3/ Az önismeret fejlődése iskoláskorban
Új Pedagógiai Szemle 2021.02.21. 18:20
Az iskoláskori önjellemzésben megjelennek azok a tulajdonságok, amelyek a személyközi kapcsolatban jelentősek, és fontos helyet kap a kompetenciák (hozzáértés) felsorolása, gyakori említése is, hiszen erőteljesen jelentkezik a személyes kompetencia feltérképezésének, bemérésének igénye. Erős a gyerekekben a felnőtteknek való megfelelni vágyás, a valamiben jónak, ügyesnek lenni motivációja. A korábban teljesen külön kezelt, ellentétesnek tartott pozitív és negatív tulajdonságokat most képesek lesznek koordinálni, az önértékelés egyszerre tartalmaz már pozitív és negatív jelzőket (Kőrössy ).
Serdülőkorig még a gyerekek nem tartják zavarónak a reális és lehetséges énképek közötti ellentmondásokat, de serdülőkortól egyre erősebb az igény, hogy énrendszerük elemeit egységes módon egymásba illesszék, ezáltal a reális és lehetséges ének egymással sajátos egyensúlyt alkossanak.
Önismereti fogalomtár
|
Az önismeret témaköre tele van olyan kifejezésekkel, melyeket hasznos, ha helyesen tudunk értelmezni.
Önismeret: a szó köznapi értelmében az önmagunkról való tudást jelöli, azt, hogy ismerjük képességeinket, adottságainkat, vágyainkat, céljainkat, tudatában vagyunk személyiségünk pozitívumainak, de korlátainak, hiányosságainak is (Dévai).
Én-fogalom vagy Én-reprezentáció: az énről való tudásunkat, önmagunkkal kapcsolatos ismereteinket, melyek egyidejűleg magukban foglalják testi énünket, szociális szerepeinket, különböző csoportokban betöltött tagságunkat, vágyainkat, értékrendszerünket (Sallay).
Én-sémák: azok a tudásstruktúrák, az önmagunkról szerzett információk mentális szerveződései, reprezentációi, amelyek az énről kialakított általánosításokat, jellemző tulajdonságokat tartalmazzák, és amelyek múltbeli tapasztalatokon alapulnak (Markus–Nurius).
Én-kép: A személyiség olyan önmagáról alkotott képe, amely jórészt mások véleménye alapján alakul ki, és amely irányító funkcióval rendelkezik (Linville–Carlston).
Én-reprezentáció három eleme:
-
az aktuális énkép (azok a tulajdonságok, amelyekkel éppen jellemezzük magunkat),
-
ideális énkép (tulajdonságok, melyeket birtokolni szeretnénk) és kell(ene)
-
énkép (tulajdonságok, amelyekről azt gondoljuk, hogy kell, illetve kellene birtokolnunk), utóbbi kettő képezi a lehetséges énképet.
A három elemnek motivációs szerepe is van, hiszen a személyek vágyott törekvéseik megvalósítására és félelmeik tárgyának elkerülésére törekszenek, de a motivációs funkció mellett egyfajta értékelő szerepet is betöltenek, mivel valódi, reális énképünket mindig lehetséges énjeinkkel összhangban észleljük (Ogilvie).
Önértékelés: Olyan értékítélet, amelyet magunkról megfogalmazunk és hosszabb ideig fenntartunk. Az önmagunkkal kapcsolatos érzelmeinket, értékítéleteinket foglalja magában, és énfogalmunkhoz hasonlóan a társas összehasonlítástól függ.
Önnevelés, önfejlesztés: "Az egyén önmagára irányuló tudatos, rendszeres munkája annak érdekében, hogy kiküszöbölje bizonyos hibáit, és olyan pozitív tulajdonságokat alakítson ki önmagában, amelyek megfelelnek a társadalom követelményeinek és személyes életterének.” (Kovaljov)
Forrás: Tókos Katalin az Új Pedagógiai Szemlében írt cikke alapján
|
|