Odalépett Ila nénihez, akinek lassan csillapodott a köhögése. Egy dobozkából orvosságot tett a szájába, és szopogatni kezdte. Panni egészen közel húzódott hozzá, úgy bámult az arcába, amelyen piros foltok égtek.
- Ugye Ila néni sohasem lesz igazán beteg? - kérdezte szorongva.
Az orra majdnem odaütôdött Ila néni orrához.
- Mitôl sápadtál el annyira? - hunyorított rá a szomszéd néni a régi mosolyával.
- Persze hogy sohasem leszek igazán beteg. Csak tréfából! A kedves, bolondos Harkály anyó annyira megnevettetett, hogy elállt tôle a lélegzetem. Hát látott már valaki ennél udvariasabb kismadarat? Harkály anyó udvarias?
Panni arca egyetlen kérdôjellé változott a csodálkozástól, de már ô is mosolygott.
- Honnan lehet azt látni?
- Onnan, hogy mindenhová bekopog, mielôtt bedugná a csôrét, hogy felfaljon egy bogarat vagy kukacot. Még hallgatózik is egy ideig félrehajtott fejjel, hogy kiszólnak-e neki.
- És kiszólnak?
- Hogyne!
- Azt zümmögik, búgják, döngicsélik, hogy: Nem szabad! Hess! Tessék elmenni innen! Nincs itt senki! Zirr-zurr-buuuu!
- A tévéantenna nem jó hely! Abban nem laknak bogarak!
- Bizonyos vagy benne? - kérdezett vissza Ila néni. - Hátha ott gubbaszt az antenna üres csövében egy egész regiment szárnyas hangya, szúnyog, légy és cserebogár. Harkály anyó fél szemmel lesi a kijáratot, és addig veri a bogárhad fölött az antennát, míg azok nem bírják tovább, és megadják magukat!
Mindnyájan nevettek, és ez nagyon jó volt. Panni megnyugodott tôle. De csak másnap délutánig. Mikor Imamával hazafelé mentek az óvodából, Panni a park egyik vadgesztenyefájának tövében kis, szürkés csomócskát látott, amelyen színes tollak borzolódtak fel. Odaszaladt hozzá.
- Imama! - kiáltotta, mielôtt lehajolt volna, hogy alaposabban szemügyre vegye. - Gyere ide! Mi ez?
De akkor már ô is látta.
- Egy harkály - mondta Imama halkan.
- Miért nem mozog? Elaludt?
Mielôtt Imama megakadályozhatta volna, felkapta a dermedt madarat, és rázni kezdte.
- Harkály anyó! Ébredj fel!
Vissza a sorozathoz
|