Amikor kiskamaszokat arról kérdezek, mi a kedvenc meséjük, vagy arról, hogy ki mesél nekik, gyakran kapom azt a választ, hogy: „Nekem már nem olvasnak meséket!” vagy „én már nem olvasok meséket…”, pedig ebben az életkorban még nagy szükség van a jókor, jól elmesélt népmesékre és a mesehallgatás semmivel sem pótolható meghitt, örömteli élményére, a mesélő felnőtt személyes jelenlétére, a kölcsönös, fókuszált figyelemre. A kiskamaszok szenvedélyesen vágynak arra, hogy megismerjék és megértsék a világot. Töprengési kényszer, megismerési és tapasztalatszerzési vágy jellemzi őket. Érdeklődési körük hihetetlenül tág, és gyakran változik, rengeteg különleges kérdés és téma foglalkoztatja őket. ezekről már nem csak a körülöttük lévő felnőtteket kérdezik, „miért”-jeikre és „hogyan”-jaikra sokféle forrásból érkezik felelet. a kortársak, könyvek, weboldalak, filmek, zenék, a természet, a saját testük válaszolnak nekik… Néha azonban eltévednek a kérdések és a rengeteg lehetséges válasz útvesztőjében. máskor nem merik, vagy meg sem tudják fogalmazni a problémáikat. Ha azonban a felnőtt (szülő, nagyszülő, pedagógus) odafigyel rájuk, pontosan érzi és érzékeli majd, hogy mikor lehet elővenni a mesekönyvet, hátradőlni az iskolapadban vagy összebújni otthon, és elolvasni vagy elmondani egy-egy mesét.   Sokféle mesét válogattam ebbe a kötetbe. rövidet és hosszút, vidámat és szomorút, tündérmesét és állatmesét, magyart és kadiueut. a tizenhárom fejezet nagyon sok témát jár körbe: élet és halál, teremtő, teremtés, igazság, hazugság mellett megjelenik a barátok, ellenfelek, emberek és állatok világa, de az idő, a különös lények, varázslatok és varázstárgyak birodalma is. A kiskamaszkor a változó barátságok életszakasza, amelyre éppúgy jellemző a játékhoz kapcsolódó alkalmi összeverődés, mint a szoros, „örök barátság” vagy az „örök harag”. Az első fejezet meséi a Barátok és ellenfelek világában segítik az eligazodást, és útmutatást adnak a valóban értékes emberi kapcsolatok felismeréséhez. Mesék barátokról, ellenfelekről és az összetartozás erejéről Az ember meg a holló - eszkimó mese Hosszúláb, Húsevő, Csontrágó, Nagyivó, Élesszem és Hat-tél - finn mese A béka és a holló - tibeti mese A kis barát - jávai mese A második fejezet meséi lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekek tét nélkül járják végig az Igazmondók és hazugok útját, és a történeteken keresztül szembesüljenek a lódítások következményeivel. Strakalasz és Makalasz történetei a figyelemfelhívó és kompenzáló hazugságok mintapéldái, míg a hajósgazda és a farkas érdekből hazudik. Mesék igazmondókról és hazugokről Strakalasz és Makalasz - litván mese Az öreg farkas és Kosztya paraszt - mordvin mese A hajósgazda meg a legénye - burmai mese „A természet szüntelen körforgásában, az évszakok változásában: tavaszi újulásában és őszi érettségében, nyári gazdagságában és téli álmában, a napok mellett az esztendő a legkerekebb időbeli egység. Az esztendőt az ember mindig kultikus egésznek érezte, és kozmikus fordulatait máig számon tartja.” (Bálint Sándor) A 21. századi gyerekeknél megnehezíti az időfogalom kialakulását és megértését, a tájékozódást és eligazodást, hogy alig vannak saját, kézzelfogható tapasztalataik a fentiekről. A Mesék az időről című fejezet történetei az évszakok, hónapok, napok, napszakok jellemzőiről üzennek. Mesék az időről A hónapok - olasz mese A kígyókirály és az éjszaka egyezsége - munduruku mese Szerda, péntek, vasárnap - ukrán mese Hónapok vendégségben - belerusz mese Hajnal - magyar mese Az Élet és halál témája ebben az életkorban fokozottan foglalkoztatja a gyerekeket, mert „a metafizikus nyugtalanság és szorongás” idejét élik. Gyakran gondolkodnak a szüleik, szeretteik vagy saját maguk haláláról, foglalkoztatja őket az élet végessége. A gyerekek számára az a tény, hogy meghalunk, a mesék mágikus, ősi, szimbolikus nyelvén megfogalmazva is nehéz, gyakran elfogadhatatlan és rettenetesen félelmetes. A negyedik fejezet meséi, miközben segítik a szembenézést az elmúlással, és választ adnak ezzel kapcsolatos kérdéseikre, egyben oldják félelmeiket is, hiszen úgy szólnak a halálról, hogy közben az emberi lét különleges szerepét, az élet diadalát hirdetik. Mesék életről és halálról A pásztor meg a három kórság - újgörög mese Gonoenohadi és a varázssólyom - kadiueu mese A föld visszaveszi, ami az övé - grúz mese A halál - magyar mese A nevetés, a humor, közösség- és kapcsolatépítő, feszültség- és stresszoldó. A Tréfás mesék lehetőséget teremtenek a felszabadult együttlétre, a közös nevetésre. Tréfás mesék A csillagok - japán mese Mese a parasztról, aki az úr vendége volt - ukrán mese Róka fogta csuka - magyar mese Mesék a bölcs nyúlról - kambodzsai mese A kiskamasz már sokfélének, színesnek látja a világot és a benne élőket. Már nemcsak azt veszi észre, ami összeköti másokkal, hanem azt is, ami elválasztja a többiektől. A sokféle emberi tulajdonságot nemcsak felismerni, megnevezni, de elfogadni is nehéz, ezért is hallgatnak szívesen több szempontú történeteket Mindenféle emberekről vagy Miértekről és hogyanokról. A népmesékben minden emberre érvényes tulajdonságokra, vagy azokat magukba sűrítő szimbolikus alakokra ismerhet a gyerek, akik általános érvénnyel üzennek arról, hogy számtalan út van, embernek lenni pedig minden időben és szerepben küzdelem, kihívás, izgalmas kaland. Mesék mindenféle emberekről A kíváncsi fiú - norvég mese A nehéz kosár, meg a könnyű - japán mese A lusta Sejdulla - azerbajdzsán mese A bőbeszédű teknősbéka - indiai mese A tudós ember bátorsága - kínai mese Milyen ostobák az emberek! - kóreai mese Miértek és hogyanok Miért nem csatázott Eigal, a rettentő harcos? - etióp mese Hogyan lett a cápa? - fülöp-szigeti mese Hogyan tanultak meg énekelni a baglyok? - észt mese Miért nem tudnak beszélni a halak? - japán mese Miért dalol a fülemüle éjjel? - német mese Minden nép őriz olyan ősi képzeteket, melyek a világ keletkezését vagy az ember megjelenését magyarázzák. A Mesék a világ teremtéséről című fejezet történetei ugyanarról a jelenségről sokféle módon beszélnek, erősítve azt a szemléletet, hogy egy-egy témát számtalan módon közelíthetünk meg. Mesék a világ teremtéséről A három sárkánytojás - burmai mese A föld és az ember teremtése - burját mese Isten meg a sátán - ukrán mese A föld teremtésének mondája - magyar mese A Nap és a Hold - cigány mese Mesék a mese erejéről A drágaköves kígyó - kameruni mese Egyszer volt, hol nem volt... - olasz mese Mese a pásztorról, aki egy mesével szerezte meg a királylányt - bretagne-i mese A mesetarisznya - koreai mese A mesemondó szikla - indonéz mese Mesék tündérekről és garabonciásokról Muji ereje - albán mese A Gump-domb tündérei - cornwalli mese A garabonciás - magyar mese A sárga gólya - kínai mese Láthatatlan világok válnak láthatóvá, amikor tündérek és garabonciások, vagy Manók, trollok, ifrítek mutatják meg többféle arcukat. Egyszer jóságos segítők ők, máskor ártó szándékú, sőt akár gonosz figurák. De bármelyik alakjukban jelennek is meg, mindig nehéz próbatétel elé állítják a hőst. Történeteik lélegzetelállítóak, fordulatosak, sosem látott világuk ismerős és csábító, de minden történet éberségre és óvatosságra int. Mesék manókról, trollokról, ifrítekről és más különös lényekről Kicsoda Kurupi? - guarani mese Peer Gynt - norvég mese A vak ember és a manó - japán mese A halász és az ifrít - lapp mese A varázslatokban a világ birtoklásának lehetősége is rejlik, varázstárgyak segítségével bármi megtörténhet. A Varázstárgyakról és varázslatokról szóló mesék egy megismerhető, megváltoztatható, ezáltal biztonságos világ ígéretét hordozzák, ezért is népszerűek nagyon ebben az életszakaszban. Mesék varázstárgyakról Köszönöm, köszönöm - észt mese A fakanál - amur-parti mese Giufa és a sapka - cataniai mese A csodálatos ökörszarv - hottentottai mese A gyerekek kiskamaszkorban egyre bonyolultabb tartalmak, összefüggések kifejezésére képesek, kialakul a nyelvi tudatosság. A nyelvelsajátítás, a kommunikációs készség fejlődése folyamatos, a szókincs, a mentális lexikon az élet végéig bővülhet új szavakkal. Ez a korosztály már élvezi azokat a meséket, amelyeknek megértéséhez gazdag szókincs, nyelvi lelemény és humor is szükséges. a Játék a szavakkal fejezet meséi ezt az igényt elégítik ki. Játék a szavakkal A soknevű királyfi - magyar mese A kecskekút - amhara mese Én, senki, segítség - orosz mese A macska meg az egér - német mese Gyűszű, Fésű, Hadd el - magyar mese   Minden meséhez kapcsoltam egy szólást vagy közmondást a világ valamelyik tájáról. a közmondások, amelyeket minden nép a saját szokásai, erkölcsei, műveltsége szerint alkotott meg, mutatják az alkotóközösség önmagához és a világhoz való viszonyát. a „beszéd díszei, a nyelvünk virágai lehetnek, átadandó örök értékek. Bajzáth Mária       A népmese nem más, mint bátran feltett kérdésekből és merész válaszokból álló párbeszéd - Both Gabi interjúja Bajzáth Máriával -   Bajzáth Mária, a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer megalkotója mesél most arról, mit adhat a népmese a XXI. században a gyerekeknek, a szülőknek, a pedagógusoknak és a világnak. Hogyan született meg a mesepedagógia gondolata? Gyakorló pedagógusként, a hétköznapok tanítási gyakorlatában kerestem az utat a gyerekek és a mesék – a tananyag és a hasznos-hasznosítható tudás – között. Valami újat szerettem volna, ami régi, valami földit, ami égi. Pedagógusszerepben a gyerekekkel együtt untam az olvasókönyvek lerövidített népmesetöredékeit, a szövegértés munkafüzetek mesékhez kapcsolódó „kösd össze, számozd meg, színezd ki” monoton feladatait. Dühítettek a megfejthetetlen találós kérdések, az érvénytelen üzeneteket közvetítő közmondások, azok a kínnal megtanítandó és keservvel tanulandó „tananyagok”, amelyek az életben, soha semmire nem lesznek használhatók. A százegyedik „játsszátok el a mesét, rajzoljátok le a mesét, bábozzátok el a mesét” tankönyvi utasítástól leginkább sírhatnékom támadt. Másképp, máshogy, mást akartam a gyerekekkel és a mesével, mint a meglévő pedagógiai gyakorlat. Mi lett ez a más? Ez lett a Népmesekincstár mesepedagógia módszertana, ami a világ minden tájáról válogatott népmesék és népköltészeti alkotások a mesehallgató gyerekek életkori sajátosságai, az őket foglalkoztató kérdések komplex egységén alapszik. Nem hagyományőrzés az elsődleges célja, hanem örömteli mese és játékélmény, élő emberi szó, szívvel-lélekkel énekelt dal, bátran feltett kérdésekből és merész válaszokból álló párbeszéd, közös gondolkodás. Tanulás és tudásátadás ez a javából, fejlesztés és fejlődés, de észrevétlenül, didaxis nélkül, játék-tapasztalatszerzés, sajátélmény alapon. Mióta létezik ez a fogalom? 2010-ben tettem föl a kérdést az ELTE PPK neveléstudományi karán: Miért nincs a különböző pedagógiák sorában a mesepedagógia? A szóösszetételt, ha akkoriban beírtam a keresőbe 30 találatot hozott, most több mint 12 ezret. Hogyan lehet elsajátítani? Az én módszeremet, a Népmesekincstár mesepedagógia módszert műhelyfoglalkozásokon, szakmai napokon, akkreditált képzéseken, nyári egyetemen, felsőoktatási kurzusok keretében tanítom, de tartok táborokat, mesefoglalkozásokat is. Milyen visszajelzések és eredmények érkeztek a mesepedagógia módszeréről? Egy, a módszerről született óvóképzős hallgató szakdolgozatában olvastam: „Sokan, sokfelé, sokféle célból, sokszínű célcsoportnak, sokféle korosztálynak, sikeresen használják”. A könyvek sok kiadást élnek meg, a képzések, táborok, foglalkozások hamar megtelnek. A részvevők keresik a következő lehetőséget a találkozásra, visszahívnak, visszavárnak. De ami a legfontosabb: mesélő és mesehallgató egyaránt élvezi a mesét és a hozzá kapcsolódó tevékenységeket, megjelenik a napi pedagógia gyakorlatban, egyre több iskolában, óvodában használják. Miért kellett ehhez módszertani könyvet készíteni? A magyar pedagógusképzés, a felsőoktatás szintjén évtizedek óta nagyon kevés óraszámban foglalkozik a népmesével. A népdalok, mondókák és népi játékok területére ugyanez igaz, az alap hiányos a népköltészeti alkotásokkal kapcsolatban. A pedagógusok túlterheltek, egy végigdolgozott nap után alig marad idejük felkészülésre, tanulásra, kreatív alkotásra. Szükség van mindig kéznél lévő, a gyakorlatban jól használható, kész segédanyagra. A módszertani könyv egyrészt ötleteket, másrészt részletesen kidolgozott kész anyagokat, vázlatokat ad, amelyeket akár egy szakkörön, akár egy mesefoglalkozáson, órán, vagy egy adott témához kapcsolódó projektben tud használni a pedagógus. A Népmesekincstár-sorozat mesegyűjteményének kötetei milyen megfontolásból születtek? A népmese eredetileg nem gyerekműfaj, a történetek egy része nem gyerekeknek való. Szülőktől és pedagógusoktól gyakran hallottam, hogy levesz egy mesegyűjteményt a polcról, és a mese, amibe belekezd, nem gyerekek életkorának megfelelő, ezért nem érdekli őket, nem hallgatják végig, ijesztő vagy épp unalmas számukra. Ahhoz, hogy egy gyerek örömmel és értő füllel-szívvel hallgasson meg egy népmesét, végig kell kísérnünk a mondókamesétől a tündérmesékig vezető úton, az egy-két szereplős történektől a sokszereplős, sok helyszínen, sok szálon futó történetekig. A Népmesekincstár mesegyűjteményekben a gyerek életkora, érdeklődése és témák szerint csoportosítom a meséket, figyelembe véve, hogy egészen mást hallgat szívesen a hároméves és mást a kiskamasz. Több korosztálynak is szólnak külön kötetek, miért volt erre szükség, és milyen a felépítésük? A kötetetekbe úgy válogattam a meséket, hogy az adott korosztály érdeklődését, problémáit, az őket foglalkoztató kérdéseket vettem figyelembe. A kicsiknek sok-sok mese szól a testről, a családról, az állatokról, az állatok hangjáró, miértekről és hogyanokról. Mindegyik meséhez kapcsolódik egy mondóka vagy találós kérdés. A nagyobbaknak szóló gyűjteményekben is megjelenik például a test, család, miértek-hogyanok, állatok beszéde témakör, de teljesen új mesékkel, hosszabban, összetettebb történetek keretében. Ahogyan tágul a gyerek érdeklődése, világlátása, bővül a témaválaszték: a nagyobbaknak barátokról, ellenfelekről, számokról, talányokról, tündérekről, boszorkányokról is szólnak a mesék. A még nagyobbaknak trollokról, ifritekről, varázstárgyakról, igazmondókról és hazugokról, életről, halálról is mesélünk, nekik közmondásokat, szólásokat kapcsoltam a mesékhez. Mi lesz a következő ebben a sorozatban, és mi hívta életre? Az Én, senki, segítség című könyv a kiskamaszoknak szól, a napokban jelent meg. Amikor kiskamaszokat arról kérdezek, mi a kedvenc meséjük, vagy arról, hogy ki mesél nekik, gyakran kapom ezt a választ: „Nekem már nem olvasnak meséket!” vagy: „Én már nem olvasok meséket…” Majd amikor belekezdek egy népmesébe, az „Egyszer volt hol nem volt” mégis varázsigeként hat. Ez az életkor, a mesélés szempontjából, az „utolsó pillanat”, amikor még viszonylag könnyen odabújhatunk a gyerek mellé, és elővehetünk egy mesekönyvet. A kiskamaszt rengeteg minden érdekli egyszerre, már nem csupán a körülötte lévő felnőttektől kérdez, „miértjeire” és „hogyanjaira”, sokféle forrásból keresi a feleletet. Válaszolnak neki a kortársak, könyvek, weboldalak, filmek, zenék, a természet, a teste… Néha eltéved a kérdései között, és a rengeteg lehetséges válaszban, máskor nem meri, vagy meg sem tudja fogalmazni a problémáit. Ha figyel a felnőtt (szülő, nagyszülő, pedagógus), pontosan érzi és érzékeli, hogy mikor lehet elővenni a mesekönyvet, hátradőlni vagy összebújni, és elolvasni vagy elmondani egy-egy mesét. Mit tud adni a rendszeres mesélés a kicsiknek, a közepeseknek és a nagyoknak? Meddig érdemes mesélni nekik? A mese, a történet a fogantatás pillanatától, a halálig kísérheti az embert, és még azon is túl. Minden életkori szakaszban lehet mesélni, és ha jól választunk mesét, jól mondjuk, jókor, akkor minden korosztály figyelmesen hallgatja, mert minden életkorban szeretjük a jó történeteket, az élő, igaz, emberi szót, a minőségi időt. A mesélés magyarázza és értelmezi a világot, az életet, az emberi kapcsolatokat, összeköti a „kinn, benn, lenn, fenn” világát. Szükség volna arra, hogy beépítsék a felsőoktatásba a mesepedagógiát? Igen, és nagy öröm, hogy vannak erre kísérletek. Sok helyen, sokféle kezdeményezés keretei között tanulhatnak a hallgatók a meséről, mesepedagógiáról. Ez azonban önmagában nem elég, az egész pedagógusképzésben nagy-nagy szemléletváltó megújulására lenne szükség, olyan pedagógia elméletekre és gyakorlatra, ami a gyereket és az életet szolgálja, a gondolkodást, a kérdezés bátorságát, a kíváncsiságot és a kreativitást fejleszti. Bármilyen témáról van szó, a pedagógiának örömteli élményeken, tapasztalaton, játékon keresztül kellene a gyereket ismeretekhez juttatnia, és segíteni a saját, más emberek és a világ örök értékeinek felfedezésében. Mit kell tudnia egy gyakorló mesepedagógusnak? Örülni a gyereknek, élni a mesét, mesélni. Kapcsolódni a történetekhez, a múlthoz, a jelenhez, a jövőhöz és a mesehallgatókhoz. Reagálni a gyereket aktuálisan foglalkoztató kérdésekre. „Mindenre” tudni egy jó történetet. Jókedvvel énekelni, felszabadultan játszani, mintát adni arról, milyen egy mesehős. Nem kell tökéletes énekhang, színpadi mesemondás, de kell a derű, a játékos jókedv, a képesség, hogy meglássa a minden gyerekben ott lévő jót és ragyogót, amire építeni lehet. Mit tud elsajátítani egy meseszerető felnőtt a módszerből anélkül, hogy beavatnánk őt a szakmai részletekbe? Bármit el tud sajátítani a módszerből, ha szán rá időt és energiát, de a legfontosabb, hogy meséljen. Mindennap, ha lehet, többször. Ha lehet, attól a pillanattól kezdve, hogy a gyermeke „akkora, mint a borsószem ezredrészi”, tehát már az anyaméhben. Fontos, hogy megkérdezze a gyerekét: „Miről meséljek ma?”. És ha választ kap, tudja, hogy melyik könyvet vegye le a polcról. A Népmesekincstár-sorozat nemcsak korosztályok szerint segít, hanem a mesekönyvekben témák szerint is csoportosítottam a meséket. Így, ha a hatéves épp barátságról akar hallani vagy számokról, vagy tündérekről, csak a tartalomjegyzéket kell olvasni. Jó volna, ha lenne néhány olyan mondóka, dal, mese, amit könyv nélkül is tud, ennek óriási ereje van, orvosi rendelőben éppúgy, mint öltözés, hiszti vagy hosszú utazás közben. Mi a különbség a felolvasott- és az élőszóval mesélt népmesék között? A mese egyik legfontosabb tulajdonsága az élő, emberi szó, és az erejének a titka tulajdonképpen az, hogy lélektől lélekig ér. Ha élőszóval mesélek, szabadon, akadály nélkül száll a szó, nincs közöttünk könyv, belenézünk egymás szemébe, összemosolygunk, együtt megyünk a mesei úton. Ahhoz, hogy valaki szívből, emlékezetből, fejből meséljen, idő kell, a mesével a mesélőnek foglalkoznia kell. Az időtől és a figyelemtől a mese értékesebbé válik, csakúgy, mint a saját kezűleg, sok munkával készített ajándék. Voigt Vilmos mondja azt, hogy „mesét hallgatni és mesét mondani mindenki tud”. Én is ezt tapasztalom, és ezt is tanítom. Hiszem, hogy minden pedagógus és minden szülő alkalmas arra, hogy meséljen. Ugyanakkor azt is hozzáteszem, hogy sem egy szülőtől, sem egy pedagógustól nem várhatom el, hogy minden egyes napra legyen egy vagy több emlékezetből elmondható meséje. Miben segíthet egy jó helyen, jó időpontban hallott, olvasott mese? A világ, más emberek- és önmagunk megismerésében. Válasz lehet a kérdéseinkre, oldhatja a szorongást, megismerhetjük más népek kultúráit, mintát adhat egy-egy probléma megoldásáról, segíti a szövegértést, gazdagítja a szókincset, fejleszti az elemző, rendszerező képességet, a képzelőerőt. Lehet tehetséggondozó-, felzárkóztató-, konfliktusmegoldó-, szórakoztató-, integráló-, multikulturális értékközvetítő „eszköz”, vagy közösségteremtő, építő-megtartó erő. A népmese a nevelés, a pedagógia táltos paripája lehet, univerzális segítő, ha mesélünk mindennap. Ki lehet nyitni egy nagyon zárkózott gyereket mesével? Igen, de kell hozzá egy mesemondó, aki jó kapcsolatot tud felépíteni a gyerekkel. A jól választott és elmesélt mese, a kiemelt figyelem és a „megszentelt” idő segítségével ki lehet nyitni a zárkózottat, le lehet nyugtatni a hisztist, meg lehet vigasztalni a szomorút. Sokáig dolgoztál hátrányos helyzetű, intézetben nevelkedő gyerekekkel is. Mi a tapasztalatod? Hosszú távon segíti őket a mese ereje? Hét évet dolgoztam állami gondozásban élő gyerekek között. A gyermekvédelmi rendszer olykor nagyon sötét és kilátástalan bugyraiban felnőni igazi élettragédia. Miközben a gyermekotthonokban élő gyerekeknek is óriási szükségük van a mesére, a figyelemre, az emberi szóra, egy-egy elmesélt mese sajnos csak aprócska fényt jelent ebben a sötétségben. Az ő esetükben tapasztalataim szerint, a mesénél sokkal fontosabb a mesélő személye,  az erős, igaz, tiszta emberi kapcsolat. Rengeteg előadást tartasz, konferenciákon és szakmai programokon veszel részt. Mit látsz, milyen tendenciák érvényesülnek a népmesékkel kapcsolatban mostanában? Sok-sok utat látok és sok-sok útkeresőt, sokféle módszert, sokféle mesélőt. Vannak hagyományos mesemondók, storytellerek, meseterapeuták, mesepszichológusok, mesepedagógusok, a tudomány és az élet számos területéről közelítünk a meséhez. Ez nagyon jó, mert mindenki megtalálhatja azt, ami hozzá leginkább közel áll. Azt szoktam javasolni, mindenki nézzen-hallgasson meg minél többféle módszert, mesét, merítsen ezernyi kútból, azután és közben pedig meséljen, mondja a történeteket, adja át- és tovább, amit hallott minél több embernek. Milyen terveid vannak a közeli és a távoli jövőben a mesepedagógiával? Megyek tovább az utamon, szeretem, és nagyon hasznosnak látom a mostani életemet: képzések, konferenciák, műhelyfoglalkozások, szakmai napok, táborok, mesefoglalkozások, könyvek. Sokfelé, sokféle célcsoportnak. Gyereknek, pedagógusnak, pedagógusjelöltnek, szülőnek, nagyszülőnek szeretnék továbbra is mesélni, és közben magam, a családom és az egész kerek világ örömére, mesehősként élni a saját mesém. Forrás: hogyanmondjamelneked.hu