Azzal fölkelt az ágyból, lement a magtárba, fölkapott a hátára annyi zsákot, amennyit csak elbírt, és elindult testvére háza felé. Ezalatt a másik testvér is csak feküdt az ágyában, és nem tudott elaludni: "Milyen szerencsés évünk volt! – örvendezett. – Tízszer annyi gabona termett, mint eddig bármikor! De mit csináljak én ennyivel? Nekem feleségem van és gyermekeim, akik gondoskodnak rólam és a földről, ha bármi történik velem. Ám ha szegény bátyámat valami baj éri, jól jön majd neki egy kis tartalék. Nagyobb szüksége van pénzre, mint nekem." Csöndesen fölkelt az ágyból, nehogy megzavarja feleségét és gyermekeit, lábujjhegyen leosont a magtárba, felnyalábolt annyi zsákot, amennyit elbírt és elindult fivére háza felé. Telihold volt, a fénye beragyogta az utat és az egymás felé tartó testvéreket. Amikor félúton összetalálkoztak, megtorpantak, s egy ideig csak nézték egymást szótlanul. Aztán megértették, mi történt. Ledobták hátukról a zsákokat és sírva borultak egymás nyakába. Akkor az Isten lenézett odaföntről, elmosolyodott, s így szólt:   "Ez az a hely, ahol megépítem az első templomot." (talmud legendamese)