Beszélgetésünk során nem csak műhelytitkait osztotta meg velünk, de azt is megtudhattuk, melyik a kedvenc része a meséből, és miért volt más ez a munkája, mint az eddigiek. Mi fogott meg legjobban Tasi Katalin meséjében? Azt szeretem benne a legjobban, ahogy Kata a címszereplő Vízcseppet megszemélyesíti. Olyan ez az aprócska csepp, mint egy kíváncsi kisgyerek, aki édesanyjától egyre messzebbre merészkedve fedezi fel az őt körülvevő nagyvilágot, saját erejét, korlátait, s végül tapasztalataival tarsolyában újra visszatér „otthonába”, a folyóba. Miben volt más az eddigi munkáidhoz képest? A főszereplő halmazállapota és mérete a történet során megváltozik, ilyesmire korábbi munkáimban soha nem volt példa. Milyen fázisok mentén készíted el a képeket? Először kinyomtatom, és többször átolvasom a szöveget. Már ezt a nyomtatott kéziratot össze szoktam firkálni: jegyzetelek, ötleteket gyűjtök, karaktereket tervezgetek. Ezek a firkák ilyenkor még kizárólag „belső használatra” készülnek, amolyan emlékeztetők a majdani (szintén vázlatos) rajzokhoz. Következő fázisként (jelen esetben) a Vízcsepp karakterét kellett megtalálnom, ő a kulcsfigura, aki viszont többszörösen átalakul a mesében. Fontos lépés volt kitalálni, mikor mennyiben változzon a külseje, miközben végig önmaga marad. Ezt követően (még mindig firka-szintű) ceruzavázlatokat készítettem az egyes lapokon megjelenő kompozíciókról, a szöveg felosztása mentén, majd a — Papírszínház egyik fő jellegzetességeként is felfogható — két egymás után következő kép találkozási pontjaiból adódó játék-lehetőségek feltérképezése következett. Ebben a mesében is több az olyan helyzet, ahol a Papírszínház lapjait különbözőképpen mozgatva, lehet a képekkel játszani: lassítani, megállni, elrejteni, megmutatni — ami szintén egy fő szempont az illusztrációk komponálásakor. A végleges képeket számítógépben állítottam össze, ahol egyébként ugyanúgy ecsetekkel, ceruzákkal és festett textúrák felhasználásával dolgozom, akár egy manuálisan előállított illusztráció esetében — viszont sokkal rugalmasabban tudom kezelni az egyes grafikai elemeket. Szabad kezet kaptál a képek elkészítésekor, vagy egyeztetned kellett a szerzővel, kiadóval? Esetleg mindkettővel? Szabad kezet kaptam, de a kiadóval folyamatosan egyeztettem, melyik kép hogyan alakul. Melyik a kedvenc részed a meséből? A legvége, ami tulajdonképpen visszatérés a legelejére. A folyót a mese kezdetén elhagyó Vízcsepp végül ismét hazatér a számára oly kedves hullámok közé, ami egy megnyugtató lezárást ad a történetnek, amely ezáltal egy sokkal mélyebb jelentéssel is bír. Miben látod a legnagyobb különbséget a Papírszínház-mese és a meseillusztráció között? Az egyik ilyen fő különbség, amire már fentebb is utaltam: az egyes képek közötti szerves kapcsolat. Amikor a mesélő a legfelső lapot kihúzza a fakeretből — hogy láthatóvá váljék a következő kép —, ezt teheti a lapot lassan mozgatva, meg-megállva egy-egy ponton, vagy hirtelen, ami számos (képi) játékra ad lehetőséget. Elrejthetünk valamit a nézők szeme elől, ami csak a lapok mozgatásakor tűnik elő, vagy a félig kihúzott lapon lévő, és az alóla szintén csak félig előbukkanó illusztráció együttesen egy harmadik képet adhat ki, és így tovább… Ezt ki lehet használni, mikor az ember az illusztrációkat tervezi, de akár maga a történet is épülhet erre a speciális technikai adottságra. Másik fontos különbség, hogy míg a könyvet közelről, hosszasan, elmélyülten és általában egyedül (vagy közös olvasás esetében is szűk körben) vizslathatjuk — addig a Papírszínház előadás, mint esemény, egy kifejezetten csoportos tevékenység, ahol távolabbról szemléli a közönség a képeket, éppen ezért itt minden illusztrációnak sokkal tömörebbnek, egyértelműen megfogalmazottnak, nagyobb foltokból álló kompozíciónak kell lennie. A Papírszínház megtekintésekor apróbb részletek, utalások böngészésére nincs lehetőség — szemben a könyvolvasással. A munka mely részét élvezted a legjobban? Amikor már megformálódott a Vízcsepp figura, és mozgásba lendülhetett. Mit láthatnak az olvasók legközelebb tőled? Jelen pillanatban egy pszichológiai témájú könyv illusztrációin dolgozom, amely a zene és az emberi képességek kapcsolatát vizsgálja. Nagyon izgalmas feladat. Szintén a közeljövőben várható egy zenés-dalos falinaptár is, amelyen több illusztrátorral együtt munkálkodunk.