ekultura   Kinga, a könyv főhőse, lévén gyermek, viszont akcióba lép. Kalap-kabát, és máris nekivág a cseh kisváros utcáinak, hogy megkeresse IDŐT, és elbeszélgessen vele. Mivel idő=óra, bizonyára csakis a toronyórában lehet őt megtalálni, irány oda. „Az idő egy szörnyeteg, aki esténként minden percet visszavesz az emberektől, amit reggel nekik adott” - mondta anyukája, és Kinga szorongva közeledik az ódon vaskapuhoz, már-már horrorfilmbe illő szorongás képeit idézve a felolvasó szülő elé. Kinga azonban mesebeli bátor hősként vág neki a felsőbb régiókba vezető csigalépcsőknek.  „A mesékben nem történnek rossz dolgok azzal, aki bátor, és én bizony nem félek” - biztatja magát. Közben furcsa zajok kísérik útján, csörgés, zörgés, és gigantikus tik-takkolás. Hamarosan szembetalálkozik valakivel, aki az óra szelleme is lehetne, de ő bátran megszólítja, így hamar kiderül, csak jóságos (ám mindentudó és bölcs) toronyőr.   Othon aztán anyuék kedvesek, mint a mesében, és talán most arra is lesz idejük, hogy meghallgassák Kinga meséjét arról, hol lakik az idő. A szerző az idővel kapcsolatos filozófiai kérdéseket a gyermekek számára is érthető módon boncolgatja. Vladimir Škutina cseh művész hosszú, gazdag munkássága során számos könyvet és tévéjátékot írt. A Hol lakik az idő? című mese eredetileg egy gyermekeknek szóló tévéjáték forgatókönyvének készült. Mivel műveit politikai tevékenysége miatt 1968 után az akkori Csehszlovákiában nem játszhatták, Škutina átírta a történetet. A tartalmas, gondolkodásra késztető történetet Marie-José Sacré rajzai gazdagítják. A belga születésű művésznő illusztrációi a világ számos kiállításán sikert arattak. Francia és japán elismerésein kívül, háromszor is elnyerte a Bolognai Nemzetközi Gyermekkönyvvásár Critici in Erba díját. A mese tanulsága elsősorban nekünk, felnőtteknek szól: „Legyen mindig annyi időnk, hogy gyermekünket meghallgassuk!”   Verselő blog   Kinga óvodáskorú kislány. És mint ilyen, kérdez, de a kérdéseire idő hiányában nem kap választ. Sőt, idő hiányában nem is játszanak vele. Így hát leginkább az foglalkoztatja: mi az az idő? Helyesebben (már a kérdésfelvetés is jó): hol lakhat az idő? Hogyan lehet lerajzolni? Szól-e róla valamilyen mese? Két fogódzó: az édesanya elejtett megjegyzése szerint az idő egy szörnyeteg, Kinga bátyja pedig megsúgja: az idő az órában lakik. Egy szörnyeteg? Egy órában? Hol máshol férne el egy szörnyeteg, mit a főtéren álló hatalmas toronyórában - és Kinga bátran nekiindul. Nekiindul, és belép a mesébe, a saját meséjébe. Ő legalábbis ragaszkodik ehhez a változathoz, és az óra öreg őre is ebben a stílusban válaszolja meg a kislány kérdéseit: egyszerű, világos, mesélős szavakkal. Na és ahogy egy igazi mesében illik, itt is történik csoda. Amolyan formás, rendes, igazi csoda. A befejezés pedig, ahol a szülők összenéznek, és megteszik, amit a kislányuk eddig hiába kért: rá és csakis rá figyelnek, a gyerekek számára megnyugtató lezárás, számunkra szelíd figyelmeztetés.   Varázslatos téli történet ez, az illusztrációkat jegyző belga Marie-José Sacré remekül adja vissza az író szülővárosának hangulatát, és aki járt már ott, bizonnyal ismeri a régi csillagászati órát, amely Kinga kalandjának ihletője lehetett. De ha nem is, a képek hangulata magával ragadó, békés, elgondolkodtató, mint a történet maga. Elgondolkodtat gyereket és felnőttet egyaránt.