A gyerekeket ugyanis egyszerűen nem hagyta nyugodni a krokodillá változtatott kiskutya, Blöki sorsa, és megint levelekkel árasztották el az írót. Nem csoda, ha ezek után Preußler gondosan elvarrt minden szálat „a legeslegutolsó paprikajancsis és vitézlászlós történetben”, azaz a jó útra tért rablóról szóló harmadik kötetben. A héttőrös gazember, az őt üldöző kétbalkezes Üstöllési főtörzsőrmester, Jancsi, Lackó és a Nagymama kalandjai mindenesetre nem csak Németországban, hanem világszerte elképesztően népszerűek, a könyveket több mint harminc nyelvre fordították le eddig, és hatmillió példány kelt el belőlük. A mesékből színdarab, bábjáték, film, sőt, még gyerekopera is készült. Torzonborz kalandjait itthon Nádori Lídia fordításában olvashatjuk; a műfordító június elején a Torzonborz újabb gaztettei című kötetért megkapta a legjobb fordító díját. Nádori Lídiával a nevek fontosságáról, a békebeliség megragadásáról és a könnyes röhögésekről is beszélgettünk. Otfried Preußler eredetileg csak egy könyvet szánt Torzonborz kalandjainak, de aztán rengeteg levelet kapott, melyekben a gyerekek a folytatást kérték, így megszületett a második, majd a harmadik kötet is. A mesék a mai napig nagyon népszerűek – mit gondolsz, mitől működnek ezek a sztorik még mindig? Preußlernél sikeresen találkoznak a klasszikus mesei szereplők a klasszikus műmese figuráival és ezek paródiáival. A történet éppen annyira egyszerű is, fordulatos is, hogy ne legyen se követhetetlen, se unalmas. A humora bűbájosan anekdotikus – engem éppen ez a kissé ódivatú, öreguras-nagypapás tónus fogott meg, és egyik legfontosabb feladatomnak tartottam, hogy ezt a hangot próbáljam meg visszaadni. Preußler tudott játszani, és tudott úgy beszélni a gyerekek nyelvén, hogy az ne hasson gügyögésnek. Ugye, milyen egyszerű recept? Kevesen tudják utánacsinálni. Műfordítóként hogyan jellemeznéd Preußler szövegét? Áradóan mesélő, de nem túlhabzó. Az ódon anekdotikusságot már említettem, nagyon fontos réteg. Láthatóan fontos számára a nyelvi lelemény, de ebben is tudja a mértéket, nem terheli vele agyon a szöveget. Megtiszteli a gyermek olvasókat azzal, hogy ritkábban használt szavakat, kifejezéseket helyez el a szövegben – illetve számít a felnőtt közreműködőre, aki adott esetben ezeket elmagyarázza. Ebben is igyekeztem követni a példáját. Kiváló dramaturgiai érzékkel megáldott prózaíró, nem időz el a kelleténél hosszabban egyetlen részletnél sem, és mindig a megfelelő pillanatban helyezi el a következő fordulatot. Ennek köszönhetően sosem éreztem munka közben, hogy leül a szöveg. A mesékben nagyon fontos a név: a magyar fordításban Hotzenplotzból Torzonborz, Wachtmeister Dimpfelmoserból Üstöllési főtörzsőrmester lett. Mi segít a jó név megtalálásában? Rögtön beugrik, vagy dolgozni kell rajta? Van esetleg ilyenkor valaki a környezetedben, akár gyerek, akár felnőtt, aki segíteni tud ebben? A Torzonborz nem az én ötletem volt. Illetve megfordult a fejemben, de kissé triviálisnak éreztem, azonkívül biztos voltam benne, hogy már létezik Torzonborz nevű mesehős, és nem akartam ebből gondot. Érdekes, hogy amikor elmeséltem édesanyámnak, hogy a főhősünknek még mindig nincs neve, és leírtam neki a figurát, azonnal rávágta: Torzonborz. Azután pedig, amikor Orosz Anett, a könyv szerkesztője jött az örömhírrel, hogy csak mellékalakok léteznek ilyen névvel a magyar meseirodalomban, nem volt több kifogás, ez lett a hősünk neve. A hangzás miatt jó név, csak azt sajnálom, hogy nem adja vissza azokat az asszociációkat, amiket az eredeti kelthet az olvasóban: esetlen, durva, ugyanakkor inkább komikus, mint félelmetes. Egy grúz kollégámon teszteltem a nevet, ő is németből fordít, és szinte hajszálra egyeztek az ő asszociációi az enyéimmel. Ám akármivel próbálkoztam, mind erőltetettnek hatott a Torzonborzhoz képest. Általában bevonom a gyerekeimet a munkába, örömmel fogadom az ötleteiket, néha meg is valósítom őket. Üstöllési főtörzsőrmester figurája egyébként a kedvencem. Az ő fontoskodása, ahogy elhessegeti a gyerekeket a megoldandó problémák mellől, aztán annyira béna, hogy az ő problémáját is a gyerekek oldják meg – telitalálat. Ez a fontoskodó habitus adta az ötletet a névhez, aminek amúgy szintén nem sok köze van az eredetihez. Paprika Jancsi és Vitéz László figurái a klasszikus bábjátékokból ismertek – hogyan kerültek ebbe a történetbe? A két jó barát neve az eredetiben Kasperl és Seppel. A Kasperlről nekem a Kasperlenspiel, a vásári bábjáték ugrott be, így kötöttem ki magyar társainál, Paprika Jancsinál és Vitéz Lászlónál. Azt a fikciós keretet találtam ki hozzá – csak saját használatra, szórakozásból –, hogy Paprika Jancsi és Vitéz László gyerekkorában játszódik a történet. Ami azért vicces, mert a bábfigurák kortalanok, nem gyerekek és nem is felnőttek, egészen sajátos létmódjuk van szerintem. Szóval úgy is mondhatnám, hogy „felelevenítettem Vitéz László kalandos gyerekkorát”. Mindebből a könyvben persze csak a nevek maradtak: Jancsi és Lackó.  A Torzonborz-könyveket Franz Josef Tripp illusztrálta, a rajzokra pedig egyfajta békebeli hangulat jellemző. Utóbbi megteremtése a fordításnál is szempont volt? A fordítónak mennyire fontos egyébként az illusztráció – figyelmen kívül lehet hagyni, vagy igenis fontos lehet egy-egy hangulat megragadásában? Azért érdekes a kérdés, mert valóban szempont volt a fordításnál valamiféle békebeli hangulat megteremtése, de nem is elsősorban az illusztráció, hanem inkább maga a szöveg inspirált erre, mint korábban említettem. Az illusztráció csak megerősített benne, hogy ez jó irány. Egyébként sokat nevettem az illusztrációkon, remélem, az olvasók is. A Torzonborz újabb gaztettei fordításáért a HUBBY-tól megkaptad a legjobb fordító díját. Mit jelent egy ilyen elismerés – örömöt, megerősítést, biztatást? Egyáltalán mit szóltál, amikor meghallottad, hogy te nyertél? Hát persze, hogy örültem! És nagyon meglepődtem. Egyáltalán nem számítottam ilyesmire. Megerősítés is, biztatás is, igen – különösen fontosnak és jónak tartom, hogy az Év Gyerekkönyvének van fordítói kategóriája. Itt kell elmondanom, amit elmondtam volna a díj átadásakor, ha felszólítanak rá. Két embernek köszönhetem, hogy jól sikerült a fordítás. Az egyik a szerző, Otfried Preußler. Interpretátor vagyok: jó szöveget csak jó szövegből tudok előállítani. Preußlert föntebb már dicsértem, nem akarom ismételni magam. A másik, akinek köszönettel tartozom, a könyv szerkesztője, Orosz Anett. A fordítók gyakran – és joggal – panaszkodnak, hogy mellőzik őket, sokszor a nevüket is elfelejtik megemlíteni egy-egy recenzióban. Ám a szerkesztőét szinte sosem említik, és szerkesztői díj sem létezik, pedig Anett nélkül, azt hiszem, nem figyeltek volna föl az olvasók erre a gyöngyszemre. Ne feledjük azt sem, hogy a jó kiadó munkája nem ér véget ott, hogy leadja a könyvet a nyomdában. Annyi ötlettel és szeretettel egyengette a trilógia útját a Kolibri Kiadó csapata, hogy nehéz volt elmenni mellette. A magyar Torzonborz sikertörténet, és hálás vagyok, hogy részese lehetek. Torzonborz a harmadik kötet végére megjavul, de addig még sok kalamajkát okoz. A sok Torzonborz-történet közül neked melyik a kedvenced? Az első olvasáskor Háy asszonyság tacskójának szomorú történetén könnyesre röhögtem magam. Forrás: konyves.blog.hu