesben élnek, a gyógyulást remélve…   Vannak könyvek, kivételesek, ritkák, melyek könnyeket csalnak olvasóik szemébe. Ez a mese is ilyen. Megkönnyebbülten sírni pedig néha éppolyan jólesik, mint önfeledten nevetni. Aki ezt a mesét elolvassa, „pilinszkyül” tanul – szeretetet, emberséget. A mesebeli kislány és kisfiú különös világát Irsa Katalin idézi elénk álomszép rajzaival.     Annamarie - moly.hu   A tükör világába léphetünk a mese által, abban a tükörbe, ami már az egészen kicsinyeket is megbabonázza. Emlékeim szerint engem is sokáig bűvkörében tartott ez a megmagyarázhatatlan varázsszerkezet. Kísérletezgettem vele, hogy egyszer rajtakapom, hogy csak utánoz, és valójában áll valaki a másik oldalon. Pilinszky tükrében nem is egy valaki, hanem egy egész világ létezik. Egy király, aki népével elmenekült a csaták és harcok elől, hogy békében élhessen. De a betegség, vagy inkább melankólia elragadta mellőle a királylányt. Szomorú szenvedésében a legfelsőbb toronyszobába költöztették, és csak a tengeri levegő gyógyíthatja meg. A tenger, vagyis a szabadság. Ha kiszabadulhat a tükör börtönéből. Egy Kisfiú lép be a különös világába, hogy megmentője legyen a lánynak, s így az önmagát emésztő királynak is. De a rövid ideig tartó boldogságot nem tudja véglegesíteni a Fiú, a lány végleg bent reked az elzárt valóságban. A mélabús mese bár nélkülözi a jó és a gonosz harcát, mégis két ellentétes erő közt őrli szereplőit. Valójában van-e a tükör mögött bármi is, vagy önmagát nézi az ember, mélyebb, eltakart, elsüllyesztett énjét ismerheti fel? Küzdhetünk-e ennek az énnek a kiszabadításáért? Pilinszky vesztesnek ábrázolja a Fiút, s így önmagát is. Nincs remény, nem létezik illúzió, olyan nincs, hogy megteremtődik a béke és harmónia, ha elmenekülünk. Nem is gyerekeknek íródtak ezek a sorok. Vagy csak én értelmezem összetetten az egyszerű mesét? Ha nem pont, az amúgy is meditatív szerzőről lenne szó, akkor talán elhinném, hogy túlzás ezt így látni, de ismerve életét, költészetét és hitét, szerintem biztos, hogy a történet túlmutat önmagán. A mese eredetileg 1974-ben jelent meg a Hárs László által szerkesztett Csupa mese antológiában. Önálló kiadása már csak Pilinszky halála után, 1988 látott napvilágot, így ő már nem láthatta az Irsa Katalin rajzaival illusztrált kötetet. Pedig a részletekben és érzelmekben gazdag képek hűen igazodnak a könyv hangulatához. Olyanok, mint a japán tusrajzok, vagy selymen életre kelő álomvilágok. Aki esetleg még nem találkozott vele, szánjon rá egy kis időt, megéri.