A két Lotti |
|
2019.04.26. 20:52 |
8-9 éveseknek
Írta: Erich Kästner
Illusztrálta: Walter Trier
Fordította: Tóth Eszter, Török Sándor
Kiadó: Móra Könyvkiadó, 2018
Oldalszám: 124
Az mégiscsak furcsa, ha egy kislányról kiderül, hogy nem egy van belőle, hanem kettő!
Luise egy tóparti üdülőben találkozik Lottéval, aki jobban hasonlít rá, mint a tulajdon tükörképe. Egy kis nyomozás után megoldódik a rejtély: a lányok ikrek, és csak azért nem ismerik egymást, mert egyiküket az apa, másikukat az anya neveli.
Hasonlóságuk sok bonyodalomhoz vezet: olyan egyformák, hogy talán még a szüleik sem tudnák megkülönböztetni őket. Vagy mégis?
A történet végére ez is kiderül, ugyanis a testvérek szerepet cserélnek, és így próbálják kibékíteni egymással a szülőket.
Vajon helyrehozhatja a gyerek, amit a felnőtt elrontott? Erről szól ez a megható, de egyben mulatságos regény.
|
|
A kis Nicolas - Öt könyv egy kötetben |
|
2020.08.18. 06:25 |
Írta: René Goscinny
Fordította: Bognár Róbert
Illusztrálta: Jean-Jacques Sempé
Kiadó: Sík, 2015
Oldalszám: 676
Öt kis kötetnyi – A kis Nicolas, Nicolas az iskolában, Nicolas nyaral, Nicolas meg a haverok, Nicolas-nak gondjai vannak – klasszikus történet egybegyűjtve alkotja a 680 oldalas kötetet. A híres-neves kisdiák és barátai üde, derűs és olykor megindító 86 történetében a zseniális humorista szerzők váratlanabbnál váratlanabb helyzetekbe repítik hőseiket.
A varázslatos világban a gyerekek éles szemmel, egy kicsit kajánul, de mindig szeretettel néznek a nagyokra, a felnőttek pedig éretlen módon intézik ügyes-bajos dolgaikat.
|
|
A kőszív |
|
2019.10.04. 23:02 |
9-10 éveseknek
Írta: Wilhelm Hauff
Fordította: Rónay György
Illusztrálta: Szegedi Katalin
Kiadó: General-Press, 2014
Oldalszám: 52
Illusztrálta: Rusz Lívia
Kiadó: Polygon, 1989
Oldalszám: 64
Ha valaki Svábföldön utazik, nehogy elmulassza megte-kinteni a Fekete-erdőt. Nem azért, mert sehol másutt annyi szép sudár fenyőfát nem találni, hanem lakosai miatt: ezeknek aligha akad párjuk széles e világon.
Jóval magasabbak, mint az emberek általában; tagbaszakadtak, nagy csontúak; mintha a fenyvesek csípős reggeli levegőjétől már kora ifjúságunktól fogva tágabb volna a tüdejük, élesebb a szemük, s a kedvük is merészebb, mint azoké, akik a völgyekben vagy a lapályokon laknak.
|
|
A nap, amikor a nagymama tönkretette az internetet |
|
2019.09.30. 15:28 |
8-10 éveseknek
Írta: Marc-Uwe Kling
Illusztrálta: Astrid Henn
Kiadó: Scolar, 2019
Oldalszám: 72
Ez képtelenség, ugye?
A nagymama tönkretette az internetet.
Méghozzá totálisan. Az egész világon.
"Csak EGYETLEN EGYSZER kellett Tiffaninak a nagymamára vigyáznia. És pont MA kellett a nagymamának az internetet TÖNKRETENNI. A teljes internetet. Az egész világon.
Pompás!"
Minden idők legsikeresebb Első Olvasókönyve!
|
|
A repülő dívány |
|
2019.10.01. 15:41 |
9-10 éveseknek
Illusztrálta: Sajdik Ferenc
Kiadó: Móra Könyvkiadó, 2016
Oldalszám: 160
Te hol nyaralnál legszívesebben?
Egy luxusszállodában a tengerparton?
Vagy egy hegyvidéki turistaházban? Netán egy sátortábort választanál?
ĺzlések és pofonok különbözőek!
Regényünk főhőse, Juli azonban ritka szerencsésnek mondhatta eddig önmagát, mert eddigi nyarait a keresztanyja Balaton-parti luxusvillájában töltötte.
Tehát rendesen el volt ez a kislány kényeztetve!
Nem is csoda, ha az idei nyáron lógó orral és lázadozó szívvel készült a falusi nyaralásra apja nagynénjéhez, Lidi nénihez.
|
|
A titkok iskolája |
|
2021.02.07. 20:03 |
7-9 éveseknek
Írta: Vágó Csaba
Illusztrálta: Király László
Kiadó: Pannon-Literatúra, 2. kiadás
Oldalszám: 118
Megjelenés: 2020. december
Ez a humorral átszőtt történet nemcsak a gyermekek, de a felnőttek számára is igazi izgalmakat rejtő kikapcsolódást nyújt.
A fantázia édesen keveredik a valósággal, mintegy gombafonalakként sző hálót belőle az író az események közé. Ebben az iskolában semmi sem az, aminek látszik.
Valami furcsa dolog történik az elsősökkel.
|
|
A varázslatos virágbolt sorozat |
|
2020.10.31. 14:52 |
Írta: Gina Mayer
Illusztrálta: Horst Hellmeier
Kiadó: Scolar Kid
Sorozat: A varázslatos virágbolt
Oldalszám/ kötet: 64
Megjelenés: 2020. október 29.
Első olvasmány
Minden virág mögött van egy varázslat... Üdvözlünk a varázslatos virágboltban!
|
|
Add a mancsod! |
|
2017.10.29. 12:08 |
8-9 éveseknek
Írta: Březinová, Ivona
Fordította: Balázs Andrea
Illusztrálta: Radnóti Blanka
Kiadó: Móra Könyvkiadó, 2016
Oldalszám: 64
Az első tanítási napon egy kerekesszékes fiú száguld be az iskola kapuján. Juleknek hívják, tavaly még mankóval közlekedett, idén azonban már ezzel az elektromos "versenygéppel".
Ugyanezen a reggelen Julek kutyája, Cézár is iskolába indul. Ő máshol tanul: egy olyan intézményben, ahol segítő kutyákat képeznek ki. Ha Cézár levizsgázott, ő vigyáz majd Julekre, és segít könnyebbé tenni a fiú életét.
|
|
Alfabéta Mágustanoda (1) Segítség, támadnak a betűk! |
|
2019.09.30. 17:03 |
8-9 éveseknek
Írta: Varga Bea
Illusztrálta: László Maya
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 80
Megjelenés: 2018.december 14.
A Segítség, támadnak a betűk! egy olyan világban játszódik, ahol a mágusok a mindennapok részei. Ám azért ez kicsit veszélyes, hiszen a hátoldal szerint:
Nem csalás, nem ámítás! Aki szépen énekel, az zeneiskolába megy, aki pedig gyerekként varázserővel rendelkezik és kisüti a mobilt, az mágusnak tanulhat.
Ez eddig még normális, ugye? Ám az Alfabéta Mágustanodában furcsa szabályok vannak. Például szigorúan tilos írni az alsósoknak.
Hogy miért? Megtudod a történetből...
|
|
Annabell - az átokfajzat |
|
2019.10.24. 20:30 |
5-9 éves kortól
Írta:Miriam Borgermans
Illusztrálta: Monique van den Hout
Fordította: Rádai Andrea
Kiadó: Scolar, 2019. október
Oldalszám: 172
Annabell a világ legrosszabb gyereke.
De tényleg. Nem aranyhalat, hanem piráját akar.
Csupahabbulit tart Csuromvizes Csürhe módra.
Megharapja az orvost. Tortát csinál Diederikből.
Annabell egy... átokfajzat.
|
|
Apa, építsünk kuckót! |
|
2019.01.22. 20:35 |
8-9 éveseknek
Írta és illusztrálta: Markus Majaluoma
Fordította: Jankó Szép Yvette
Kiadó: Koinónia, 2018
Oldalszám: 36
„Hogy lehet ekkora csend és rend ebben a házban?” – csodálkozik el Rózsadombi Benedek, amikor elcsigázottan hazaér a munkából.
Ám ez csak vihar előtti csend és rend. Hamarosan kiderül, hogy a ház udvarán hegyekben állnak a család ingóságai, mert a Rózsadombi gyerekek, akiket a korábbi történetekből már jól ismerhetünk, szemétdombot építettek időtöltésképp.
|
|
Az élet játéka |
|
2019.10.06. 00:22 |
9-10 éveseknek
Írta: Eleanor H. Porter
Fordította: Forscher Irma
Illusztrálta: Róna Emm
Kiadó: Szent István Társulat, 2015
Oldalszám: 190
Milyen is egy gyermek?
Olyan, mint aki egyenest az égből jött. Héber szójáték szerint: az eget szopja. Isten képe még torzítatlan benne.
Az ifjúsági regény egy 11 éves kislányról szól, hogy miként tanítja meg egy egész várost a játékára, amikor ő beteg lesz, s miként igyekeznek újdonsült barátai felvidítani őt és továbbadni a játékot!
|
|
Az Emberke |
|
2018.01.27. 12:44 |
9-10 éveseknek
Írta: Kästner, Erich
Fordította: Bor Ambrus
Illusztrálta: Lemke, Horst.
Kiadó: Móra Könyvkiadó, 2010
Oldalszám: 200
A gyermekregény Zónakövi Matyiról, az alig öt cm magas kisfiúról szól, aki egy gyufásdobozban alszik, majd pedig szülei halála után a Csillag Cirkusz bűvésze, Márkus doktor gondozásába kerül.
A pöttöm fiú artista, majd állatidomár akar lenni, de amikor a kismacskák szelídítése közben pórul jár, lemond tervéről.
Bűvészinas lesz, egy kirakati bábun tanulja a mesterséget.
|
|
Az én titkos macskanaplóm |
|
2019.10.12. 15:43 |
7 éves kortól
Írta: Holly Webb
Fordította: Palásthy Ágnes
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 80
Megjelenés: 2019. április 23.
Ha szereted a cicákat, ez a neked való könyv!
Tele van remek dolgokkal - a rejtvényektől kezdve a játékos feladatokon át az izgalmas macskás tényekig, sőt, még egy finom recept is van benne.
Leírhatsz benne mindent magadról és doromboló kis kedvencedről.
|
|
Az időgép sorozat |
|
2018.12.16. 19:31 |
8-10 éveseknek
Írta: Victoria Vázquez
Illusztrálta: Carlos Jiménez
Forította: Rusznák György
Kiadó: Napraforgó, 2018
A sorozat két főszereplője a bátor Alexa és könyvmoly barátja Csiang, akik egy osztályba járnak, s imádják a kalandokat.
Térben és időben, múltba és jövőbe jutnak el, s derítenek fényt egy-egy titokzatos ügyre.
Kettejük sok közös kalandjáról szól a hatkötetes, izgalmas sorozat.
|
|
Az időgép sorozat (1) Salamon király kincse |
|
2019.09.27. 02:18 |
Oldalszám: 132
A bátor és kalandvágyó Alexa és legjobb barátja, a könyvmoly Csiang remekül kiegészítik egymást.
Amikor egy osztálykiránduláson Alexa kalandot szimatol, Csiang boldogan csatlakozik hozzá.
Ám az egyszerű kincskeresésének induló játék váratlan fordulatot vesz, és a két gyerek nagyon távol kerül az otthonától mind térben, mind időben.
Egy titokzatos társaság siet a segítségükre...
|
|
Az időgép sorozat (2) Az elveszett üzenet |
|
2019.09.27. 02:23 |
Oldalszám: 137
Karácsony estéjén Dickson egy időgéppel lepi meg a két újdonsult időutazót, Alexát és Csiangot.
Ezúttal az ókori Rómában kell helyt állniuk, ahol cselszövés és árulás vár rájuk, és bérgyilkosok lesik a lépéseiket.
Megúszhatják-e ép bőrrel ezt a kalandot?
|
|
Az időgép sorozat (3) A repülő gépezet |
|
2019.09.27. 02:39 |
Oldalszám: 137
A sorozat első két részében a két tiszteletbeli időutazó, a kalandor Alexa és a könyvmoly Csiang már bizonyította a bátorságát és rátermettségét.
Dickson és az időgépe ezúttal Londonba vezeti a gyerekeket, ahol végre két álmuk is valóra válik.
Vajon meg kell-e bízni mindenkiben, aki időutazónak vallja magát?
És ha nagy a baj, jó, ha kéznél van egy zseni...
|
|
Az időgép sorozat (4) Ugrás a jövőbe |
|
2019.09.27. 02:42 |
Oldalszám: 144
Az előző kötet végén Alexa és Csiang, a két időutazó egy érdekes zsákmánnyal tért vissza Leonardo da Vinci korából: egy másik időgéppel.
Most Dicksonon és Teslán a sor, hogy kiderítse, hogyan lehetséges ez. Ugyanakkor Diego sem adja fel, meg akarja magyarázni a maga igazát, ezért magával viszi Alexát.
Vajon milyen jövő vár az emberiségre, és milyen szerepe van ebben az időutazóknak.
|
|
Az időgép sorozat (5) A tunguszkai tűzgömb |
|
2019.09.27. 02:45 |
Oldalszám: 136
A két időutazó egy rejtélyes eltűnés nyomába ered, és a nyomok ismét a múltba mutatnak.
Sikerül-e megmenteniük a barátjukat és megoldást találniuk a régi titkokra, vagy az Antarktisz hidege elbánik mindennel és mindenkivel?
|
|
|