Pi bizakodva ül mérleghintája egyik végén. A másik vége reménytelenül üres, sehol senki, ki ráülne. A kismedve kék jegyzetfüzetébe szomorúan bejegyzi:
„Nem lehet hintázni, ha a mérleghinta másik végén nem ül senki.”
Pi lelkének játszóterén vagyunk – ezzel az alaphelyzettel kezdődik Timo Parvela meséje. Később egy fenyőfa ráesik a játékára és az égben találja magát. Épp hogy megkapaszkodik a hold sarlójában. A holdtól aztán megtanulja, hogy a bizalom, a kölcsönös egymásrautaltság az alapja a nappalok és éjszakák váltakozásának, hisz a hold bízik a napban, a nap pedig a holdban. Az égitestek világát elhagyva újra az emberek és állatok világába kerül, ahol haragos hórihorgászokkal, egy magányos és öreg harállyal és egy segítségre szoruló harmonával találkozik. A legizgalmasabb mégis az, mikor rábukkan egy magafajta kismackóra.
Kék füzetkéjébe összeírja tapasztalatait, felfedezéseit. Rövid, tömör mondatai megindítják az olvasó szívét, hisz a kicsi Pi épp tájékozódni próbál a világban, épp pozicionálja magát, éppkezdi az életet, de a kölyökmackó kérdéseivel, felvetéseivel és felfedezéseivel életünk megannyi szakaszában újra és újra találkozunk. A mérges hórihorgászokkal, akik megtanítják nekünk, hogy elfogadjuk a gonoszságokat, az öreg, tapasztalt, meditáló harályokkal, akik megtanítanak minket a türelemre. A harmonákkal, akiket segíthetünk, akiken megtapasztalhatjuk az önfeláldozás örömét. Pi végigvezet minket azokon a stációkon, amiken mindannyiunknak át kell esnie, kérdés, hogy milyen lelki többlettel, lelki érettséggel tudunk továbblépni.
S mert hogy gyermekkönyvről van szó, a finn meseíró bizony csodálatos tételmondatokat rejt el Pi jegyzetfüzetében, olyanokat, melyek a kicsik „tarisznyájába” kerülhetnek, afféle gyermek füves könyvként. Pi mindent a mérleghinta felől közelít meg, mindent a mérleghinta kapcsán fogalmaz meg, minden felfedezését a mérleghintázásra vetíti ki:
„Nem lehet hintázni, ha a mérleghinta másik végén nem ül senki.”
„Hintázni könnyű, ha megbízhatsz a másikban, ahogy a hold megbízik a napban.”
„A hintázásból nem lesz semmi, ha nem figyelsz a másikra.”
Pi hol szomorúsággal, hol csalódással, hol lelkesedéssel, hol barátságokkal teli útja nem mentes a csalódásoktól de szerencsére a minikatarzisoktól sem. Pi szentenciái végül egy teljes egésszé állnak össze. A finn mese bűbájos véget ér, Timo Parvela egy nem várt csavarral bolondítja meg a világ és a lélek feltérképezésébe fogott mackó sorsát.
A Finlandia Junior díjjal, Finnország legrangosabb gyermek- és ifjúsági irodalmi díjával büszkélkedő Virpi Talvitie rajzaival illusztrált mesekönyv egészen egyedi hangulatú, igazi kuriózum, amit még nekünk felnőtteknek is érdemes életünk különböző szakaszain újra és újra elővenni.
Sokat tanulhatunk ugyanis Pítől, a mérleghintázásról, azaz a szeretetről, az egymásra utaltságról, az emberi kapcsolatokról. Pi lelki kalandjaival visszatérhetünk a gyermeki lélek játszóterére.
R. Szabó Zsuzsanna
|