kulturleny   Nyilasi Judit bájos meséje egy apró, törékeny eperlepke és egy nagy, bumfordi, kissé gyámoltalan, ámde dadogós sárkány igaz barátságáról mesél nekünk. Én meg olvasás közben beleszerettem egy sárkányba… Wan-Wan a külvárosban él a Meggyfa utca 28-ban, egy több mint kétszáz éves házban, melyet még a nagypapája épített, és köré a gyönyörű kertet a nagymamája varázsolta. Így nem is olyan meglepő, hogy kedvenc foglalatossága a kertészkedés nem pedig a tűzokádás, a kertje pedig tele van eperrel, szőlővel, káposztával és bambuszokkal. Sárkány létére kertész akar lenni, és éppen bambusztermesztésből készül vizsgázni. Ám a probléma az, hogy kissé dadog, ha idegenek vagy közönség előtt kell beszélnie, olyankor pedig nem mennek a „b” betűs szavak. “Wan-Wan ugyanis nem szeretett beszélgetni, mert akkor beleélte magát a történetbe, és ha beleélte magát, akkor elfogta az izgalom, és ha elfogta az izgalom, akkor dadogni kezdett. Főleg a “b” betűs szavakkal voltak gondjai, és néha az “l” betűsökkel is. Ilyenkor aztán általában zavarba jött, és akkor már minden problémát okozott. Ezért inkább eleve kerülte a beszélgetéseket. “Mégis, hogy vizsgázzak le bambusztermesztésből “b” betűs szavak nélkül?!” Wan-Wan legjobb barátja Leperke, aki az Eperlepke család legfiatalabb tagja. A Nagy Kirepülés napján találkoztak, akkor hagyta el először Leperke a családi pitypangot. Azért indult el, hogy megtalálja egyedi légtáncát. amit majd bemutat a Felnőttéválási Ünnepségen. Akkor barátkoztak össze. Azóta Leperke Wan-Wannál lakik, szorgalmasan gyakorolja táncát, és közben lesi a szárnya végén ülő eperszemeket, ha bepirosodnak, azt jelzik, hogy megtalálta egyedi mozdulatát. Így éldegélnek ők kettecskén, nagy barátságban. Mert ezek a sárkányok már csak ilyenek. Tüzet okádni nem szeretnek, de a lepkékért rajonganak. Az egyik rózsabimbó szeretne lenni, a másik meg kertészlegény. © Agócs Írisz Aztán egyszer csak Leperke nem érzi jól magát, megbetegszik. Barátja óvja, félti és keresi, kutatja az okot, a gyógymódot. Mint kideríti őszi búskomor a betegség neve, és az eperlepkéknél súlyossá is válhat, olyankor leszáradnak az eperszemek a szárnyakról, akkor pedig nem tudnak repülni. Csak a kacagóvirág segíthet, mely messzeföldön nyílik, és nagyon nehéz megszerezni. Wan-Wan nem habozik egy percet sem és szárnyra kél. Útja során megismerkedik a nagy nyugi sámánmókus Mzu-val, akiben az egész beatnemzedék bölcsessége ott lakozik: peace, flowers, freedom, happiness és a nagy nyugi, és akinek köszönhetően, sárkányunk kiállja a próbát, megmenti Leperkét, no és még a vizsgát is sikerül letennie. Hogy mindezt hogyan? Erről szól a történet. “Egyszer egy régi könyvben olvastam a kacagóvirágokról. Egy pici, mosoly alakú virág, ami csak a Narancs-hegység legmagasabb pontján, a Hangás-fennsíkon nyílik, a Holdkapu mögött. A Narancs-hegységhez pedig igen hosszú az út, mert csak hajnalban és alkonyatkor látni, amikor a nap fénye narancsszínűre festi. Akkor kell utazni. Ha alkonyatkor felrepülsz jó magasra, és észak felé nézel, meg fogod látni.” Végtelenül kedves és bájos a mese. A karakterei nagyon szerethetőek. Wan-Wan ott nyert meg először magának, amikor kiderült róla, hogy reggel mindig morcos, amíg meg nem itta az első borsmenta teáját. Ééérted, sárkány, amint borsmentateát iszik nagy csuporból! Mekkora ötlet!:) Aztán ott van a kedvenc szendvicse: kenyér, csípős szalámi kis erős paprikával. A legjobb! Egyedül a nevével nem vagyok kibékülve. Egyszerűen nem illik hozzá, és a hihetetlenül találó, és az egyszerűségében is ötletes Leperke mellé sem.   A másik hihetetlen karakter a történetben Mzu, a hatalmas, elhízott barnamókus, aki nagy zen bölcs attitűddel jó útra tereli szorongó sárkányunkat. A történetben ő a humor forrása, aki akkor is megmosolyogtat, amikor épp a kétségbeesés határán vagy. Stresszoldás és bölcselet hortyogó üzemmódban.:) “– Neked csak nyugi kell! Nagy sárkánynak nagy nyugi kell! Hanyatt fekvés! Nagy, boldog gondolatokkal! Érezd a nagy nyugit, és nem lesz több dadogás! Higgy Mzunak! Mzu megmutatja! … Egyszer csak egyre erősödő hortyogás hallatszott. Mzu édesdeden horkolt a fűben. (…) – Ne legyél mérges Mzura! Kicsit nagy nyugi volt, túl nagy, na!” Nyilasi Juditnak ez az első mesekönyve, de remélem nem az utolsó. A fantáziája élvezetes számomra. Nem elrugaszkodott, és mégis újat hordoz. Az ilyen könyvcímekért „A túl messzire hordó lángcsóva kezelése” vagy a „Pikkelykarbantartás kamaszodó sárkányoknál” egyenesen imádtam. A kacagóvirágokat pedig a kertemben szeretném látni. Egyedül a vége az, amely hirtelen lett lezárva, pedig éreztem benne még lehetőségeket. © Agócs Írisz   A könyv másik nagy erőssége a szöveg mellett, az illusztráció. Agócs Írisz, bámulatosan kedves alakjait, öröm volt nézni. Az akvarellek világos, áttetsző pasztellszínei belesimulnak a mese bájába. Wan-Wan kötött, csíkos, bojtos sapkája nagyon is kézenfekvő viselet, és mégis nagy ötlet egy sárkányra adni. Egy sapkás sárkány megdönt minden sárkány-sztereotípiát, és ad neki egyfajta időtlenséget is. Mzu pedig mindenki örökké termő mogyorófáját juttatja eszünkbe, melyet gyermekkorából bárki elő tud varázsolni, ezzel is az otthonosság érzetét adva a mesének és a szereplőknek. Nem én vagyok a mese célcsoportja, de még engem is megtalált magának.