Verselgető: A versritmus fejlesztő hatásai
2017.11.23. 04:02
"Nyelve nemcsak az embereknek van,
hanem a népeknek is.
Úgy hívják, hogy anyanyelv,
és mindenkinek csak egy van belőle. Anyának is."
(Kiss Ottó: „A” mint Anyanyelv)
A 2-3 éves kisgyermeket a vershallgatás ragadja meg a legjobban, ám ekkor még a ritmus és a zeneiség hat rájuk, nem a rím.
Kisgyermekben a beszéddallam váltja ki az érzelmet, s idézi fel benne később a csecsemőkori mozgásos élmény érzelmi színeit. Az öröm, a bánat, a sírás, a kacagás és a szorongás okozta sztereotip mozdulatok (ujjszopás, a fej és a test lassú himbálózása) kora gyermekkori emlékként él bennük, mely később ritmusfeszültséggé alakul át hozzákapcsolódva a megfelelő hangulathoz.
|
Amikor tehát a gyermekek verset vagy zenét hallanak, akkor a korábbi mozgásbenyomásaikat eleveníti fel a ritmus és a zenei hang. Ez okozza azt az érzést, hogy ha gyors ritmusú, magas hangrendű verset, vagy ha világos hangokból álló zenét hallanak, akkor azt vidámnak tartják. Amennyiben lassú, szaggatott, mély hangrendű verset, illetve belső csendekkel tagolt zenét hallanak, azt szomorúnak vélik.
A ritmus, a hangzás és a hangulat összekapcsolódása helyettesíti a már leírt mozgásélményt, melyet a pszichológia az áttételek mechanizmusának nevez. A ritmikus mondókák, versek mondogatása mindig meghatározott mozgásokhoz kapcsolódnak, segítséget nyújtva a szöveg megjegyzéséhez is.
A ritmikus játékok gyakorlásának nagy jelentősége lesz később, az iskolában is (a szótagolásnál). Ezért fontos, hogy a természetes, velünk született ritmust minél többször és folyamatosan gyakoroltassuk.
A ritmus és a rím iránti fogékonyságnak pszichológiai okai is vannak: a hangzások, melyeket a rímben felfedez, könnyen válnak a megfelelő indulatok és hangulatok hordozóivá. A ritmus viszont fontos tényezője különféle mozgásos sémáknak (pl. hangulatot kifejező mozgásoknak: örömükben páros lábbal ugrálnak a földön, vagy idegességükben himbálják magukat). Ebben a korban a mozgás játssza életükben az egyik legnagyobb szerepet.
|
|