Mielőtt rátérnénk a mai könyvre, beszéljünk egy kicsit a gyászról.
Egy halálesetet követően az ember egész élete megváltozik, addigi életük gyökeresen felborulhat. Az eltávozott személy(ek) magával(magukkal) visz(nek) egy csomó olyan dolgot, amelyek eddig teljesen meghatározták a mindennapjainkat. Minden összedől, még saját személyünkben is elbizonytalanodunk. A veszteséget mindenki másképpen éli meg, és mindenki máshogy halad a saját gyászfolyamatában. Vannak, akik teljesen összeomlanak, mások igyekeznek bástya módjára helytállni és túlélni. Ez soha nem volt és soha nem is lesz egy könnyű folyamat. Mindenkinek saját magának kell megtalálni a személyes poklából a kivezető utat. Természetesen nyújthatunk segítő kezet, de bármennyire is szeretnénk, ezt az utat nem tudjuk átvállalni, mi nem tudunk mások helyett megbékélni a helyzettel. És, hogy miért is beszélünk most erről? Azért mert a Visszatérünk című könyv pontosan ezzel a témával foglalkozik. Megmutatja, hogy igenis van kiút a fájdalmas múlt dermesztő útvesztőjéből.
Szücs Kori a húszas éveiben járó fiatal lány középiskolás évei óta egyszerűen képtelen olajfestékkel festeni; azóta kizárólag fekete-fehér szénrajzok kerülnek ki a keze alól.
Mosonyi Anti a számítógépes játékok rabja, néha megesik vele, hogy összekeveredik a játék a saját rémálmaival.
Egy nap mindketten megkapják ugyanazt a Facebook-meghívót. Kori, Anti és Csilla hosszú évek után először találkoznak az Ajtósi Dürer Gimnázium ötéves érettségi találkozóján.
Nem csak az együtt eltöltött gimnáziumi évek kovácsolják össze őket, hanem egy közösen megélt tragédia is, ami egyik pillanatról a másikra felforgatta az életüket.
Először el kell mondanom nektek, hogy ez a kötet engem teljesen „tönkretett”. Darabjaimra hullottam és csak nehezen tudtam összeszedni magam. Igazán szíven ütött ez a könyv. Határozottan nem volt jó ötlet egy BKV járaton elkezdeni az olvasást. Szerintem a környékemen ülők/állók nem tudták eldönteni, hogy mi a bajom. Biztos bolondnak néztek.
Fontos kiemelni, hogy a történet bár fikció, de valós eseményeken alapul. A könyv témáját valódi tragédiák ihlették. Azt olvastam valahol, hogy az írónő azért írta meg ezt a történetet, mert mély nyomokat hagytak benne ezek az események. Az volt a célja, hogy emlékezzünk… mert vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet, és tulajdonképpen nem is szabad elfelejteni.
A karakterek nekem nagyon szimpatikusak voltak. Kori, Anti és Csilla nagyszerű példái annak, hogy mindig van kiút. Bármennyire is fájdalmas a múlt, muszáj élni az életünket. Soha nem lesz könnyebb és van, amit egyszerűen nem lehet sem elfelejteni, sem megérteni, sem pedig elfogadni… de egyszerűen muszáj továbblépni és élni. Mindhárom karakter szerethető, de az én szívembe leginkább Anti lopta be magát.
Nagyon tetszett a könyv cselekménye. Ahogy haladunk előre a jelenben, szép lassan megértünk mindent és egy idő után rájövünk arra, hogy Kori miért nem használ már olajfestéket, Antinak miért vannak rémálmai és leginkább azt, hogy miért is érinti mélyen mindkét főszereplőt, hogy megszervezte Csilla az osztálytalálkozót. Miközben a jelenben a fiatalok arra a döntésre jutnak, hogy megkeresik régi osztályfőnüköket a múlt kirakósdarabkái szépen a helyükre kerülnek. Emlékezni kezdenek, hiszen ez az egyik legfontosabb lépés ahhoz, hogy végre sikerüljön feldolgozniuk azt, ami a múltban történt. Igazán szép a történet íve, a vége pedig hihetetlenül érzelmes és csodálatos. Szerettem volna még olvasni a történetet. Kicsit hiányzott, hogy többet tudjunk meg a végkifejletről.
A könyv rendkívül olvasmányos, gyorsan el lehetne olvasni, ha az ember nem állna meg sűrűn, hogy kipislogja a szeméből a könnyeket.
Meg kell említenem azt is, hogy a könyv alcíme és a borítója egyszerűen zseniális. Nagyon tetszik, amikor egy történet megkapja a tökéletes és hozzá illő borítót. Az elején nem volt egyértelmű számomra sem a dolog, de mikor rájöttem a jelentésére teljesen végem lett.
El kell mondanom nektek, hogy összességében nagyon tetszett a könyv. Igazán méltó megemlékezés a múltbéli eseményekről. Nagyon mélyen érintett a könyv, sokszor érzékenyültem el olvasás közben. Remek és nagyszerű olvasmány, mely bár rövid, de a témája miatt mégsem a legkönnyebb olvasmány a világon. Nekem nagyon tetszett, mindenképpen olvassátok el!