Hintafa blog Jimmel és Lukáccsal Gyöngyélet Földjén találkozunk újra. Mitmond néni boltjában, a vakációzó Li Szivel töltik csendes estéjüket. Az idillt a vaksötétben az Új-Gyöngyélet Födjének partjához ütköző postáshajó robaja szakítja félbe. A problémát orvosolandó másnap Jim és Lukács útnak indul, hogy felkérjék az előző részből megismert távóriás Tur Tur urat, éjszakánként legyen a világítótornyuk. Másnap útnak indulnak, és ami egy egyszerű és viszonylag könnyedén kivitelezhető küldetésnek indul, abból egy egészen nagyszabású kalandfolyam kerekedik ki. Visszatérnek az első kötetből megismert alakok, Tur Tur úr a szende távóriás, Nepomuk a kissé balga félsárkány, Ping Pong az aprócska legfőbb bonc, és természetesen a valaha Vicsornéként ismert, időközben a Bölcsesség Aranysárkányává átváltozott szófukar sárkány is. Ébredése után jóslataival ő irányítja és igazgatja a történetet,  segíti tanácsaival hőseinket. Erre egyébként nagy szükség is lesz, hiszen Molly -emékeztek még Jim gőzösére?- szőrén szálán eltűnik a Vassziklák egyik barlangjából.   A kutatás hamar olyan veszélyes, izgalmas és meglepő fordulatokkal tarkított lesz, amilyennel csak Michael Ende tud előrukkolni. Utaznak víz alatt, felhők felett, hegy gyomrában látnak sok csodát, vívnak fontos csatákat, összevesznek és kibékülnek, törik a fejüket, bújkálnak és kiszabadítanak, menekülnek és üldöznek. Mindezt azért, hogy a végén Gombos Jim rejtélyes származására fény derüljön, no meg arra is, hogy ki, meddig tud elszámolni. Gombos Jim történetének befejező része talán még csavarosabbra sikeredett, mint az előző, de egyszer sem éreztem túl soknak. Azért az, hogy Emma gőzösnek gyereke születik majdnem levitte a lécet, de a történet annyira jó, hogy ennél a részletnél nem időztem sokáig, másnak meg fel sem tűnt. Ende olyan ötletes megoldásokkal varrja el a múltban felfejtett szálakat, amikre (én, az amúgy számító felnőtt) alig számítottam, a többiek meg leesett állal hallgatták. Ende-földre ismét gyönyörű, megkapó és magával ragadó leírásokkal röpítette el a hallgatóságot. Próbáltam magamban kideríteni, hogy mitől ilyen hipnotikus szöveg. Nincsenek benne nagy ívű, zengzetes leírások, hosszú, cikornyás körmondatok. Mégis minden tökéletesen egyben, és a helyén van. Olyan kedves hangon, közérthetően szólal meg, időnként külön megszólítva a gyerkeket, amitől azonnal a mese részévé válnak. Úgy, és olyan ritmusban váltakoznak a kalandok amitől nem lefáradunk, hanem egyre jobban várjuk a végkifejletet. Persze ebben nagy szerepe van  Tapodi Rika értő fordításának, aki az előző részhez hasonlóan most is méltón ültette át a szöveget magyarra, hiszen tudjuk, a fordító együtt "küzd" az íróval a könyv sikeréért. Tapodi Rika pedig újfent tökéletesen megállta a helyét.  A brigantik verse például olyan jól sikerült lett, hogy azóta is lelkesen kántálja a két gyerekem.