Nagy Koppány Zsolt  Én még egész kicsi gyermekként olvastam a bátor egeret, és úgy emlékszem, nem hagyott túl mély nyomot bennem. Most már érteni vélem, miért. Az a fajta abszurd humor ugyanis, amelyet Bajor Andornál erőteljesebben talán senki nem képviselt az erdélyi magyar novella- és humoreszkirodalomban, bizony, ebben a könyvben is erőteljesen jelen van, és megriasztja a kisgyereket, akinek nagyjából minden mondat azt jelenti, amit: annál sem többet, sem kevesebbet. (Ezért nem mondunk olyat neki – még viccből sem –, hogy odaadlak a zsákos embernek vagy a szerelőbácsinak, helló!) A kisgyermek nem érti az abszurdot és az iróniát, így csak a szavak nyugtalanító jelenlétének élménye marad neki: érzékeli, hogy valami több van itt annál, mint amit a szavak egyenként jelentenek, csak éppen azt nem tudja, micsoda. Most viszont akkorákat hahotáztam, hogy zengett a ház. Hadd adjak némi ízelítőt e pompás humorból: „Felícián (ő a fent említett bátor kisegér) egy időre megmenekült a hajótöröttek egyik kellemetlen ellenségétől, a kínos éhhaláltól.” „Nemsokára két újabb bennszülött is fogságukba került, Felícián az egyiket Szombatnak nevezte el, a másikat Vasár- és Ünnepnapnak.” (Figyeljék csak ezt a zamatos abszurd humort!): „Ez a találmány pedig nem volt más, mint a repülőgép, a csodálatos szerkezet, mely inkább lezuhan, de nem hagyja cserben a gazdáját.” „Az árulók zöld tollakat viseltek, s rengeteget szaladtak ide-oda, hogy különböző cseleket és titkokat üzenjenek egymásnak. Ezenkívül azonban természetesen árulkodtak is.” „Ekkor elfogyott a kétszersült. A kutatók egy darabig már csak egyszersültet ettek.” „A jegesmedve arról ismerhető föl, hogy medve alakja van… eledelét pedig vérengzés útján szerzi.” A bátor egerek elejtenek egy bálnát, és találnak benne egy fémtokot. A fémtokból „pergamenlapok kandikáltak elő, különös rajzokkal, tussal kihúzott ámbrákkal.” És hogy az ámbrák össze ne cserélődjenek, a szerző még egyszer nyomatékosít: „Első mellékelt ámbra. Második mellékelt ámbra. Harmadik mellékelt ámbra.” „Kevéssel ezután el is jegyezte őt egy vőlegény, és úgy látszott, hogy nemsokára egybekelnek, és a kapitány leánya a vőlegény felesége lesz, vagyis vőlegényné.” És amikor szegény egereknek szükségszerű mimikriből meg kell tanulniuk csúnyán beszélni… hát hahotoid könnyözön áztatja el a könyv lapjait. De hagyjunk némi örömöt az olvasónak is! Rusz Lívia – aki Fodor Sándor Csipikéjének már-már ikonikus rajzait készítette – illusztrációi kidolgozott, részletes, színes, pompás alkotások, egyenként is műalkotások. Röviden: ez az a fajta meseillusztráció, amelyik után semmilyen más rajzzal nem lehet többé soha (!) elképzelni az adott mesefigurát. A gyerekek imádták a részletgazdag rajzokat, de a szöveg előtt, a néha öncélúnak ható, felnőtteknek szóló, összekacsintó (diktatoriális vonatkozásban is összekacsintó!), körkörös poénoknál rendre értetlenül álltak – még ha nem is annyira, mint anno én. Szóval kedves felnőtt felebarátaim, vegyék meg a könyvet, és annak ürügyén, hogy esti mesét olvasnak, szórakozzanak remekül Önök (is). VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA>>