Ha valaki meghallja a neved, jó eséllyel a Facebook oldaladon óriási sikert arató világnapos bejegyzéseid, meséid jutnak az illető eszébe. Hogyan indult útjára illusztrátori karriered? Emlékszel még, mely munkáddal kerültél be a köztudatba?
Hogyne emlékeznék rá! Egy kis leporelló-sorozat (Karlsen Csonka Viktóra: Olivér a föld körül) volt az első hivatalos felkérésem, és az Expressz hirdetések között akadtam rá. Mivel nem volt munkám, és azt hittem, illusztrátor bárki lehet, aki kicsit is tud rajzolni, így az esélytelenek nyugalmával, valamint a tudatlanok optimizmusával elküldtem a próbarajzot, és aztán végül engem választottak. Ez a 3 részes kis lapozgató indított el végül az egész pályán. Ma visszanézve az egykori rajzaimat, mindet átrajzolnám. Igaz, ez a tegnapiakra éppúgy érvényes.
Az Állati Illemtan az első önálló szerzői köteted, melyet te is illusztráltál. Hogyan érkezett a felkérés?
A Naphegy Kiadó talált rám, mint kiderült, egy ideje figyelték már az elvetemült “munkásságomat”. Volt egy ötletük, amihez már régóta kerestek olyan embert, aki egyszerre tud írni-rajzolni, ráadásul ezt vicces formában is tudja prezentálni az olvasók felé. Egy francia mesekönyv indította el fantáziájukat, amelyben különböző állatok vicces formában tanítják a gyerekeket a mindennapos illemtanra.
A szerkesztők megmutatták a könyvet, ami szerintem roppant bájos, és jópofák az illusztrációk is, de én sohasem szerettem másokat utánozni, vagy akár egyetlen mondatot is ellopni bárkitől, ezért voltak félelmeim a megvalósítással kapcsolatban. De végül kiderült, hogy nem kell senkit sem másolnom, mert ez csak egy irányvonal, minden további rajtam múlik.
Kifejezetten megkértek rá, hogy semmiképpen se legyek más, mint aki eddig voltam, és nyitottak voltak a legtöbb ötletemre, felvetésemre. Persze a téma jellegéből adódóan muszáj volt a végén egy pszichológus szakembert is felkérni lektorálásra. Itt kaptam sokkot attól a felismeréstől, hogy gyermekkönyvet írni mekkora felelősség. Minden szónak, írásjelnek lehetősége van. Mivel én mindig is inkább felnőtteket csapkodtam a geg-ostorommal, nehéz volt átállni a gyermeki nyelvezetre. Pár mondatom így sajnálatos módon a cenzúra áldozata lett, amit akkor nehezen fogadtam el, de végül is el kellett fogadnom, hogy van, amit a szakemberekre kell bízni.
Honnan gyűjtöttél inspirációt az Állati Illemtan tanácsaihoz?
No, ez elég érdekes volt, tartottam attól, hogy nem lesz elég témám, de egész gyorsan kiderült, hogy a gyerekek élete tele van tiltásokkal és szabályzásokkal, amikre egyébként szükség is van az életben maradáshoz. Mint például, hogy “Ne nyúlj a konnektorba”, vagy hogy “A zebrán menj át az úton!” Emellett számos íratlan szabály, az úgynevezett etikett is korlátoz, mint hogy “Nem túrjuk az orrunkat!” és “Nem kenjük a szmötyit a szőnyegbe!”:)
A legtöbb gyermekes barátomat ráuszítottam a témára, sőt volt, akinek házi feladatba adtam, hogy irkálja fel nekem egy lapra az aznapi tanításokat. Hamar összegyűltek a témák, és fura volt azt tapasztalni, hogy mennyi mindenre kell megtanítani a kicsiket, és hogy mennyire nem mindegy, ezt milyen szavakkal, gesztusokkal tesszük. Amit gyermekkorban kapunk, azt örökre visszük magunkkal. Én azt gondolom, hogy ebben a korban kell beleégetni a tudatba az egyéni felelősségvállalást is. Erről nem lehet eleget írni, rajzolni! Örömmel üdvözlöm a hasonló tematikájú gyermekkönyveket, amelyek valamiféle módon utat mutatnak, eligazítanak a helyes értékrend megtalálásában, mert ez manapság sajnos eléggé félrecsúszott.
Nekünk, alkotóknak is hatalmas szerepünk van abban, hogy ezt visszabillentsük. Ha mától minden könyv erről szólna, az is kevés lenne szerintem. Dögunalomig kellene szajkózni, hogy nem azért születtünk, hogy ártsunk, hanem hogy a lehető legteljesebb életet éljük! Fura lehet, hogy ezeket írom egy vicces képeskönyv kapcsán, de az agy a képek nyelvén ért igazán. Szavakat, mondatokat könnyebben elfelejtünk, mint egy képet, amelyhez érzelmeket társítunk. Az Állati illemtan szándékosan használja a humort eszközként a mondanivaló rögzítésére. Legyen ez akár a legegyszerűbb hétköznapi tanács, hogy miről szól a fürdőszobai etikett, vagy hogy hogyan fogadjuk el a különbözőséget.
Milyen szempontokat tartottál szem előtt a kötetben szereplő állatok kiválasztásakor?
Már az első pillanatban az ugrott be, hogy mivel ez nem egy hagyományos témakör, a könyvben szereplő állatkák se legyenek a megszokottak. Persze, akad benne elefánt, nyúl és medve is, de többségében különleges fajták rendetlenkednek az oldalakon. (Itt szeretném megjegyezni, hogy minden állat különleges!
Szerettem volna olyan állatokat találni, akik ugyan kevésbé ismertek, de szerethető a fizimiskájuk, vagy vicces a megjelenésük. Még az sem volt baj, ha kicsit ijesztőnek születtek. A szerkesztők odavoltak például a komodói sárkányért, akivel azért valljuk be, nem ülnénk le egy minyonra a cukrászdában. Vagy ott vannak az alpakák, akik annyira bohókás külsőt kaptak a sorstól, hogy egyszerűen csak imádni lehet őket! Egy rajz erejéig tobzoskák tobzódnak, két helyen is felbukkannak a koalák, egyszer szinte invázióban lepik el a kengurut. De semmi aggodalom, csak ölelésekkel támadják meg őkelmét. A sivatagi róka sivatagi rózsát locsol, és egy vidám nap a papíromra ugrott egy egyiptomi ugróegér is. Legnagyobb kedvencem a vombat, aki vombaton is fésülködik.
A kötetben egyébként több, mint 40 féle állatot számolhatunk össze, ezek nagy része különleges, veszélyeztetett faj. Fontosnak tartom egyébként, hogy a gyermekek megszeressék az állatokat, a környezetüket. Talán így egy picit majd utánaolvasnak azoknak az állatoknak, akiket eddig csak hírből ismertek. Ötletekért egyébként még az állatkertbe is kimentem, de sajnos ott inkább csak mérgelődtem, mint inspirálódtam. Igaz, én eleve nem szeretem az állatokat rács mögött látni, de az sem tetszett, hogy a tiltások ellenére fotózzák a kiselefántot, aki félve bújt az anyukája mögé. Egy hasonló rajz is befért volna könyvbe, de gyanítom, hogy inkább a szülőknek kellene hasonló tematikájút írni, mert ez a fajta felelősség inkább őket terheli. Úgy gondolom, egy táblát egyébként nem olyan nehéz értelmezni, és nyilván nem véletlenül teszik ki. Az állatkertekben minden az állatok védelméről szól, és ha szeretjük őket, akkor ezeket a szabályokat is betartjuk.
Van kedvenc jeleneted vagy karaktered a könyvből? Amennyiben igen, melyik?
Az előbb már említettem vombat komát, akire tényleg ráférne egy alapos fürdés, persze csak a könyv lapjain! Az állatkertben járva sajnos nem sikerült meglesni őt, de a szaga biztosított róla, hogy ott van valahol a sötétben, és érthető módon inkább alszik, mint hogy velem elmélkedjen az élet dolgain. Nagyon megkedveltem a bálnát is, aki attól fél, hogy a fogszabályzó kövéríti. Szerencsére rengeteg hal és medúza barátja van, akik inkább menőnek gondolják, mint kövérnek. És van egy kedvenc kis gegem is a hangyászos rajzban, de azt nem árulom el. Próbáltam minden rajzba belerakni valami kis mozgatórugót. Apró poénokat, félmondatokat, kis utalásokat, csak hogy legyen mit böngészgetni második lapozásra is.
Hogyan készültek el a kötetben szereplő illusztrációk? Milyen technikával alkotsz?
Ez a kötet vegyes technikával készült. Papíron rajzoltam filccel, vagy festettem akvarellel, és gépben raktam össze az egészet. Nem volt egyszerű, párszor megtréfált a technika ördöge is. Az eleje kicsit zötyögött, mire összeállt a kép bennem (és a képernyőn is). A könyv kezdetekor végeztem épp az agykontroll tanfolyamot, és arra gondoltam, jó kis teszt lesz egyben az alkalmazására is, ha erre ráprogramozok kicsit. Ez olyan jól sikerült, hogy minden hajnalban ötletektől buzgón ébredtem, és muszáj volt mindent kiírnom magamból, addig nem is tudtam újra elaludni. A könyv végere olyan voltam idegileg, mint a felmosórongy, de azt elmondhatom, hogy a nagy része lényegeben alfa állapotban született meg.
Az illusztrációidon túlmenően, a Facebook oldaladon rendszeresen közzéteszed meséidet, antimeséidet, melyek szintén nagy érdeklődésre tartanak számot. Mikor kezdtél el írással is foglalkozni? Szerzőnek, vagy illusztrátornak tartod magad inkább?
Világéletemben írtam, csak akkor még nem tudatosan. Naplókat, iskolai újságot, épp, amit az élet elém sodort. Sőt, még punnyogós verseim is vannak, szomorú felnőtteknek, azok a tipikus égbenézős- önmarcangolósak. Szerencsére manapság már nem koptatom a billentyűzetet ezekre.
Az illusztrációs oldalon először csak rajzokat tettem fel, de a kisördög, aki ugye, mint láttuk, tényleg sosem alszik, csak nem hagyott békén, és fogékony állapotomban írtam pár szösszenetet. Már nem is emlékszem, mik voltak ezek, de szép lassan egyre többet írtam, míg végül fontosabbak lettek számomra a szavak, mint a rajzok. Ha rám esik az égből egy jó poén, akkor mindent félbehagyva rohanok jegyzetelni, esetenként meg is rajzolom a hozzá tartozó grafikát. és mivel fenemód türelmetlen is vagyok, így hagyom, hogy a rajzok csak rásegítsenek az egészre, nem annyira zavarnak már a vonalcsúszások. Próbálom folyamatosan csiszolni a rajztudásomat is, faragni a stíluson, minimalizálni, kevésbé megcsócsálni a figurákat, az állatokra már nem akarok feltétlenül ruhát adni, sőt, egyre jobban zavar, ha emberi göncöket kell rájuk aggatni.
Az Állati illemtanban sincs senkin ruha, kivéve, ha az adott téma megköveteli, mint például az elefánt esetében, akinek kint van a hasa a pizsamából, és persze emiatt folyton megfázik. Már nem választanám ketté, hogy író vagyok-e vagy illusztrátor, igazából én egy kis szabálytalan formájú izéke vagyok, akit nehéz becsomagolni, vagy fiókba tuszkolni a kilógó alkatrészek miatt.
Hazai és külföldi szerzők közül kiket tartasz nagyra? Vannak példaképeid, vagy olyanok, akik inspirálóan hatnak rád?
Grafikában mindenképp, a gépem tele van letöltött rajzokkal, általában irigykedve nézegetem őket, próbálom kitalálni, hogy hogyan készültek, de olyan is volt már, hogy nem töltöttem le valamit, mert azt gondoltam,
„Na nem! Ez már túlzás, ez túl jó, az én gépemre nem jöhet!”
Felemelő, de olykor fárasztó azzal szembesülni, hogy a művészetben nincs felső határ. Vannak kedvenceim, akik bármelyik képükkel inspirálnak, de valójában azokra az emberekre nézek fel, akik a semmiből hoztak létre valamit. Viszonylag könnyű megtanulni egy bizonyos, és elég magas szintig rajzolni, csak megfelelő képzettség kell hozzá. Az írás nehezebb dió. Talán még szubjektívebb, mint a rajzolás. Azt szoktam mondani, hogy én afféle tükör-ember vagyok, ha sokáig olvasok egy könyvet, elkezdek abban a stílusban írni. Versekkel ugyanígy vagyok. Túlságosan belém ivódnak a szavak. Így inkább kerülöm az úgynevezett konkurenciát. Még ötlet szinten, tudat alatt sem szeretnék plagizálni. Úgyhogy most szándékosan nem is írtam neveket. Mondjuk úgy, hogy tudom, kik a legjobbak, és őket sajnos nem olvashatom. Gyengébbeket pedig miért is olvasnék?
A világnapokról (pl. Hétköznapi sportteljesítmények napja) szóló postjaid és vicces meséid is rendre nagy sikert aratnak, te vagy az egyik legviccesebb hazai illusztrátor-szerző. Nincs rajtad nyomás, hogy most már mindig viccesnek kell lenned?
Igen, a világnapok elég népszerűek. Sikerük szerintem annak tulajdonítható, hogy az emberi gyengeségre épülnek, persze kifordított bundakesztyűben. Az országban szerintem több százezer Mari néni lakik, és gyanítom, nagy részük nézett már szappanoperát életében, vagy próbált virágot locsolni különböző bútorokon egyensúlyozva. Nem nehéz megragadni ezeket a hétköznapi pillanatokat, inkább csak a nyelvi áthallásokra kell fogékonynak lenni, és összerakni, hogy a felemás korlátnak lehet más jelentése is, mint az élsportban. Vagy hogy a Kőbányaitól meg lehet világosodni. Ha mindehhez van egy jó kis karaktered, készen van egy idétlen világnap, ami egy tökéletes világban akár igazi is lehetne. Hogy mennyire vagyok vicces, az teljesen szubjektív.
A humor sokoldalú, szerencsére én sem értem mindenki viccét, azt pedig megszoktam, hogy többnyire máshol nevetek a moziban, mint a többiek. Úgyhogy nem félek attól, hogy majd egyszer kifogyok a “viccekből”, mert ez olyan, mintha mondjuk más attól félne, hogy holnapra kifogy a könnyekből. Vagy a szavakból, a nevetésből. A humor áldás, amely a legtöbb zárat kinyitja. De csak azokat, amikkel együtt rezonál. Nem, nem félek.
Mit láthatunk tőled legközelebb? Milyen terveid vannak?
Egészen őszintén, még nem tudom. Azt érzem, hogy változóban van az életem. Rengeteg kérdés kezd tisztázódni bennem. Egyre jobban tudom, de inkább érzem, mi az, amit nem akarok, és az is tisztul, hogy mi felé kell nyissak. Már nem kizárólag az önös érdekeknek kell a munkásságomban megjelenni. Vissza kell forgatnom azt, amit eddig kaptam, és az úgynevezett “népszerűséggel” megpróbálok értelmes célok mellé állni. Feltétlenül szeretnék egy állatvédelmi könyvet, mert az a leggyengébb pontom. Egy környezetvédelmit, mert az meg a másik fájó pont. Egyet az elfogadásról. Egyet a szeretetről. Bármiről, ami előre visz, ami jobbá tesz. Hogy ezek milyen formában valósulnának meg, még nem tudom, de nem tehetem meg, hogy csendben maradjak.
Forrás: naphegy.hu
|