Egy pályakezdő illusztrátor milyen esélyekkel indul Magyarországon? Nem tudom, és nem is szeretnék abba belemenni, hogy ma mi a helyzet itthon, inkább azt mondom, hogy esetemben önmagam miatt nem volt könnyű a kezdet. Az egyetemet befejezve nem volt számomra teljesen egyértelmű, hogy grafikai vagy illusztrátori vonalon induljak el. Szerettem volna kipróbálni magam grafikusként akár reklámügynökségnél is. Ennek lehetősége csak másfél év múlva érkezett el, addig folyamatos munkakeresés töltötte ki az időmet és az idegeimet is. Végül egy reklámügynökségben eltöltött öt hónap eldöntött mindent, nem szerettem igazán csinálni, úgy éreztem, ez nem nekem való, s így nem is maradt kétséges, hogy nekem mivel kell foglalkoznom.  Arra viszont mindenképpen jó volt, hogy megerősítse bennem, hogy melyik úton kell tovább mennem. Szerencsém volt és van, mert Szigethy Katalin, a Naphegy Kiadó főszerkesztője és vezetője meglátott akkor bennem valamit és kaptam tőle egy esélyt, az Aranyvackoron különdíjasok lettünk Zsuzsával. Azóta töretlenül dolgozom, és bízom abban, hogy lesz újabb lehetőség mesekönyv elkészítésére. Emellett elkezdtem Wampolni (design vásár), nemcsak azért, hogy valamilyen bevételi forráshoz is jussak, hanem azért is, mert kíváncsi vagyok arra, hogy mit gondolnak az emberek a munkáimról. Sok emberrel találkozom egy-egy ilyen vásár alkalmával, és azt gondolom, ez azért is nagyon jó dolog, mert ritkán adódik lehetőség arra, hogy magával az alkotóval találkozzanak és beszélgessenek az adott munkáról. Bíztató és nagy örömmel tölt el, hogy az emberek szeretik, amit csinálok, és őszinték is, amiért külön hálás vagyok nekik. Emlékszik az első illusztrációkra gyerekkorából? Melyikre emlékszik vissza a legszívesebben? Hathattak-e Önre a gyerekkorban szerzett képi benyomások? Három könyvre emlékszem a mai napig. Az egyik Vázsonyi Endre: Rémusz bácsi meséi, a másik Benedek Elek: Ezüst mesekönyv, a harmadik Fodor Sándor: Csipike, az óriás törpe. Rémusz bácsi meséinek alakjai kedvesek voltak számomra, őket szerettem. Csipikével nem nagyon tudtam mit kezdeni. Gyermekként a figyelmemet inkább a természetben megtalálható növény és állatvilág kötötték le, a környezetemben lévő tárgyakra összpontosítottam.   Biztosan hatottak rám az illusztrációk, határozottan emlékszem, hogy Benedek Elek mesekönyvében Deák Ferenc által illusztrált boszorkány (Kőkastély) számomra nagyon ijesztő volt (körülbelül 3-4 éves lehettem). Úgy gondoltam akkor, ha ceruzával kisatírozom a szemét, akkor a boszorkány megsemmisül. Utána már nem féltem tőle.  Valószínűleg a könyvet idősebb testvéremnek szánták, mégis valahogy az én kezembe került. 9 éves koromig Kolozsváron nőttem fel, túl sok mesekönyvhöz nem jutottunk hozzá. Nagyapám rögtönözte a meséket, minden nap elmondott nekünk többet is, és a legtöbb meséjének főszereplőivé bennünket választott. Ez olyan erő, amit semmilyen formában nem lehet más úton megkapni. Nem voltunk elhalmozva rengeteg játékkal sem, és nem volt tévénézés, mégsem éreztük hiányát, mert mi magunk találtuk ki a játékainkat. A gyerekek képzelőereje lehetővé teszi, hogy a legegyszerűbb vagy épp leglehetetlenebb rajzból következtessenek bármire. A hazai gyerekkönyv-illusztrációk általában mind kidolgozottak, ezzel némileg behatárolják a képzeletet, a fantázia terét, pedig a mese teremtette világ, a rajzok szimulálta világ mellett létrejöhetne egy a gyerek által, a mesék és a rajzok inspirálta világ is. Mit gondol erről? Kidolgozott kontra absztrakt illusztrációk. Egyetértek abban, hogy a kidolgozott illusztrációk valamelyest befolyásolhatják a gyermek képzeletvilágát, hiszen ott van egy kész kép a szöveg mellett, de kétlem, hogy hátráltatná a fantáziájukat. Úgy gondolom, hogy az illusztráció léte mindenképpen gazdagítja a gyerekek képzeletét, legyen az kidolgozott vagy elnagyolt illusztráció. Egy szép és míves könyv elvarázsolhatja a gyermeket, meghozhatja kedvét az olvasáshoz, nem mellesleg fejleszti a szépérzékét. Az sem mindegy, hogy egy könyv hogy néz ki, tartalom és illusztráció mellett fontos dolog a betűválasztás is, sokszor látunk arra is példát, hogy a szöveg beépül az illusztrációkba, ezzel is létrehozva egy izgalmas játékot. Térjünk vissza a Tamás Zsuzsa könyvhöz. Hogyan választotta ki, hogy melyik történethez mit fog rajzolni? A mesék befolyásolták a színválasztást is? A szöveg olvasása közben megelevenedik előttem egy világ, aminek részleteit többszöri olvasás után bontok ki, végig gondolom az adott fejezethez melyik cselekményt érdemes kiemelni a szövegből, meghagyva némi titokzatosságot is, nem túlmagyarázva a dolgot. Olyan elemeket is használok sokszor, ami a szövegben nem is szerepel, de ez nem azt jelenti, hogy nem tartom tiszteletben a szerző írását, csak annyit jelent, hogy még hozzáteszek olyan dolgokat is, amik még eszembe jutnak az adott meséről. A mesék abszolút befolyásolták a színhasználatot, teljesen tudatosan épült fel a színhasználat. A tizenkét bölcs tizenkét csillagjegyet takart, mindegyik jegynek megvolt a saját színe, ehhez Zsuzsától kaptam segítséget is, a tizenkét szereplő jellemzését, amelyben itt van például Sosemfélt, az állatöv első jegye, a Kos.  „Aktív, csupa tettvágy és életerő, bátor; rossz esetben meggondolatlan, fejjel megy a falnak, esetleg agresszív. Ha az életet egy kör alakú mozgásnak képzeljük el, a Kos áll az élet kezdetén; Sosemfélt is kicsit olyan, mint egy újszülött, ösztönös, és egyetlen célja, hogy megmutassa a világnak: „Itt vagyok, ez vagyok én!”  Sosemfélt meséje is arról szól: hogyan is félhetett volna eddig, ha nem történt vele semmi – tapasztalatlan! (Testrésze: fej. Színei: tüzes, ragyogó színek.)” Mindegyik szereplőről megkaptam a jellemzést, azokra építkezve találtam ki a karakterüket. Gyakran megjelenő szín a Mesék a Teljességhez című könyvben a piros. Piros ajtó, piros virág, piros ruha. Az egyik legkomplexebb szimbólumként értelmezhető szín jót és rosszat, szenvedélyt és szenvedést magában foglalhat. Milyen jelentőséggel bír esetünkben a piros? A piros végig uralja a képeket, felváltva a kék színnel. Nem véletlen a választás, a piros ebben az esetben az élet, a lüktetés, a szeretet, a királyi házaspár színei és a fenyegető veszélyé is egyben. A kékkel oldottam ezt az impulzív lüktetést, a kék a nyugalom, a megfoghatatlanság és a tenger színe, a Nagy vízé. A figurák ábrázolása, az alakok megjelenése hátat fordít a szirupos, giccsidéző, a valódi világot kitakaró ábrázolásoknak, s kicsit a tündérmeséknek ellenállva valóságos helyzeteket teremt, az alakok hús-vér-szerűen jelennek meg a képeken. Tudnunk kell a legelrugaszkodottabb tündéres-királyos mesénél is, hogy hol a valóság eleje és vége? Tamás Zsuzsa meséjének üzenete nem óvodásoknak, hanem elsősorban iskolás és felnőtt korosztálynak szól. Már a cím is utal arra, hogy itt valami komoly dologról van szó. Úgy éreztem ennek a benyomásnak megfelelően – amit aztán a történet ki is bont- kell ábrázolnom ezt a világot.  A kérdésre felelve nem hiszem, hogy minden mese esetében valóságos helyzetet kell teremteni, azt leginkább a szöveg fogja meghatározni, hogy az illusztrátor milyen világot társít mellé. A jövőben milyen könyvek illusztrálása várható? Jelenleg egy olyan mesén dolgozom, amivel eredetileg az idei Aranyvackorra szerettünk volna benevezni Pék Rea szerzőtársammal. A pályázat leadási határidejét eltolták, ahhoz viszont már sokat foglalkoztam vele, hogy megvárjam a következő leadási határidőt, ezért szeretnék összeállítani egy olyan anyagot, amit a Kiadó elé tudunk terjeszteni. Témája szerint a célközönség az óvodáskorúak. A mese a Kékmandulafa erdő lakóiról szól, melynek két főszereplője Kokkinella a katicabogár és Otisz, a denevér. Ez a munka nem zárja ki azt, hogy induljak újra az Aranyvackoron Tamás Zsuzsa és Pék Rea egy-egy meséivel. Fontos, hogy kialakuljon egy egyedi, jól felismerhető stílus, vagy a különböző mesekönyvek eltérő illusztrátori jegyeket igényelnek? Mindenképp fontos, hogy egyedi stílusa legyen a meseillusztrátornak, de ez számomra nem azt jelenti, valami attól lesz egyedi vagy sajátos, mert a képek zöme egyforma jegyeket hordoz minden egyes mesekönyvben, hanem egy-egy mese szövegkörnyezetéhez igazodva, és annak hangulatához kell megtalálnia a megfelelő képi világot. A képeimet festem, computert csak utómunkálatokhoz használok, számomra az jelenti a kihívást, ha valamit alaposabban ki kell dolgozni, ha sokáig kell gondolkodnom rajta. Leredukált, elnagyolt figurákat is tudnék rajzolni, elvégre grafikus vagyok, de hozzám jelenleg ez a festői világ áll közelebb.