Hogyan váltál az idei program szervezőjévé?  A Sentieri Illustrati kiállítással és Silvia Pignattal 2012-ben ismerkedtem meg, amikor Silvia beválogatott az abban az évben kiállító 3 illusztrátor közé. A rákövetkező évben, 2013-ban Olaszországban a magyar kultúra éve volt, ehhez kapcsolódva felvetettem a kiállítást szervező Centro Iniziative Culturalinál egy magyar illusztrációs kiállítás ötletét, amire azonban akkor nem volt lehetőség.  Eltelt 2 év és Silvia idén tavasszal felhívott, hogy a Galleria Sagittaria fennállásának 50. évfordulója alkalmából idén nagyobb teret kap a kiállítás és a 3 olasz művész mellett lehetne egy a magyar illusztrációt bemutató rész is, vállanám-e a kapcsolattartást és a magyar kiállítás szervezését. Boldogan igent mondtam! Összeállítottam egy anyagot fiatal magyar illusztrátorokról, amiből a kiállítás szervezői kiválogatták a kiállító művészeket. A válogatási szempontok között szerepelt, hogy a fiatal, új generáció munkái jelenjenek meg az utóbbi években napvilágot látott és elismerés szerzett könyvekkel, másrészt a különbőző technikákkal dolgozó művészek egyensúlyban legyenek. Eredetileg 10 magyar művészre gondoltak, de a választás nem volt könnyű… Végül 14 illusztrátort hívtunk meg és nagy örömömre mind a 14 elfogadta a meghívást: Baranyai (b) András , Bodonyi Panni, Gyöngyösi Adrienn, Herbszt László, Kárpáti Tibor, Kiskovács Eszter, Maros Krisztina, Nagy Diána, Nagy Norbert, Paulovkin Boglárka, Rofusz Kinga, Simonyi Cecilia, Szalma Edit és Szegedi Katalin. A magyar illusztrátorok több mint 130 eredeti műve lesz látható a Galéria nagytermében, mellette a két kisebb teremben 3 olasz, nemzetközi szinten elismert nevű művész: Sonia MariaLuce Possentini, Mauro Carraro és Dario Cestaro alkotásai lesznek kiállítva. Nem ez az első alkalom egyébként, hogy közreműködésemmel magyar illusztrátor kerül bemutatásra Olaszországnak ebben a tartományában (Friuli Venezia Giulia). 2013-ban Udine város önkormányzata és a CSG.lab Oktatási Központ felkértek, hogy javasoljak fiatal magyar illusztrátorokat a Magic Művészeti Fesztiválra vendégnek. Nyolc alkotó közül válaszották ki a Bodonyi Pannit. Ő volt a legfiatalabb! Eljött, vetítéses előadás tartott két iskolában és egy workshopot velem, ezek során Panni találkozott sok olasz fiatallal, akik művészeti iskolába járnak vagy szabadidejükben rajzolással, illusztrációval foglalkoznak. Az előadásokon annyian voltak, hogy nem fértek el a nagy konferenciateremben, kint álltak a folyosón! Panni munkái megjelentek a helyi sajtóban és a fesztivál weboldalán, így sokan megismerhették. Milyen látogatottságú ez az esemény? Milyen lehetőségekhez juthatnak az itt bemutatott illusztrátorok?  A Sentieri Illustrati kiállítás egy 52 ezer lakosú olasz város központjában (Velencétől egy óra autóval) a Pordenonelegge irodalmi fesztivál ideje alatt indul és csaknem 2 hónapig tart idén nyitva. Megjelenik a helyi sajtóban, készül rádióriport, amit országosan közvetítenek, a tartomány iskoláinak küldenek meghívó brosúrát és plakátot, továbbá készül katalógus angol és magyar nyelven, idén 72 oldalas lesz.  Az illusztrátorok a megnyitó napjaiban a város vendégei, néhányan jelezték, hogy eljönnek, így személyesen is bemutatkozhatnak. A közelben élő illusztrátoroknak pedig lehetőségük van kiállításvezetéseket és illusztrációs foglalkozásokat tartani az a kiállításra érkező iskolai csoportok részére. Mennyire ismert a magyar illusztráció Olaszországban?  A magyar illusztráció kevéssé ismert Olaszországban, mert alig van lefordított illusztrált magyar gyerekkönyv a könyvesboltokban. Kivételt képez két könyvem a Hálás virág és Máté Angi: Volt egyszer egy c. könyve amit én illusztráltam, ezek megjelentek magyarul és olaszul is, ezenkívül Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék (Se io fossi grande) c. könyve, az első illusztrált könyvem, de ha nem Olaszországban élnék, nem tudom így lenne-e. A fő akadály a fordítás. Egy átlag kiadó nem vesződik azzal, hogy fordítót keressen egy ritka (és) nehéz nyelven írt könyvnek, amiben ráadásul rengeteg a szöveg, miközben hatalmas a választék a könnyen fordítható nyelveken írott, rövid szöveges képeskönyvekből. Magyarország 2006-ban díszvendég volt a Bolognai Könyvvásáron és akkor sok hazai illusztrátor műveit lehetett eredetiben megcsodálni, legalábbis azoknak a szerencséseknek, akik szakmabeliek lévén látogathatták a vásárt; ezen kívül időnként beválogatnak magyar illusztrátorokat a bolognai kiállítás anyagába – ez szintén zártkörű kiállítás. A Sármedei Illusztrációs Kiállítás mindenki előtt nyitva áll, itt szerepelt Molnár Jacqueline, Rényi Krisztina (és én is többször). Kárpáti Tibor pár éve az Udinei Egyetem számára készített illusztrációt egy plakátkampányhoz, Baranyai András egy svájci ügynökség megbízásából posztereket rajzolt az olasz “Azzurri Art” (portré az olasz futballválogatott tagjairól) és az “Alfa Romeo Art” elnevezésű projektekhez.  Szintén ő 2013-ban megnyerte az olasz Giffoni Film Festival plakátpályázatát, és elkészítette a rendezvény vizuális arculatát. Maros Krisztina és Paulovkin Bogi sikeresen szerepeltek olasz pályázatokon, Szegedi Kata Lenka c. könyvének első képei pedig a velencei Associazione Culturale Teatrio Workshopján születtek meg, ahol Kata egy nemzetközi illusztrátor csapatban meghívott vendégművészként vett részt.  Ezenkívül biztos van még rajtuk kívül magyar illusztrátor, aki dolgozott olasz projekten, de általánosságban azt kell sajnos mondanom, hogy amíg magyar illusztrált könyvek nem jelennek meg, addig a magyar illusztrátorok kevéssé ismertek maradnak. A Sentieri Illustrati kiállítás ezen a helyzeten próbál változtatni: egy kis belátást nyújt a magyar illusztrációba és ezen keresztül a magyar gyerekirodalomba is, mert a képek mellett a könyvek is ki lesznek állítva.     Magyarországon és Olaszországban is ismert illusztrátor vagy, mindkét helyen jelentek már meg munkáid. Hogyan látod, mik a különbségek a magyar és az olasz kiadói attitűdben, az illusztrátori hivatásban? A gyerekkönyvkiadók Olaszországban sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznek az illusztrációra, mint a szövegre, az olaszok szeretnek ámulatba esni a sok gyönyőrű képtől, a képeskönyvek nagy formátumúak és nem csak gyerekeknek készülnek. Sok felnőtt “nem művész-nem tanítónő-nem gyerekes” ismerősöm veszi magának a képeskönyveket. Magyarországon szövegközpontú a könyvkiadás, kevésbé számít a könyv megjelenése, azoknak a könyveknek szép a tipográfiája, amit az illusztrátor-grafikus készített, amúgy külön a könyvtervezéssel ritkán bíznak meg szakembert. Ami az illusztrátori munkát illeti a két országban, alapvetően nincs nagy különbség, az illusztrátorok ugyanazokkal a problémákkal találják szemben magukat itt is, ott is. Furcsán hangzik, de Olaszországban, a művészetek hazájában, ma talán még kevésbé ismerik el munkának a kreatív foglalkozásokat, mint Magyarországon. A könyvillusztrálás rengeteg időt vesz igénybe, ha az ember komolyan és elmélyülten csinálja, máshogy meg nincs értelme. Ezt a sok és lassú munkát egyre kevésbé tudják megfizetni a kiadók. Ezért a hagyományos, kézzel festett, időigényes és költséges technikák egyre inkább visszaszorulnak és a digitális képalkotás kerül előtérbe. Az illusztrátorok Olaszországban is gyakran egyben grafikusok is és tanítanak, én magam is 4-5 éve tanítok rajzot és számítógépes grafikát egy oktatási központban és tartok illusztrációs kurzusokat felnőtteknek és gyerekeknek.  Ha teljesülhetne három kívánságod, mik lennének azok? Szakmai kívánságra gondolsz? Nem nagyon szoktam egetverő kívánságokon gondolkozni…Apró kis célokat tűzök ki magam elé nap mint nap, és ha ezeket sikerül megvalósítani, annak én már nagyon örülök. Persze vannak főbb célok, amikhez apró lépések vezetnek, például  ez a kiállítás is egy apró lépés egy álom megvalósítása felé: a magyar kultúrából egy keveset eljuttatni Olaszországba. Elfogadni, szeretni ugyanis csak azt lehet, amit ismerünk.