Roald Dahl a Meghökkentő mesék írójaként vált közismertté, de Nagy-Britanniában és világszerte gyerekkönyveivel lett igazán népszerű. Ezek a könyvek azonban nemcsak a gyerekek számára, hanem a felnőtteknek is jó szórakozást nyújtanak. Lebilincselő történeteit mesterien szövi át humorral, bájjal és bölcsességgel, de a meghökkentő fordulatok itt sem maradhatnak el. Roald Dahl-t Nagy-Britannia legnépszerűbb szerzőjének választották meg, Boszorkányok című könyve 1983-ban pedig elnyerte a Whitbread-díjat, mely elismrés a legjobb kortárs brit szerzőt illeti meg.

Csepregi János: Ne dőlj be, köztünk járnak Meg mernék esküdni, hogy '85 egy tavaszi reggelén láttam egy boszorkányt, aki bámulatos sebességével seprűnyélen szégyenítette meg a tévéadást esténként zörgő trécselésükkel megzavaró orosz vadászpilótákat. Ez az állítás talán meglepő felütés, mégis igaz. Ha lehunyom a szemem, újra előttem van a színes rongyokba burkolózó, száguldó alak, a kócos haj, a bibircsókjairól kondenzcsíkokként lengedező hosszú szőrszálak, a rettenetes fényben csillogó szemek, a háttérben a szocialista jólét helyi letéteményesének, Simontornya bőrgyárának sötét sziluettjével. Az emlék teljesen éles, fel sem merül bennem, hogy pusztán egy túlzottan beégett álomról volna szó, még ha annakidején egyébként is ördögöket, angyalokat meg boszorkányokat vizionáltam mindenhová, ha egyedül maradtam. Nem, szó sem lehet arról, hogy ő is csak az egyike lenne meglehetősen élénk fantáziám teremtményeinek.   Egy barátom azonban mást mesélt. Szerinte a boszorkányok egyáltalán nem ilyenek, ha más mondaná, talán nem is érdekelne, csak megvonnám a vállam, de ő jól tudja, mit beszél, neki nagyon is meggyűlt velük a baja akkoriban, mikor én a magamét láttam.   Szerinte: „Az igazi boszorkányok hétköznapi ruhákat hordanak, és nagyon hasonlítanak a hétköznapi nőkhöz. Hétköznapi házakban élnek, és hétköznapi állásuk van. Ezért olyan nehéz nyakon csípni őket... Egy igazi boszorkány minden idejét olyan cselszövéseknek szenteli, melyek révén megszabadulhatna a kerületében lakó összes gyerektől. Az a mániája, hogy egytől egyig mindegyiket eltüntesse. Egész nap csak erre gondol. Még ha pénztárosként dolgozik is egy szupermarketben, vagy levelet gépel egy igazgatónak, vagy épp egy luxusautót vezet valahol (márpedig ezek közül bármelyiket megteheti), az esze akkor is csak a cselszövésen és a tervezgetésen és a tajtékzáson és a süvítésen és a vérszomjas, gyilkos gondolatokon jár." Mert végeredményben bármennyire is rettenetes kimondani, de: „Egy igazi boszorkány pontosan olyan élvezettel tipor el egy gyereket, ahogy ti megesztek egy tányér epret, vastag tejszínhabbal."   Az említett barátom már nem él. Lassanként öltött testet bennem a gondolat, hogy 20 évvel ezelőtt bekövetkezett halálának talán más oka is lehetett a hivatalos verzión kívül (myelodysplasiás syndroma vagy mi). Ma már tudom, hogy a boszorkányokkal való találkozását követően esélye sem volt, hogy néhány évnél tovább maradjon közöttünk. Ha Roald Dahl szóba kerül, az emberek többsége itthon széttárja a karját: ki az a Dahl, mi az a Dahl, mit akar az a Dahl? A Meghökkentő mesék című filmsorozatot említve már jobb eredményre számíthatok, pedig az adaptáció alapjául szolgáló abszurd, néha kissé misztikus novellák meglehetősen gyenge produktumok a Norvégiából származó walesi író bizarr és megkapó meséinek (pl. Fantasztikus Róka úr, Hugó és a csodaszer, Szofi és Habó, Charlie és a csokigyár stb.) világához képest. De a remek meseregények közül is messze kimagaslik a Boszorkányok a maga baljós és szomorú hangulatával, melyben Dahl a legelképesztőbb, leggátlástalanabb módon alkalmazza egyidejűleg az angolhumort és az északi mesék meglehetősen sötét, baljós tónusait. Persze máskor is könyörtelenül menetel, nem fél velejéig romlott nagymamákról, szemétláda, róka- és szeszpusztító gazdákról írni, de a Boszorkányokban sokkal több van. S bizony könnyen kaphatjuk magunkat a könyv olvasása után azon, hogy egy szürke és magányos szeptemberi délutánon a függöny mögül az utcát bámuljuk mellkasunkban a rettegés és az izgalom furcsa elegyével, hátha megint feltűnik az az ismeretlen valaki, aki elsőre talán nem is tűnik többnek kedves, mosolygós, fiatal hölgynél. Forrás: Bárka online

Könyvkrtikák blog Roald Dahl varázslatos világát sajnos csak későn, felnőttfejjel fedeztem fel magamnak. Illetve dehogy sajnos, mert a jó gyermekkönyvek ismérve, hogy az ember azt huszon-, harminc-, negyven-, akárhány évesen is élvezni tudja. Dahl pedig jó gyermekkönyveket ír. A könyv névtelenségbe burkozó főhőse egy tízéves kisfiú, aki a nagymamájával él. A nagymama nagyon sokat tud a világról, sőt, még olyanokat is, amit csak nagyon kevesen. Mégpedig azt, hogy boszorkányok élnek köztünk, akiknek fő küldetésük, hogy elpusztítsák a földön élő összes gyermeket. Hősünk egy nap a boszorkányok éves gyűlésének kellős közepébe csöppen, attól a perctől fogva pedig csupa hajmeresztő kaland vár rá. Roald Dahl (1916. szeptember 13. - 1990. november 23.) norvég származású, Walesben született angol nyelvű novellista, regény- és forgatókönyvíró. Az 1940-es években gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt való könyveivel szerzett hírnevet és lett a világ egyik legsikeresebb írójává. Számos műve jelent meg magyarul, köztük a Karcsi és a csokoládégyár (amelyből Tim Burton készített filmet Charlie és a csokigyár címmel), a Matilda, a Danny, a szupersrác, A barátságos óriás (korábban Szofi és a HABÓ címmel jelent meg) című meseregény, valamint a felnőtteknek szánt Meghökkentő mesék. Több művéből filmsorozat, játékfilm, illetve rajzfilm is készült. A Kolibri Kiadó Roald Dahl-életmű sorozatának harmadik tagja a Boszorkányok. Külön kell kiemelnem, hogy milyen örvendetes, hogy a kiadó látszólag nem a szerző legismertebb, pár éve is megjelent regényeit (Charlie és a csokigyár, Danny, a szupersrác) jelenteti meg először, hanem a régóta nem kapható klasszikusokat. A legfrissebb kötet pedig új fordítót is kapott a zseniális Pék Zoltán személyében. A könyv követi az eddig általam megismert történetvezetési metódust: lineárisan haladunk előre, a kissé hosszas bevezető után (amelyben a boszorkányok tulajdonságait és felismerhetőségének jegyeit ecseteli) egy viszonylag egyszerű, egy délután és este alatt játszódó cselekményt kapunk. Hasonlóan A barátságos óriás című kötethez, itt is a gyerekek vannak veszélyben, megmentésük pedig főhősünkre vár.  Néhol elég horrorisztikus a sztori, hiszen részletekbe menő írja le a boszorkányok valódi külsejét, és a gyermekek ellen szövögetett terveiket olvasgatva sem illethető a könnyed jelzővel a kötet. Mégsem kell megijednünk: a rossz végül elnyeri méltó büntetését, habár hősünk élete is eléggé megváltozik, a happyend ez esetben nézőpont kérdése. Bármennyire is élveztem azonban ezt a kötetet (az előzőekkel ellentétben, szinte egyben, egy délelőtt elolvastam), még is, nekem idáig ez a leggyengébb a három Kolibri-kiadás közül. A Matildát bájosságáért, remek történetéért és humoráért szerettem nagyon, A barátságos óriás a nyelvi leleményességével és játékosságával varázsolt el, azonban a Boszorkányokban én ezeket mind hiányoltam. Dahl fantáziája ebben a kötetben is elszabadul, de mégsem sikerült annyira abszurd világot létrehoznia, mint a korábbi regényekben. A karakterek túl sablonosak (főhősünk és a nagymama a jó, a boszorkányok pedig csúnyák és gonoszak), az előzőekhez képest semmi „extrát” nem kapunk hozzájuk. A történet főbb pontjai is nagyban megegyeznek A barátságos óriáséval. Ennek ellenére ezt a kötetet is ajánlom mindenkinek: akár első könyvnek, mert Dahl már itt is megmutatja, hogy jó író, akár régi motorosoknak, mert ez is ugyanúgy hozzá tartozik az életműhöz, mint bármelyik másik regénye. Aztán, ha mindezeken túl vagyunk, akkor várhatjuk a soron következőt, A fantasztikus Róka urat.