Bumburi kedves, jószándékú, kissé naiv kutyus, igazán illik rá a neve. Ezúttal egy akaratos, bajkeverő papagájjal, Jojóval hozza össze a sors. A történet láncmeseszerűen megy előre, a házra éppen egyedül vigyázó Bumburit Jojó folyamatosan tereli újabb, és újabb galibák felé. A kacsákkal perlekedő Jojó ribizliturmixot követel rettentő sok répával, (Milyen jól hangzik ez a "ribizliturmix rettentő sok répával" kifejezés!), ami kifröccsen a falra, ezután pedig a papagáj kétes értékű tanácsainak köszönhetően nemsokára a kert összes állata (és a szomszéd bácsi) a városháza erkélyén találja magát fülig sárosan-festékesen. Szerintem fontos, hogy ez a fajta abszurditás megjelenjen gyerekkönyvekben, mert sok óvodás gyerek valóban úgy mesél, vagy képzel el történeteket, ahogyan itt történnek a dolgok. Lendületesen, kisebb logikai ugrásokkal, abszurd elemekkel, valami természetes, egyszerű bájjal. Bumburinál nincs tartós harag, minden rendbe jön. De a megoldás nem egy kényelmes "nevettek egy jót, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak" odaszúrása, hanem konstruktív problémamegoldás. A szöveg kidolgozott, nincsen túlbonyolítva, de túlságosan bugyutára véve sem. Azokat a gyerekeket, akik az író-rajzolóhoz hasonlóan képzelnek el történeteket, nyilván magával ragadja Bumburi sárlavinája is, de akinek túl katasztrófaszerűek mondjuk a rózsaszín festékben tapicskoló/az áradatban nyakig elmerülve sodródó, rémült állatok, azoknak nem biztos, hogy tetszene a könyv. Fontos elmondani, hogy a könyvben nem illusztrációk vannak a történethez, és nem történet van a rajzokhoz, hanem a két rész tökéletesen egyenrangú, kiegészítik egymást. Bár viszonylag sokan rajzolnak hasonló stílusban, mint Kőszeghy Csilla, de a könyv rajzvilága mégis egyedi és nagyon kifejező. A színek élénkek, az egyes alakok nincsenek túlrészletezve,  minden képet rengeteg kisebb-nagyobb tárgy, állat tesz izgalmassá. A képekre a tárgyak jól vannak összeválogatva, a rajzoltak mellett feltűnik igazi újságból készült csákó, milliméterpapír mintázatú slag, és igazi szövetmintás kanapé, bár utóbbi kifejezetten szenved a képen, nem való oda egyáltalán. Ezektől eltekintve a rajzok elemei sok helyen óvodás, kisiskolás képeket idéznek meg, például a még sodródás közben is egymás mellett szabályosan sorakozó káposztákkal, vagy a kis, piros-tetős házzal. Az állatok nagy része több képen is feltűnik (nekem az egérke vált kedvencemmé), így követhető a sorsuk, ez pedig azoknak teszi izgalmassá a könyvet, akik csak a képeket nézegetik, de ha valaki felolvasás közben még hozzá akar tenni a történethez, a különböző állatok remek lehetőséget adnak erre. Kovács Tamás