Lázár Ervin mesevilágában – ahol még a kerekerdő is négyszögletű – semmi nem fekete-fehér. Még a leggonoszabb karakterei is szerethetőek, ugyanakkor legkedvesebb szereplőinek is számtalan rossz tulajdonsága van: az örökösen hetvenkedő Bruckner Szigfridben, a szertelen, megbízhatatlan Vacskamatiban vagy éppen a végtelenül jóságos, de csekély értelmű Szörnyeteg Lajosban nem nehéz felfedezni ismerőseink vagy éppen saját magunk jellemző gyarlóságait.   Lázár Ervin nem félt a nehéz témáktól sem: szövegeiben a kirekesztettséggel való küzdelem, a szomorúság, az elmúlás és a kudarc is gyakran szerepet kaptak, éppen úgy, mint a való életben. Sosem hazudott a gyerekeknek, hiszen nagyon is jól tudta: a kicsik sokkal többet megértenek a világból, mint gondolnánk, inkább mi, felnőttek vagyunk hajlamosak a homokba dugni a fejünk, és nem venni tudomást a problémákról. Pedig félő, hogy így lemaradunk az élet szépségeiről is, például nem vesszük észre, hogy a házunkban hónapok óta egy kedves oroszláncsalád lakik.   Utánozhatatlan nyelvezete van "És akkor bejött az ablakon egy cserkesz. A gombja gesztenye. Juli eloltotta a villanyt, hogy jobban lássa. – Micsirkász, cserkesz? – kérdezte. – Cserkeszek – mondta a cserkesz. – Mit cserkeszel? – Lázrózsákat. – Itt vannak az arcomon – nevetett Juli. – Rózsamező, rózsatő, úgy elviszlek, mint a kő – szavalta a cserkesz. – Jaj, ez jópofa! – örült Juli. – Csak éppen semmi értelme sincs. – De rímel-bímel – mondta a cserkesz, és közelebb jött. Nicsak, az orra is gesztenye! – Az orrod gesztenye – mondta Juli. – Az orrom gesztenye, a szemem mandola – énekelte a cserkesz. – Talán mandulát akartál mondani. – No jó – egyezett bele a cserkesz –, az orrom gesztenye, egyik szemem mandola, másik szemem mandula, a derekam mandulin. – Mandolin, te buta – nevetett Juli." (A Hétfejű Tündér) Lázár Ervin nyelvjátékai gyerekként még csak viccesnek tűnnek, felnőttként viszont rájövünk, hogy egyszerűen zseniálisak! Elég csak a nevekre gondolni: Ló Szerafin, Mikkamakka, Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon és Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl már pusztán a nevük hangzásával belopják magukat a szívünkbe – és akkor még nem is beszéltünk a gonosz Áttentő Redázról vagy a mindig tudálékos Zsebenci Klopédiáról. Vicces "– Csend legyen! – kiáltott Mikkamakka. – Ki következik? – Én – mondta Vacskamati. – Egy egészen rövid verset írtam. – Halljuk! Szerda ablakában csütörtök ül, és ordít csütörtökül. Egy darabig csend volt, aztán Szörnyeteg Lajos megkérdezte: – Miért csütörtökül ordít? – Mert csütörtök – mondta Vacskamati –, ha péntek lenne, péntekül ordítana. – Idegen nyelveket nem tud? – akadékoskodott Bruckner Szigfrid. – Nem – mondta Vacskamati –, ez egy műveletlen csütörtök." A humor még a legszomorkásabb Lázár Ervin szövegekben is képviselteti magát valamilyen formában: a nyelvi poénokon és a helyzetkomikumra építő jeleneteken már gyerekként is jókat kacaghatunk, a sok történet mélyén meghúzódó finom irónia viszont felnőttként új felfedezés lehet. Egy biztos: Lázárt olvasni csodafegyver az ellen a bizonyos nagybetűs Szomorúság ellen. Szívhez szóló "S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: „Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.” Erre igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: „Én igazán szeretlek.” Mi az hogy igazán, háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem. S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm."  A Lázár Ervin-mesék nem giccsesek, nem szájbarágósak, ám a maguk egyszerű szépségével mégis sikerül átadniuk a legnagyobb erkölcsi tanulságokat. Megérintik a szívünket, néha kicsit össze is törik, de végül mindig felvidítják. Egy biztos: nem maradhatunk tőlük érintetlenek. Optimista "– Az emberek lopnak, csalnak, hazudnak. Lustálkodnak. Vizezik a bort. Klórozzák a vizet. Egymásnak vermet ásnak. Részrehajlók, kárörvendők, önzők, zsugoriak, gyávák, pöffeszkedők, irigyek, kontárok, tohonyák. Ez az! Ezért vagyok én szomorú! Az emberiség miatt. A világmindenség összehúzta magát. Na most – gondolta a világmindenség –, mindjárt megszületik egy, az emberiséget ostorozó vers. Ámde, mint általában, a világmindenség most is nagyon tévedett. Mert Berzsiánnak esze ágába sem jutott verset írni. Ehelyett elhatározta, hogy megszakítja a kapcsolatot az emberiséggel. Jókedve kerekedett. Kackiásra igazította a bajuszát, megfésülte torzonborz szakállát, és munkához látott." A legjobban talán mégis azért lehet szeretni Lázár Ervint, mert amellett, hogy nem száműzi a szövegeiből a szomorúságot sem, a mesékből mégis árad valami alapvető derű, ami általában győzedelmeskedik is minden rossz felett. A folyton vitatkozó, elégedetlenkedő szereplők a legtöbbször rájönnek: megbocsátással, humorral és szeretettel még a legnagyobbnak tűnő gondokat is meg lehet oldani. Csak oda kell figyelni egymásra, olyasmi miatt viszont nem érdemes bosszankodni, amin amúgy sem tudnánk változtatni. Lázár Ervin csodája, hogy úgy tudja mesékbe csomagolni ezeket a sok helyen elkoptatott alapigazságokat, hogy nem hatnak közhelyesnek. Érdemes újra rájuk csodálkozni. Forrás: konyves.blog.hu