A kiskutyát azért hívják aszpirinnek, mert olyan csúnya szegény, hogy ha a gyerek mamája ránéz, mindig megfájdul a feje, és be kell vennie egy aszpirint. Ez nem baj, mert a gyerekeket az nem érdekli, hogy egy állat szép vagy csúnya, a lényeg az, hogy szeretik. Lucifer pedig a macska, aki szintén olyan csúnya, mint az ördög...   Csukás István Kossuth-díjas író meséjének szereplõit Füzesi Zsuzsa kedves rajzai varázsolják elénk.       egypercek blog     A kiöregedett, használaton kívüli öreg „barátok” segítenek a gyerekek házi kedvencének, Aszpirinnek a felkutatásában, és a hóember megépítésébenb. Megható, amikor innen-onnan a ház különböző részeiből hozzák ki a hóember „hozzávalóit”: szenet, répát, porceláncsészét, fazekat, fésűt, seprűt stb.   A hóember megépítése után megtanítják fazékkalappal köszönni. Sokféle köszönésfajtát sorolnak fel ezeken azokon az oldalakon.      Nagyon kedves alakok a segítő-"tárgyak", bár idős barátok, kiszuperáltak, eljárt felettük az idő, mégis segítségére tudnak lenni Larának és Dödőnek. Kik is ezek a jófej öreg barátok? Az ezüstfenyőn kívül az „utca hírmondója” vagyis a sóhajtozó hirdetőoszlop, a halkan csilingelő telefonfülke, a folyton tüsszögő postaláda, és végül a dörmögve pöfögő és dohogó, öreg mozdony. Nosztalgikus hangulat lengi be azokat a részeket, amikor ők arról mesélnek, amikor még „fénykorukat” élték, azaz konkrét részesei voltak az emberek világának, nem pedig félretett tárgyak, mint mostanság…mennyi mindenről hirdethetett annak idején egy hirdetőoszlop, mennyi embert állított meg híreivel; hiába csilingel már a telefonfülkében a telefon, senki sem akar már beszélgetni, pedig rengeteg mindenben tudna segíteni – ébreszteni, mentőt-rendőrt hívni, lottószámokat, pontos időt bemondani stb. stb., mesét mondani, vízállást sorolni… A postaláda sem szerencsésebb tőlük, mert ő meg manapság nem leveleknek a gyűjtőhelye, hanem egy megfázott mókusnak nyújt menedéket. Korábban napjában kétszer is ürítették a postások, de ma már nagy ívben elkerülik a levelek, képeslapok…pedig hogy szerette a csodálatos bélyegeket! A mozdony szívében már alig pislákol a parázs, és minden erőfeszítése ellenére, eljöhet az a nap, amikor már ennyi sem lesz, hisz mellékvágányra van állítva. Mindegyiküket a múlt élteti, ill. esetleg az, ha van nekik személyes történetük is, egy kedvenc nagymamának szóló képeslapról, az új szárnyvonalavatáskor kéményre akasztott babérkoszorúról, vagy éppen egy eltévedt kapcsolásról, amelyet éppen maga a királynő vett fel… Szívhez szóló és szívet melengető, ugyanakkor szomorkás is ez a rész. Ezek a „tárgyak” félretéve léteznek, és jelen létükben már az is örömöt jelent, ha segíthetnek a gyerekeknek hóembert építen,i és hasznukra lehetnek nekik a két kis rosszcsont kedvencük megkeresésében. VISSZA AZ OVISOK OLDALÁRA>>