Óz, a csodák csodája
Galgóczi Móni 2017.06.22. 23:45
Írta: Lyman Frank Baum, fordította: Beöthy Lydia, illusztrálta: Szegedi Katalin. General Pres, 2008., 164 oldal
Lyman Frank Baum (1856. május 15. – 1919. május 5.) legismertebb és egyben legsikeresebb regénye 1900-ban jelent meg először, és nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy sikere azóta is töretlen. Az eltelt évtizedek alatt két (én legalábbis ennyit ismerek) magyar fordítása és számos feldolgozása is napvilágot látott. Még könyves verzióban is, hiszen létezik egy Maria Seidemann által rövidített és átdolgozott, Szabó Márta által fordított, illetve egy Hirata Shogo tollából született, Köteles Gyöngyi által fordított változat is. Sőt, ha jól tudom, Rusz Lívia jóvoltából 1966-ban képregény formában is megjelent.
Aztán ott vannak a filmre álmodott feldolgozások, melyeknek felsorolását – természetesen a teljesség igénye nélkül – kezdhetjük az 1939-es, Victor Fleming rendezésében, Judy Garland főszereplésével készült zenés filmmel; folytathatjuk az 1978-ban, Diana Ross és Michael Jackson főszereplésével, Sidney Lumet által rendezett The Wiz című zenés filmmel; az 1998-as Pesti mese: Óz, a nagy varázsló című 12 perces magyar rövidfilmmel (melyben a történet egy Rákóczi téren ücsörgő kislány meséje alapján elevenedik meg); és befejezhetjük a SciFi Channel 2007 decemberében bemutatott, Tin Man című sci-fi minisorozatával. Persze nem feledkezhetünk meg a számos élőszereplős és bábszínházi előadásról sem, ám ezek felsorolására semmi pénzért nem vállalkoznék.
|
De térjünk vissza a könyvekhez, melyekkel kapcsolatban két fordítást említettem. A Beöthy Lydia féle (Óz, a csodák csodája) 1940-ben jelent meg először Róna Emy illusztrációival, a Szőllősy Klára féle (Óz, a nagy varázsló) pedig 1966-ban Zsoldos Vera rajzaival. Évtizedeken keresztül ez utóbbi – egyes vélekedések szerint avatottabb – fordítás jelent meg újra és újra, míg a Beöthy Lydia féle magyarítás csak évtizedekkel később, 1989-ben került újra kiadásra. Egészen mostanáig, amikor is a General Press Kiadó jóvoltából (igaz, Rét Viktória átdolgozásában és szerkesztésében) ez a változat jelent meg, mégpedig legkedvesebb illusztrátorom, Szegedi Katalin csodálatos képeivel. Egyszóval a nemrégiben megjelent kötettel igazi kultúrtörténeti csemegét vehet kezébe a kalandvágyó olvasó.
A valóság és mese ügyes összemontírozása révén született történettel most nem igazán foglalkoznék, hiszen úgyis mindenki ismeri – természetesen bizonyos kor felett – Oscar Zoroaster Phadrig Isaac Norman Henkel Emmannuel Ambroise Diggs (röviden Oz), a nagy varázsló, Dorka, kansasi kislány, Toto, a hűséges kutya, a Madárijesztő, a Bádogember és a Gyáva Oroszlán kalandjait. A kalandokat, melyek nem következnének be, ha Dorka érzelmileg nem ragaszkodna annyira az otthonához (ezzel együtt Emi nénihez és Henrik bácsihoz), és nem akarna mindenáron hazajutni. Hiszen ezek hiányában szépen beilleszkedne abba a csodálatos világba, ahová a forgószél repítette, eszébe sem jutna útra kelni, és boldogan élne, míg világ a világ. Ám mivel minden egészen másképp történt, megszületett az a mára klasszikussá nemesedett mese, amely semmi perc alatt képes újra meg újra magával ragadni bárkit. Hiszen ahányszor csak olvassuk, mindig rá kell jönnünk azokra a morális igazságokra, melyek ott rejtőznek a sorok között.
Hogy valójában mindannyian magunkban hordozzuk mindazt, amire vágyunk, és sokszor csak alkalom, próbatétel vagy valamiféle feladat megoldása szükséges ahhoz, hogy előhívja a bennünk rejlő képességet, amivel hasznára lehetünk önmagunknak és környezetünknek egyaránt. Hogy a hatalmasnak és rettenetesnek feltüntetett hős deheroizálásával a szerző nem negatív figurát teremt, hanem egyrészt a drámai értelmezés lehetőségét, másrészt a téma rafinált, bonyolult érzelmi hatását fokozza. És ugyanez a felfokozott lelkiállapot köszön vissza Szegedi Katalin ihletett illusztrációin is, melyek bevallom töredelmesen, amikor még novemberben az Anno Meseboltban először láttam őket, nem nagyon tetszettek. Talán azért, mert valami romantikusabbat, szentimentálisabbat vártam.
Ám most, hogy a szöveg olvasása közben láttam a képeket, ráébredtem, hogy Katának éppen ezt kellett tennie ahhoz, hogy a XXI. századi olvasó számára is igazi érzelmekkel és drámaisággal tudja megtölteni Baum több mint száz évvel ezelőtt megjelent meséjét.
Galgóczi Móni
|
|