A gyermekvers volt az, ami pótolta nekem a felnőtt verseket, ezekkel a versekkel tudtam kommunikálni a gyerekekkel, ugyanakkor pedig a felnőtt versek kiadása megakadt. Itt van előttünk a Kő, kavics című kötete, amelyet a Fekete Sas Kiadó adott ki tavaly. Ez összegyűjtött kötet, de mint ilyen nem az első. Tulajdonképpen már az előző, az 1999-es Árnyék és kóc is összegyűjtött gyermekvers-kötet volt, de az időközben írt verseket még beleraktam ebbe. Ennek a kiadványnak van egy különlegessége, tudniillik nagy betűkkel szedték. Ez az Öregbetűs Könyvek sorozatban jelent meg. Úgy hiszem, nem kell különösebben magyaráznom, mit jelent az, hogy „öreg betűs”. Ez már a harmadik kötetem a Fekete Sas Kiadónál, első volt a már említett Árnyék és kóc, a második a Vadgesztenyék újabb kiadása. Magammal hoztam természetesen ezt a kis, ugyancsak 2014-ben megjelent kötetet is, amely elbeszéléseket tartalmaz. Nézzük meg, mi az érdekessége ennek! A fülszöveg ismertetőjének első mondata sokat ígérő: „A filozofikus mesetörténet három ikerről szól.” Ebben a kötetben nincsenek nevek, ezeket kezdőbetűk helyettesítik: A, B és C. Nem lehet tudni, hogy a benne szereplő gyerekek fiúk vagy lányok. Az első vagy második történetnél kialakult ez a forma, és akkor már tudatosan vittem végig ezt a megoldást. Aki elolvassa, ismerjen magára. Egy kicsit nekem is önismereti könyv volt ez. Addig mentem saját magamba, amíg végül ez lett belőle. Itt fekszik az asztalon két nagyon szépen illusztrált kötet: Gyöngyösi Adrienn finom képei illusztrálják A hattyúk tava című kötetet, Borbás Zoltán rajzai díszítik a Kunkori és a kandúrvarázsló címűt. Mindkettőt a Holnap Kiadó jelentette meg az Ünnepi Könyvhétre. A Kunkori és a kandúrvarázsló már 1984-ben megjelent önállóan, a második rész, A kandúrvarázsló visszatér a harmadik résszel, a 33 Bogumillal együtt. Az első és a második jobban összetartozik, ez a két rész jelent meg az idei Ünnepi Könyvhétre. A harmadikhoz megírtam a történet előzményét, a Sluga manók születését. A folytatás a másik két rész megjelenése lesz. Az a kötet is grafikailag teljesen készen áll, úgyhogy ha a Kiadó meg akarja jelentetni, akkor rendelkezésre áll. A Holnap Kiadó netán készen áll egy Tarbay-életműsorozat kiadására? Hogy ők szándékoznak-e vagy sem ilyesmit kiadni, azt nem tudom. Mindenesetre a verseimet nekik adtam oda. Van náluk egy több mint 600 oldalas kéziratom. Ha már szóba kerültek a felnőtteknek szóló versek: szabad-e önt, némi leegyszerűsítéssel, katolikus költőnek nevezni? Ha igen, talán ez lehet a magyarázata annak, hogy a rendszerváltás előtt nem jelenhetett meg kötete. Lapokban, a Vigíliában, az Új Emberben és a Diakóniában jelentek meg verseim. Valószínűleg ez volt a rejtett oka annak, hogy kötetben nem szívesen látták volna őket. 1991 óta viszont már több önálló kötete látott napvilágot: Hirtelen ősz, Pannonia Christiana, Vadak. Az Andersen diplomát 1986-ban, az IBBY-díjat 2000-ben a gyermekkönyveiért kapta, de a József Attila-díj (1993), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1992) és a Stephanus-díj (2001) már egész munkássága elismerését jelentette. De van még itt egy kötet, amely megint csak a gyerekeknek szól, de talán a fiatalok érdeklődésére is számíthat. A CD-melléklettel megjelent A hattyúk tava meséjét felkérésre írta meg? Fölhívott Milkovich Eszter, a Holnap Kiadó igazgatója: írnék-e nekik. Előbb készült el a Kodály Zoltán daljátéka nyomán a Háry János, azt adtam le előbb, ugyan másodiknak, de a karácsonyi könyvvásárra megjelent már ez is, méghozzá Szimonidesz Kovács Hajnalka rajzaival, aztán megkérdezte, megírnám-e A hattyúk tavát is. Amikor igennel válaszoltam neki, magam sem tudtam, mibe vágok bele. Ahhoz, hogy ebből a sovány történetből könyv legyen, ahhoz föl kellett „tupírozni” az egészet. A Youtube-on megnéztem a balett három változatát ‒ az egyiket kétszer is ‒, a gyerekek figyelmét is fel akartam hívni arra, hogy megnézhetik Csajkovszkij balettjét, és arra, hogy a két előadásban mi az azonosság, a különbség. Tulajdonképpen arra akartam rávezetni az olvasókat, hogy sokkal több van a mű különböző változataiban, mint az eredeti mesében. Már megjelent a könyv, amikor az Operaház programfüzetében láttam, hogy előadják A hattyúk tavát, ami megint csak más változat. Én írtam A hattyúk tavához egy előtörténetet, és hangsúlyoztam, hogy ez egy lehetséges változat a sok közül. A könyv részben a Kirov Balett előadására épül, ezért van ott, hogy Vladimir Begicsev és Vaszilij Gelcer népmese-földolgozása alapján formáltam meg a történetet. Itt ülünk egy nagyon kellemes zuglói lakás nappalijában, s ha körülnézek, természetesen rengeteg könyvet látok, de sok kazettát és CD-t is. Gondolom, azért is vállalta jó szívvel a könyv megírását, mert jól ismeri Csajkovszkijt, de kik a kedvencei? Beethoven, Bach, és tulajdonképpen minden klasszikus. De ha valakit ki kell emelni, akit magammal vinnék arra a bizonyos lakatlan szigetre, az Bach lenne, az egyértelmű. Hogyha könyvet is vihetne magával, melyik lenne az? Nem nagy kockázattal állítom, a Biblia lenne az, de még mi, ha mást is vihetne magával? Az Egri csillagokat és A Pál utcai fiúkat odacsempészném mellé. Dolgozott a Miskolci Nemzeti Színházban, az Állami Bábszínházban, a Budapesti Gyermekszínházban mint dramaturg, a Magyar Televízió ifjúsági osztályán mint dramaturg és szerkesztő. Ma nincs gyerekszínház, a televízió régi műsorokat ismétel, vagy főleg külföldi anyagokkal dolgozik. Erről mi a véleménye? A Nevesincs Színházról tudok, amelynek műsorán van a karácsonyi játékom. 1967-ben a magyar betlehemes játékokat írtam meg a Bábszínháznak. Megpróbáltam valami olyasmit csinálni, amiben jelen van a profán hit és a nem profán hagyomány. Készül újabb mű Tarbay Ede számítógépén? Mik a tervei? Nem. Most határoztam el, hogy nem írok többet. De terveim vannak: van két verses regényem kéziratban, a harmadik egy önéletrajz, a gyerekkortól kezdve a felnőttkorig. Van még a fiókban kiadatlan művem. Ám lehet, hogy ez az unokámra marad, aki most éppen doktorandus, ez a harmadik éve, régész lesz, ha minden jól megy. Nemrég készítettem interjút egy szintén sokoldalú, már nem fiatal pályatársával, aki azt mondta: az a gyerekvers, amelyik a gyereknek tetszik. Tehát ő csak így tudja megkülönböztetni a gyerekeknek és a felnőtteknek szóló verseit. Ő nem eleve gyerekverset akar írni. A nagy hivatkozási alap Weöres Sándor. Ő nem gyerekeknek írt. Aszódi Éva „fedezte fel”, ő volt az, aki egy óvodásoknak készített antológiába bevette Weöres jó néhány „ujjgyakorlatát”. Még nagyon régen, amikor éppen el voltam teljesen zárva a felnőttvers-világtól, valaki azt kérdezte tőlem: miért van a maga gyerekverseiben valami megfoghatatlan gondolat. Erre azt válaszoltam neki: én belepréselem a gyermekversekbe azt a gondolatot, amit mások nem, mert ők nem olyan helyzetben voltak, mint én, ők nagyon ügyesen, jól megírták a gyerekeknek a verseiket. Amikor a verseskötetemet összeállítottam a Holnap Kiadónak, gondolkoztam azon, bevegyem-e a gyermekverseimet vagy nem. Tekintettel arra, hogy akkor jelent meg a Kő, kavics, és a kézirat elég terjedelmes, így nem vettem be a gyermekverseket. Egyetlen egy kivételével, amelyet az első feleségemnek írtam, s amikor már jóval a halála után kiállítása volt, akkor adtam oda a saját kézzel írt példányt a nagyobbik lányunknak. Van még egy terület, amelyet feltétlenül érintenünk kell. A tanári pályája. Milyen tapasztalatokra tett szert a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán? Amikor betöltöttem a hatvanat, nyugdíjba vonultam, és még abban az évben meghívtak Zsámbékra, hogy vállalnám-e a tanítást a főiskolán. Vállaltam. Gyermekirodalmat kellett tanítani. A második év után megírtam a Gyermekirodalomra vezető kalauzt, ami főiskolai jegyzet. A hallgatóim érdeklődésén láttam, hogy a gyermekirodalom olyan terület, amelyről érdemes beszélni. Kilenc év után hagytam ott Zsámbékot, amikor úgy éreztem, megérkezett az a generáció, amelyik már nem annyira figyel rám. Az első évtől kezdve az utolsó előttiig, azt mondhatom, úgy mentem be, hogy a nagy előadóterem zsúfolva volt hallgatókkal. Az utolsó évben a nagy előadóterem végén három-négy sorban ültek. Úgyhogy én mentem hátra hozzájuk. De ez volt az a társaság, az első időszakból, amelyik a tíz éves bankettra meghívott. És nagyon jó kérdést kaptam tőlük. Milyen érzés volt, amikor megtudtam, hogy tanítani fogok? Elmondtam, elmondom most is: tulajdonképpen nem volt büszkeség vagy balítélet bennem, hanem kaptam egy felkérést az igazgatótól, és jártam be felkészülten megtartani az óráimat. Előadásokat és szemináriumokat is. Tudjuk, hogy jó pár éve újrafordították a Bűn és bűnhődést, A kis herceget, nemrég hallottam, hogy a Közönyt is, az eredetinek megfelelő Az idegen címmel. Ön nem kisebb vállalkozásba fogott, mint a 154 Shakespeare-szonett újraköltése (Shakespeare csábítása címmel). A kötetet ugyancsak a Holnap Kiadó gondozta, 2014-ben jelent meg. Mi a fordítói ars poeticája? Az „újraköltve” szó szerepel a borítón, vagy mégiscsak fordítás lenne? Van különbség a kettő között? No, ez több időt venne igénybe, de megpróbálom röviden. Mint fordító, az a meggyőződésem, hogy verset fordítani nem lehet, csak átkölteni, mert valamelyik meghatározó részlet sérül. Két példa: amikor a Karácsonyi mondókát fordítottam, még nem tudtam, hogy minek mi volt a jelentése a születése, az egyházszakadás idején. Amikor megtudtam, hogy ez kulcsvers, megpróbáltam a kulcshoz igazítani a fordítást, de nem ment. Maradt az első változat. Ha viszont valami mégis úgy sikerült, mint Szabó Lőrincnek a 75. fordítása, ahhoz nem szabad hozzáérni, helyette valami mást kell találni, ami ugyanezt fejezi ki. Így lett a „testnek a kenyér”-ből „Tested testemnek égető hiány, / akár a szél megfáradt vitorlának.” Ezzel úgy hiszem, a műfordítói ars poeticámra is választ adtam. Forrás: Könyvhét folyóirat