CSELEKVŐ KÉPESKÖNVY (1) Pötty könyv
2020.02.16. 16:13
2 éves kortól
Írta és illusztrálta: Tullet Hervé
Kiadó: Vivandra, 2010
Oldalszám: 64
EZ EGY KÖNYV, CSAK TEDD, AMIT MOND, ÉS LÁSS CSODÁT! A PÖTTYÖK ÉLETRE KELNEK...
A könyv lapjain a sárga-piros-kék pöttyöket dörzsölünk, nyomogatjuk, rákattintunk.
A könyvet rázzuk, fújjuk, jobbra-balra döntjük, és a színes pöttyök engedelmeskednek nekünk. Önfeledt, varázslatos interaktív játékkönyv.
|
A könyvet sok mindenre lehet használni:
-
lehet belőle tanulni színeket, színkeverést,
-
lehet számolni a pöttyöket, kivonni, szorozni,
-
lehet tanulni irányokat (balra jobbra, lent, fent),
-
lehet ujjacskákkal bökdösni, dörzsölni, rázni, forgatni, megtanulni ezeket a fogalmakat,
-
lehet pöttyöket növeszteni,
-
lehet egyedül eljátszani és lehet többen együtt is.
Ráadásul el lehet játszani egymás után háromszor, négyszer, sőt, akár utánozni is lehet: lefesteni vagy színes papírból „életre kelteni” a pöttyöket.
A Pötty könyvhöz van egy társasjáték, ami egy zacskó színes pöttyből, és néhány képzőművészeti alkotásnak is tekinthető táblából áll. A játék az, hogy a gyerek maga alkosson szabályokat, ami szerint játszik. Ez kiváló lehetőség arra, hogy a megszokottól eltérő, kreatív megoldásokat tanuljunk meg kidolgozni.
Tasi Katalin
Hervé Tullet Pötty Könyve egy fejlesztőkönyv. Ebben „csak” festett pöttyök vannak, amelyek mellett utasítások szerepelnek. Például „nyomd meg a pöttyöt”, „lapozz”, és utána két pötty lesz. Ha azt megdörzsölöd, akkor piros lesz a sárga pöttyből, majd meg kell rázni a könyvet, és a következő oldalon összekuszálódnak a pöttyök. Ez tipikusan az a könyv, amit vagy a legfelső polcra tesznek, vagy ki se raknak, mert egy felületes szemlélőnek mindez érthetetlen, divatos szóval élve: designkönyv.
Jobban szemügyre véve azonban egy olyan csodát fedezhetünk fel, ami a mai magyar könyvpiacon egyedülálló. Olyan interaktív könyvről beszélünk, melyet mára szinte sok bölcsődében és óvodában is fejlesztőkönyvként használnak.
Hervé Tullet Pötty könyvének zsenialitása nemcsak abban rejlik, hogy a gyermek megtanulhatja az irányokat, alapvető mozgásokat, vagy hatig számolni, hanem leginkább abban, hogy a történetnek, vagy inkább a történéseknek résztvevője, alakítójává és majdhogynem teljes irányítójává válik.
Az ötlet végtelenül egyszerű. Egy színes pöttyöt a szerző utasításai szerint egyszer meg kell nyomni, és a következő oldalra lapozva kettő lesz belőle. Aztán dörzsölni kell, és piros lesz, aztán a pöttyök megsokasodnak, megnőnek, összemennek, összerázkódnak, sorba állnak, annak az instrukciónak megfelelően, amit olvasunk és végrehajtunk.
Az első pár alkalommal, amikor a gyermek rácsodálkozik a könyvre, az a varázslat örömével ajándékozza meg. Kreatívabb gyerekek bizonyosan eljutnak előbb-utóbb oda, hogy megpróbálnak valami mást is tenni a pöttyökkel, mint amit a szerző ír. Mégsem csalódás, hogy nem igazi varázslat van a könyvben, inkább tapasztalat.
Azt hihetnénk, hogy könnyű ráunni, hogy hamar kifullad, pedig nem. Amikor már felfedezte a „titkot” a kis olvasó, hogy bizony mindig ugyanaz lesz a következő lapon, akkor is kérni fogja, – az enyém legalábbis kérte – hogy vegyük még elő. Ekkor azonban már nem a varázslat, hanem a játék kedvéért.
Nagyon jó ritmusa van a könyvnek, lassan indul, és épp, amikor már ráunnánk, hogy csak nyomkodni, meg dörzsölni kell a pöttyöket, felgyorsul, dinamikus lesz, rázni, tapsolni fogunk, rendezetlen lesz a terep, hiszen a golyók „túlgurulnak” az oldalon (és persze sok minden mást is csinálnak), van itt is bonyodalom, és persze megoldás, lenyugvás. Egy nagy, vicces, nevetgélős játék ez, ami a végére mégis megpihen. Aki kíváncsi rá, hogyan lehet három kicsi pöttyel akár egy óráig is eljátszani, nézze meg a könyvet.
Dicsérendő még, hogy a pöttyök, bár mi sem lenne egyszerűbb, mint számítógéppel teli színeket szerkeszteni és úgy nyomtatni, ecsetvonásokkal készültek, láttatva a játék mögött az alkotó embert. Erős, szép papírra van nyomtatva, nem megy tönkre egyhamar, pedig egy cseppet más a rendeltetése, mint a hagyományos értelemben vett mesekönyveknek.
Legnagyobb érdeme pedig, hogy egy nagyon fogékony korban, a gyermek 2-3 éves korában egy könyv alakú, könyv formájú, történetet, színes képeket rejtő „dologhoz” az önfeledt szórakozás, a játék, a jókedvűen eltöltött idő élményét társítja, ami – remélem, nem vitatja senki – az olvasóvá nevelés, vagy szebben: az olvasás szeretetére nevelés egyik meghatározó mérföldköve. (Kedves bizonyítéka ennek a mi tapasztalatunkból az, hogy kisebbik gyermekem, aki épp egyéves múlt, amióta látta, hogy a nagyobbal ezt a könyvet olvastuk, és hogy hogyan olvastuk, minden könyvet, amit a kezébe vesz, először kacagva elkezd a mutatóujjával nyomkodni.)
Németh Eszter
Pöttyös kalandok (Pötty könyv)
Meséljük tovább a sárga pötty és a fekete vonal történetét!
Több fórumon is belebotlottam a Pötty könyv beharangozójába. De vagy nem figyeltem rendesen, vagy a csekélyke információmorzsák késztettek rá, hogy olyan elképzelésekkel vértezzem fel magam, aminek ugyan sok köze nincsen a könyvhöz, viszont nekem valamiféle kapaszkodót jelenthet.
Így történt, hogy aztán egy teljesen hamis prekoncepcióval léptem be a boltba, majd fura tekintetű felnőttek közt elkezdtem bőszen dörzsölgetni a sárga pöttyöt. Az volt a fixa ideám, hogy biztos hőre változik a színe. A megoldás ennél sokkal egyszerűbb, a végeredmény pedig zseniális, de akkor még mindig nem hittem el, hogy nem egy egyszeri nézegetős könyvvel van dolgom. Nagyot tévedtem...
Zsinórban hétszer kellett végigmennünk egy háromévessel a könyvön. Tudom, mert számoltam. Közben háromszor felálltam, hogy a kistestvért lefektessem, megnézzem, hogy miért sír, majd a sikertelen altatást követően csak kivegyem a kiságyából. Közben a hároméves cseppet sem könnyítette meg a dolgom, ugyan akkor már ötször végiglapoztuk a könyvet, sőt, már nagyjából tudta az instrukciókat is, de csak ott ugrált mellettem, a pöttyök meg ott cikáztak a kezében.
A nyűglődő kistesó még kevés volt hozzá, hogy letegyen az újraolvasásról, sőt mikor letelepedtünk a könyvvel a kiságy mellé, akkor szállt el véglegesen a délutáni alvás esélye is. Már nem egy gyerek sikongatott a táncoló pöttyök láttán a fülembe, hanem kettő.
Végül azért néztük meg “csak” hétszer a könyvet, mert a hároméves megéhezett a varázslásban, én meg attól félve hogy ráborítja a könyvre a joghurtot, vagy csak szimplán összemaszatolja a lapokat, eltettem szem elől. Szerencsére az a magyarázat teljességgel kielégítette, hogy ha összekenjük a lapokat, akkor elromlik a varázslat is. Így rövid úton letett róla, hogy még evés közben is nyomkodjunk, dörzsöljünk és rázogassunk, viszont egyfolytában arról kellett beszélni, hogy mitől lesz sötét a könyvben. A joghurt egyébként tényleg kiborult...
Hervé Tullet könyve egy sárga pöttyel indul, amiből aztán a könyv instrukcióinak megfelelően nyomogatással, rázogatással, döntéssel, fújkálással meg tapsolással varázsolhatunk az újabb oldalakra egyre több pöttyöt a három alapszínben, késztethetjük őket mindenféle vicces mozgásra, a végén pedig még jól meg is nőnek, hogy az összeérő felületeken a színkeverés csodája is feltárulhasson előttünk.
Nem csak jól mulatunk, de közben megismerkedünk a színekkel, megtanulunk számolni (a pöttyökre az instrukcióknak megfelelő számút kell kattintani), megtanuljuk az irányokat (ha balra döntjük a könyvet, a következő oldalon balra csúsznak a pöttyök, ha jobbra, akkor jobbra dőlnek). Egyébként lehet, még a joghurt sem ártott volna a lapoknak, mert jó minőségű, strapabíró papírra nyomták a képeket. Az erős nyomkodásnak mindenesetre kiválóan ellenálltak, de azért nem akartam kockáztatni.
|
|