Kicsoda   Amikor csütörtök délután a gyerekek elindultak a park felé, a Köszgéza utcában megláttak egy sovány és űzött kutyát, aki fülét-farkát behúzva próbálta láthatatlanná tenni magát. De az utcán nehéz elbújni, úgyhogy a testvérek egymás szavába vágva rögtön kiabálni kezdtek: - Anya, anya, nézd, ott egy gazdátlan kutya, vigyük haza! – lelkesedett Bíborka. - Adjunk neki enni! – könyörgött Bársonyka. - Olyan régóta szeretnék kutyát! – rimánkodott Babocska - Szó sem lehet róla! Így is olyanok vagytok néha, mint egy zsák bolha. Az kellene még csak, hogy egy igazi bolhás kutyát is hazavigyünk! - Nézd, milyen szomorú a szeme! – esdekelt Bíborka. - Van szíved itt hagyni egy ártatlan állatot? – próbált anya lelkére hatni Babocska. - Szinte megszólal, olyan értelmes a tekintete! – áradozott Bársonyka. - Mi az, hogy szinte? – háborodott fel a kutya. – Tök jól tudok emberül, csak nem értek minden szót! - Hát te meg kicsoda vagy? – kérdezték az elképedt testvérek. - Igen, én Kicsoda vagyok! - Nem azt mondtam, hogy Kicsoda vagy, hanem azt kérdeztem, hogy kicsoda vagy? – nevetett Bíborka. - Mondom, hogy Kicsoda vagyok! – válaszolt a kutya. - Az a neved, hogy Kicsoda? – kerekedett el Bársonyka szeme. - Miért, ki a csoda lehetne még itt rajtam kívül, akit Kicsodának neveznek? – nézett körül gyanakodva a sovány kutya. - És hogy kerültél a Köszgéza utcába? – tudakolta anya. - Micsoda? Kicsoda az a Köszgéza? – ugrott hatalmasat az eb. - Ez a neve az utcának, ne félj, nem harap! – nyugtatta Babocska, aki eddig tátott szájjal bámulta a beszélő kutyát. - Akkor jó, mert különben visszaharaptam volna! – húzta fel az ínyét Kicsoda. - Szóval, hogy kerültél ide? – érdeklődött Bíborka. - Sajnos csak azt tudom, hogy Kicsoda a nevem, jól értek emberül, és eléggé éhes vagyok. Viszont fogalmam sincs,hogy kerültem ide, és arról sem, hol van az az itt. - Ez itt Lilipótváros, ahol minden megtörténhet, még az is, hogy meghívunk uzsonnára – könyörült meg anya a kivert kutyán. A gyerekek örömujjongásban törtek ki. - De aztán meg kell keresnünk a gazdádat, nem maradhatsz nálunk! – hűtötte le a kedélyeket. - Kiskutya koromban volt gazdám, csak már nem emlékszem rá szomorodott el Kicsoda. - Akkor honnan tudod a nevedet? – faggatta tovább a kutyát Bíborka. - Mindig azt kérdezték az emberek, amikor megláttak, hogy kicsoda vagyok, úgyhogy elneveztem magam Kicsodának! - Menjünk föl a lakásba – mondta anya -, majd ott beszélgetünk Kicsodával! - Én nem lifttel megyek! – kiabált Bársonyka, és elkezdett fölfelé futni a lépcsőn. - Én se megyek iiizével! Mifttel – szólt Kicsoda. - Nem mift, hanem lift – nevetett anya. - Mi az a lift? - A lift köti össze az eget a földdel – válaszolt fellengzősen Bíborka. - Á, dehogy, csak fölvisz az ötödikre – hűtötte le Babocska. - Inkább induljunk, ha olyan éhes vagy – zárta le a vitát anya. - Jó, de én nem lépek be ebbe a szekrénybe – nézett bizalmatlanul a liftbe Kicsoda. - Akkor Bíborka fölkísér a lépcsőn, nehogy elvessz útközben! – oldotta meg anya a helyzetet. - Lépcső? Az meg micsoda? - A lépcső is fölvisz, meg a lift is. Melyiket választod? – türelmetlenkedett Bíborka. - Egyiket se! Inkább éhen halok! – dacolt Kicsoda. - Akkor fölviszlek az ölemben – enyhült meg Bíborka. Jó sokáig tartott, amíg fölértek az ötödikre. Bíborkának azonnal le kellett ülnie. - Kicsoda, gyere, itt a kanapé! - Micsoda az a kanapé? Én istenuccse beleharapok, ha idejön az a hogyishívják! - A kanapé nem tud járni, rá lehet ülni, nézd csak! – és még egyszer lehuppant. - Ülni szeretek – nyugodott meg Kicsoda. Mindannyian ittak egy kis vizet, és várták az uzsonnát. - Anya, ugye itt maradhat Kicsoda? Nézd, mennyire illik a kanapéhoz! – próbálkozott Babocska. - Az kellene még, hogy ebben a bútorraktárban legyen egy kutya is! - Micsoda? Mi az a bútorraktár? – fortyant fel a kutya. – Oda nem megyek, az biztosan valami rettenetes rémség! - Ezen jót nevettek, majd anya unszolására asztalhoz ültek. Kicsoda másodpercek alatt felfalta az uzsonnára tálalt szafaládét, és szomorú szemmel bámulta a gyerekeket. − Kicsoda, nem illik kunyerálni az asztalnál, viselkedhetnél egy kicsitelegánsabban is − korholta anya. − Elefántabban? Hát jó, akkor hangosan trombitálok! − mondta Kicsoda, majd csaholni kezdett, mert trombitálni nem tudott. − Nem elefántabban, hanem elegánsabban! − kiabálták a gyerekek. − Ezek szerint ez azt jelenti, hogy ne ugassak bele mindenbe? − vonta le a következtetést Kicsoda. Azért suttyomban mindenkitől kapott valami ennivalót, sőt, amikor anya azt hitte, senki sem látja, titokban Kicsoda szájába tömött egy háztartási kekszet is. Kicsoda szinte megszédült a mennyei eledeltől, a háztartási keksz megbabonázta. Eszébe jutott, hogy kiskutya korában, amikor még volt gazdája, ezt ette a legszívesebben. − Még! − szólt halkan. − Ez lesz az utolsó − suttogta anya. − Még egyet! − kérte elfúló hangon Kicsoda, aki egyre tisztábban emlékezett elfelejtett életére. − Tényleg ez az utolsó! De azért útravalóul anya a zsebébe tett néhány kekszet. Kicsoda lefelé menet már hajlandó volt beszállni a liftbe. Maga sem értette miért, de a keksz elropogtatása óta reménykedni kezdett abban, hogy megtalálja a gazdáját. A többiek kedvetlenül baktattak a park felé. − Ugye, tudod, hogy kutyáknak nem szabad bemenni a Szépkislány parkba? − kérdezte Babocska a kutyát. − Á, nem számít, majd megvárlak benneteket. Az utcán sajnos otthon vagyok! − válaszolt Kicsoda. − Elmegyünk Babetthez, ő biztosan segít! − vigasztalta Bíborka a letört társaságot. Amikor Babett meglátta Kicsodát, azonnal kiáltozni kezdett. - Győri bácsi, Győri bácsi, jöjjöd ki gyorsad, itt bad Keksz! Dagyon begdőtt, de ezer kutya közül is begisberdéb a kudkori farkáról! Az iskola portása kifutott a fülkéből, és ő is rögtön felismerte Kekszet, aki egy évvel ezelőtt rejtélyes körülmények között tűnt el. - Keksz! Drága kiskutyám, gyere ide, hadd gyömöszöljelek meg! Gazda és kutyája úgy egymásba gabalyodott, hogy nem lehetett látni, hol kezdődik a kutya, és hol ér véget az ember. Kicsoda, azaz Keksz, nem szólalt meg, nem volt már szüksége rá, hiszen Győri bácsival szavak nélkül is megértették egymást. Babett is angyali arccal mosolygott, mert Keksz kiskutya korában nagyon sokszor feküdt az ölében, és most, miután a gazdája alaposan meglapogatta, azonnal felkucorodott hozzá, és elnyomta az álom. Bíborkáék nem akartak zavarni, csak cinkosan összenéztek Babettel, és elindultak a park felé. Mindenki, aki látta a sétáló társaságot, sóvárogva bámult utánuk: “Nézzétek, ott lebeg egy csapat boldogság!”

<<VISSZA A KISISKOLKÁS OLDALRA