Rozsonits Judit A második részben a négy jó barát közül Pipacsra került a sor, hogy megkapja életfeladatát és szárnyakat bonthasson. Természetesen a korábbi szereplők is vissza-visszatérnek, sőt, néhányan központi szerephez jutnak a cselekményben, például Rozi immár „felnőtt” tündérként, a magasból segíti a kisebbeket, és extra képességeit is beveti, ha arra van szükség. De a vicces kerti törpék, Karcsi és Derek is megvillannak egy-egy vicces párbeszéddel, míg az emberek közül a frissen összeboronált és örök barátságot fogadott Edit-Alíz páros forgatja fel néhány órára tündértövis lakóinak életét. A bonyodalmat egy házi feladat okozza (azért ez már mással is megesett az évszázadok során), melynek abszolválásához néhány ebihalat kell szereznie a nebulóknak – ám egy kisebb baleset miatt kis sárkánykákat sikerül becserkésznie a lányoknak. A kiszabadításukra komoly akcióterv készül, és még az iskolába is el kell merészkedniük a tündéreknek. A végkifejlet pedig természetesen happy end lesz, ráadásul Pipacs is megkapja hőn áhított életfeladatát és csillámos, lila szárnyait. Az illusztrációk édesek, bár engem továbbra is zavar, hogy nem színes a mesekönyv. Jó minőségű, igényes a kötet kidolgozása, tényleg öröm kézbe venni Pipacs történetét is, ráadásul a szellős oldalak és a sok-sok kép miatt abszolút alsós gyerkőc-kompatibilis a könyv, hiszen egy-egy fejezet elolvasása igazi sikerélmény lehet annak, aki most ismerkedik a betűkkel. Gyorsan lehet haladni benne, a fordulatos cselekmény miatt amúgy is letehetetlen – egy-egy résznek mindig a legizgalmasabb eseménynél van vége, mint általában a sorozatoknak, amivel még a legelszántabb tévénézőket is be lehet húzni a csőbe, illetve a „na jó, csak még ezt a kicsit elolvasom”-módszerrel odatapasztani a könyv mellé. Bátran ajánlom tehát esti mesének vagy egy őszi, esős délutánra: garantáltan imádni fogják a kicsik.   (3) Flóra és a naplementekórus