Ármin bácsi évek óta nem ment szinte sehová. Mióta egyedül élt, a délelőttöket a házban, a délutánokat pedig az udvaron vagy a garázsban töltötte. De ha eljött az este, mindig kiült a ház előtti padra. Eszegetett, pipázgatott, és néha felnézett az égre.
						
							– Mit csinálsz itt, Ármin bácsi? – kérdezte tőle egyszer Ati, mert éppen arra járt. 
						
							– Eszegetek, pipázgatok, és néha felnézek az égre – felelte az öreg. 
						
							– Van ott valami érdekes? – nézett Ati is felfelé, annyira, hogy majdnem hanyatt esett. – Én nem látok semmit, csak a holdat!  
						
							– Hát éppen ez az! – felelte Ármin bácsi. – Azért látod ilyen szép sárgának, mert Hanna kisasszony végre meggyújtotta rajta az összes holdlámpát.  
						
							– Miféle Hanna kisasszony? – kérdezte Ati, és megint hátradőlt, hogy jól megnézze a holdat. – Én nem látom!   
						
							– Persze, hogy nem látod – pöfékelt nagyot a pipájával az öreg. – Hanna kisasszony éppen akkora, mint te. De ha nagyobb lenne, mint mondjuk én vagy ez a ház, akkor se látnád, mert ilyen messziről csak a nagyon nagy dolgok látszanak a holdon. A hatalmas síkságok és a hatalmas völgyek.
						
							– Én azokat se látom! – kiáltotta Ati.   
						
							– A világos foltok a síkságok, a sötétek meg a völgyek – mutatta Ármin bácsi. – De a völgyeket tengereknek is nevezik, pedig nincs is bennük víz.
						
							– Miért nincs? – kérdezte Ati.
						
							– Azért, hogy Hanna kisasszony nyugodtan át tudjon rajtuk kelni, amikor elindul, hogy meggyújtsa a holdlámpákat. 
						
							– Miféle holdlámpákat? 
						
							– Hát azt az ezer kicsi holdlámpát, amelyektől fényárban úszik a hold! Hogy innen is lássuk, milyen szép! 
						
							– Azért gyújtja meg őket Hanna kisasszony? 
						
							– Azért – bólintott Ármin bácsi. – Persze elsősorban nem nekünk, öregeknek és gyerekeknek gyújtja, hanem a szerelmespároknak. Hogy este is lássanak a parkban sétálni. 
						
							– És puszilózni – bólintott Ati. 
						
							– És puszilózni – mondta Ármin bácsi is. 
						
							– És te ezt honnan tudod? 
						
							– Személyesen Hanna kisasszonytól – pöfékelt az orra alá az öreg.  
						
							– Te találkoztál már Hanna kisasszonnyal? – csodálkozott Ati. 
						
							– Találkoztam bizony. Igaz, csak egyetlen egyszer, és már az is nagyon régen volt. Amikor akkora lehettem, mint te. 
						
							– Elmeséled? – ült le Ati az öreg mellé a padra.    
						
							 Ármin bácsi eloltotta a pipáját. Kiütögette belőle a maradék dohányt, és elővett egy zacskó cukrot. Ati felé nyújtotta, de közben már bele is kezdett:  
						
							– Hetvenhét évvel ezelőtt egy éjszaka egészen a holdig repültem. 
						
							– Hát az meg hogy lehet? – vett egy szem cukrot Ati.  
						
							– Fél éjszaka utaztam, hogy odaérjek, aztán pedig fél éjszaka vissza. Akkor értettem meg, hogy a hold milyen messze van. 
						
							Tovább>