Népmesei szerepek kortárs sokszínűsége

A nők élete hatalmas változáson ment keresztül mind a társadalomban, mind a családban betöltött szerepük tekintetében nagyanyáink, dédanyáink korához képest. Lányaink is egészen más helyzetben szocializálódnak a jelenben, más kihívásokkal kell majd szembenézniük, és bizony, sokkal nagyobb szabadságuk és döntési joguk van számos dologban.

Kérdéseimmel Bajzáth Marcsi népmesepedagógust kerestem meg.

„Érvényes a nő- és férfiszerepekkel kapcsolatos »mesei rend«, ám a teljes képhez a világ minden tájáról összegyűjtött, 2399 különböző fajta mesét és azok változatait is figyelembe kell vennünk” –mondja Marcsi. – A népmese hihetetlen gazdag szereprepertoárt mutat meg, és nemcsak patriarchális sztereotípiákat kínál: a mesebeli nők a szerepeiket tekintve elképesztően színesek és változatosak, ám ez nincs a köztudatban. Az általánosan ismert nőalakok a következők: az okos vagy buta leány, a rest vagy szorgos asszony, a gonosz boszorkány, a szépséges tündér, a bölcs öregasszony, a királylány, akinek el kell nyerni a kezét, az anya, aki feltarisznyálja, a mostoha, aki akadályozza a hőst. A többi típus a nagy többség számára azért ismeretlen, mert magukat a népmeséket is alig, vagy nagyon korlátozott számban ismerik. Holott nem nagyon tudok olyan XXI. századi nőszerepet, amelynek ne volna meg a mesebeli megfelelője, pozitív és negatív oldalról egyaránt megmutatva bennünket.”

„Gondoltál valaha a ruhát, ékszert, hintót, házat kérő, csak külsőségekben gondolkodó mesebeli lányokra és asszonyokra mint plázacicákra? (Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack). Könnyű meglátni a gyermekeiket nagy nehézségek között egyedül nevelő asszonyok és férfiak, valamint korunk egyszülős családjai között a párhuzamot (Derék Jankó).

Ismerek a sárkányt is legyőző, a Napot, a Holdat és a csillagokat a birodalomba visszahozó nőt. Erős vezetőként, fajsúlyos diplomataként gondolok rá (A hétlábú paripa). Kócos fityula, fekete bakkecskén, fakanállal a kezében lovagló, koboldokat is legyőző kócos királykisasszony, maga választja a férjét, és csak az esküvőre menet lesz ezüstlegyezős, jólfésült, gyönyörű hölgy. Önazonos, önmegvalósító, erős, szabad amazon, aki nem ugyanaz, mint a férjhez menni nem akaró, egyedülálló, ragyogóan okos nő. Utóbbi mesebeli neve A királylány, aki a palotájából mindent látott. 

Hosszan lehetne és kellene folytatni a sort. Minden nőnek érdemes volna megismernie minél több mesebeli nőalakot, hogy az erényeikből és a hibáikból tanulva, megtalálva a számukra legmegfelelőbb szerepet, szereplőből saját meséjük hősévé válhassanak. Nem egy, hanem sok mese és a támogató, nyitott, elfogadó környezet segíthet abban, hogy az állandóan változó világban mindig megtaláljuk és akár a társadalmi elvárásokkal szembefordulva is merjük megélni a számunkra egy-egy korszakunkban ideális szerepet.”

Úgy tűnik, a népmesék valóban nem tudják aktualitásukat veszíteni, a bennük lévő rend, avagy egyetemes tudás pontosan passzol a mai kor nőszerepeihez is.

„Nekem az a tapasztalatom, hogy a lányok manapság sokkal több szerepben mernek gondolkodni, játszani és létezni, mint akár húsz évvel ezelőtt. Szívesen próbálják ki magukat tündérként, királylányként, boszorkányként vagy sárkányként, de fiúszerepbe vagy táltos bőrébe is szívesen bújnak. Ez a bátorság a fentiek tükrében nagyon sok jóval kecsegtet. Az anyák és apák, minden ember felelőssége, hogy a sokféle szereplehetőség mellett és kipróbálásával együtt a kislányok szerencsének érezzék, hogy lánynak születtek, és később nőként is megtalálják azt, amiben kiteljesedve értékes életet élhetnek maguk és az egész világ örömére."

Kortárs mesék hagyományos szereposztása

A népmesék állandó jelenléte mellett szerencsénkre virágzik a kortárs gyermekirodalom is, amely egészen más síkon mozgatja meg a gyerekek fantáziáját, alakítja a világképüket. Ezek a történetek sokkal konkrétabban tárják elénk reflexiójukat a mindennapi életre, a változásokra. Egy új kötet születésekor számtalan tényezőt kell figyelembe venni, irodalmi, pedagógiai, pszichológiai és kereskedelmi szempontokat egyaránt.

Szollár Vera, a Pagony Kiadó munkatársa tavaly a Károli Gáspár Református Egyetem gyermek- és ifjúsági irodalmi szakemberképzésén épp ebben a témában kutatott. Mint mondja:

„a kiadói tapasztalat azt mutatja, hogy az olvasót segíteni kell, egyrészt a hihetetlenül széles, folyamatosan változó választék miatt, másrészt azért, mert az átlagos vásárló viszonylag gyorsan, első ránézésre választ könyvet. Feladatunk tehát, hogy nemcsak irodalmilag minőségi alkotásokat adjunk a gyerekek kezébe, hanem felelősen döntsünk, hogy ezeknek a műveknek a belső tartalma esztétikai összhangban is legyen a külső megjelenéssel, és mindenki számára egyértelmű üzeneteket hordozzon”.

„A könyvkiadók is a piacról élnek, ahol olyan sorozat, amely biztosan célozza meg a fiúkat (focis, lovagos, kalózos) vagy a lányokat (habos-babos hercegnős, rózsaszín pónis) biztos anyagi sikert hozhat. Olvasói szempontból is erős az igény a külön fiúknak / lányoknak szóló könyvekre, és ezeknek külső megjelenésükben is határozottan nemre szabottaknak kell lenniük. Ez az oda-vissza hatás eredményezi azt, hogy genderszempontból a hazai gyerekkönyvkiadás messze elmarad a nyugat-európai vagy tengerentúli gyakorlattól, ahol társadalmilag és kiadói szemszögből is van igény a liberális genderszemléletre, többek között a »címke nélküli« könyvekre.”

„Érdekes, hogy amíg a képeskönyvek mindkét nemhez egyforma arányban, kiegyensúlyozottan szólnak, és a mesehallgató gyerek önazonosulása leggyakrabban semleges nemű állatok bőrébe bújva jelenik meg, illetve a 2–5 éves korosztálynak szánt könyvekben első ránézésre még nem válnak szét nagyon élesen a nemi sztereotípiák, az 5-6 éves kor környékén lényeges változás áll be ebben a kérdésben.

Az általam megfogalmazott kérdőív alapján, amelyben a gyerekeknek könyvborítókról kellett eldönteniük, hogy egy-egy könyv fiús vagy lányos, világosan kiderült, hogy már kisiskolás kortól nagyon élnek a hagyományos, berögzült sémák, valamint a szülők, a család által erősen determinált sztereotípiák, így a könyvborítók is ennek megfelelően strukturálódnak. A tapasztalatok szerint viszont szükség van a határozottan lányos–fiús értékeket közvetítő könyvekre is, amire sok, főleg külföldi könyv ad ma már lehetőséget” – mondja Vera.

És mit gondolnak a gyerekek?

A kiadói tapasztalat szerint tehát a hazai piaci igények még konzervatívnak mondhatók, annak ellenére, hogy egy-egy mű már képes ebben a témában diskurzust indítani. Pár éve a Könyvesblogon Róbert Katalin írt egy remek kritikát Berg Judit Cipelő cicák című sorozatáról, amely olyan háromgyerekes család mindennapjait mutatja be – némi varázscicás-rosszalkodással megspékelve –, ahol „hagyományos” szereposztás működik, azaz anya ellátja a házimunkát, míg apa leviszi a játszótérre a gyerekeket. A recenzió erre külön ki is tért, majd ennek hatására elég heves vita alakult ki a kommentelők között, aszerint, ki milyen családmodellt, nő- és férfiszerepet, munkamegosztást tart ideálisnak. Minden bizonnyal ahányan vagyunk, annyifélét, mindenesetre elgondolkodtató, hogy bár a téma már évek óta terítéken van, a piac még mindig nem reagál rá érdemben. Legalábbis annál a korosztálynál, ahol még döntően a szülő választ. A nagyobbaknál azonban már más a helyzet.

„Itthon talán leginkább a főként lányoknak szóló ifjúsági regényeken érződik egyfajta lazulás – folytatja Vera. – Sok olyan könyv jelent már meg, ahol anya egyáltalán nem szerepel (meghalt vagy elvált / elment), vagy ha igen, akkor késő estig dolgozik, vagányul vezet autót, cigizik, elvált, egyedül neveli a gyerekeket, újra szerelmes lesz, tehát a friss, kortárs művek szerzői egyértelműen visszatükrözik az olvasóknak az őket körülvevő világot. A nőszereplők, leginkább 2016-ban élő negyvenes anyák, teljesen mások (néha kicsit kívülállók, vagy nehezen illeszthetők be a hagyományosan leírható társadalmi modellbe), ők is küzdenek problémákkal, de közben lazák, megértőek is tudnak lenni, így alternatív szerepmodellt tudnak kínálni a lányoknak is.”

„Sokkal szórakoztatóbb és izgalmasabb az olyan karakter, amelyik kitűnik, mint amelyikből száz meg száz ugyanolyan van. Márpedig a tipikus hercegnőkből száz meg száz van, és ez egy idő után a 6–8 éveseknek is feltűnik. Persze, valamikor bejön nekik egy-egy nagyon csajos szereplő is, de amikor annyira semmi új nincs benne, akkor nem fogja őket érdekelni.”

A Remetekertvárosi Általános Iskola könyvtárpedagógusa, Simon Kriszti szerint óvodás és alsós korban a lányok könnyebben azonosulnak a nőszereplőkkel, de azoknak nem feltétlenül kell hagyományos női tulajdonságokat hordozniuk. Úgy látja, hogy a lányok meseválasztásában nagy a felelősségük a pedagógusoknak is, hisz a gyerekek szívesen olvassák azt, amit a tanárok ajánlanak nekik.

Az általa szervezett olvasókörből Kriszti néhány nagyobb, 13–14 éves lány véleményét kérte ki a témában, hogy megismerjük a legilletékesebbek álláspontját arról, milyen meséket szeretnek ma olvasni.

„Szerintem a kislányok nagy része kifejezetten a lányos témájú könyveket keresi. Még a vicceseket is szokták szeretni, de a legtöbbjük a hercegnőkre és a Barbie-kra pörög igazán. Szerintem a különc női hősök, mint Harisnyás Pippi vagy az Éhezők viadalából Katniss Everdeen épp azért közkedveltek, mert nem hétköznapiak. Megvan a saját egyéniségük, és ezzel kitűnnek a sok megszokott, tipikusan lányos főhős közül. Ezért is szeretik őket annyira.