Főhőseink nagyatyjai igen bölcs emberek voltak, olyannyira, hogy tanácsaikat még királyok, hercegek is kikérték. Akkoriban a férfiak egyre-másra tanácsadónak álltak messzi földek uralkodói udvaraiba. Máléváron csak az asszonyok, a gyerekek és a cselédek maradtak, akik egy idő után bizony egyre nehezebben boldogultak férfiember nélkül, s a város egyre csak pusztult. Az asszonyok ezért hazahívták férjeiket, akik látva szülővárosuk romlását, elhatározták, hogy végleg otthon maradnak. Az újabb uralkodói meghívásokat elkerülendő, kitalálták, hogy bolond hírüket keltik maguknak, és eszelősebbnél eszelősebb dolgokat kezdtek művelni. Olyannyira sikerült ez nekik, hogy még unokáikat, dédunokáikat is közel s távol bizony címeres ökröknek tekintették az emberek. Az ifjabb generáció tagjai azonban megelégelték ezt, és Lihegi Sámuel polgármester vezetésével elhatározták, hogy ismét bölcsek lesznek. Ezt bebizonyítandó, városháza építésébe kezdtek, amelyet aztán sikerült egyetlen ablak nélkül felépíteniük, és ez még csak a kezdete volt a „bölcs” málévári polgárok kalandjainak…     Otfried Preussler egy német gyermekkönyv-író, aki hazánkban sajnos kevéssé ismert. A csehországi Liberec-ben (avagy Reichenberg-ben) született 1923-ban, és legismertebb műve az 1971-ben kiadott Krabat, ami nálunk Krabat a Fekete Malomban címmel jelent meg a Móránál ’85-ben, Gyulai Líviusz gyönyörű metszeteivel illusztráltan.   A német Harry Potterként is felfogható regényből nemrég mozifilmet is forgattak, ám hozzánk nem jutott el, ahogy a ’77-ben, NSZK-csehszlovák kooprodukcióban készült animációs filmet sem igen látni. Remélem, hamarosan kiadja valaki újra a regényt, hasonló minőségben, mert igazi gyöngyszem.   A Málévári ribillió Preussler 1958-as műve. Amint a cím és a borító alapján is sejthető, sokkal kevésbé komor, ám a Krabat egyik nagy erénye ebben is megvan: rendkívül hangulatosan ábrázolja az (alighanem késő-)középkori, vidéki német polgárok életét. Amúgy pedig egy mókás kis történet, amiben a német (akár porosz és cseh) kisvárosi legendák keverednek egynémely bolondos népmesék húzásaival.   Málévár férfiúi egykoron olyan okosak és bölcsek voltak, hogy szerte az ismert világból királyok, basák, ilyen-olyan uralkodók és nemesek kérték fel őket, legyenek segítőik, tanácsadóik. Úgyannyira, hogy végül nem maradt egy fia épkézláb férfiember sem a városkában, amit aztán egy időn túl az asszonyok megelégeltek, és hazaparancsolták uraikat. Akkor a jó málévári polgárok úgy döntöttek, ezentúl hebehurgyán, dilinyós módjára, vagyis bután és bolondul fognak viselkedni, hogy többé nehogy elvigyék őket mindenféle nagyurak udvaraiba okoskodni.   Történetünk idején már az egykori bölcsek és tanácsadók fiai, sőt unokái is felnőttek, és nekik már igen elegük van a sok bolondságból, meg abból, hogy a környékbeli városkák és falvak népe folyton csak kikacagja, kigúnyolja őket.   Úgy döntenek, ezentúl újra okosak és bölcsek lesznek, ám amint némileg tragikus végkimenetelű kalandjaikból megláthatjuk, nem úgy van ám az, hogy csak hipp-hopp, egyik napról a másikra megjön valakinek az esze. Bizony, sok idétlenséget csinálnak a máléváriak, és az olvasó, ha fogékony az ilyesmire, ezen aztán remekül szórakozhat. Forrás: ekultura.hu VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA>>