- Édesapu, azt mondja az özvegyasszony, hogyha őt anyónak elveszi, akkor minket tejbe-vajba füröszt. Avval azt mondta az édesapa a lánykának: - No, lányom én elveszem, hogyha akkor úgy bánik veletek. El is ment másnap, feleségül vette. Az asszony két hétig tejbe-vajba fürösztötte a lánykát és a legénykét, két hét múlva azt mondta az urának: - Hogyha gyermekeidet el nem pusztítod, akkor elmegyek innen. Hát bizony, mikor odamegyen, megijed, hogy milyen szép fiút s lányt lát ott! Nagyon megtetszettek a királyfiúnak. Azt mondja a királyfiú a lánynak: - Eljössz hozzám feleségül? Azt mondja a lány a királyfiúnak: - Hogy menjek én magához feleségül. Nem hagyhatom itt az öcsémet. Azzal elővesz egy fésűt, megfésülködik. Olyan két szép virágot fésült ki a fejéből a lány, hogy a napra inkább lehetett nézni, de arra a virágra nem. Azt mondta a királyfiúnak: - Ezt a két szép virágot magának adom, vigye haza az édesanyjának, tegye az ablakba egy pohár vízbe. És ha holnap jönnek értem, akkor elmegyek én is.   Hazamegy a királyfiú a két szép virággal, elbeszéli az anyjának, hogy járt ő egy lánnyal az erdőben, és a lány küldötte neki ezt a virágot, hogy tegye pohárba, vízbe és tegye fel az ablakba. Elbeszélte édesanyjának, hogy holnap ő elveszi a lányt feleségül. S azonnal nem bánta az anyja, gondolta, jó lesz neki a lány menyének. De hogy szavam ne felejtsem, a királyfiúnak egy boszorkányné lánya volt a jegyese. Mikor másnap elmentek a szegénylány után, a legutolsó kocsira felült a boszorkányné a lányával. Elmentek a szegénylányhoz, felteszik a kocsiba a lányt és az öccsét is. És visszatérnek hazafelé. Amikor az erdőszélire érnek, akkor a boszorkányné a kocsit megállította, de úgy, hogy senki semmit sem tudott. Elment a kisfiú mellett, és a szegény lányt levette a kocsiról, levetkőztette, az ő lányának a ruháját feladta a szegény lányra, és a szegény lánynak a két szemét kivette és a közelben volt egy nádas, a nádhoz kötötte. A boszorkányné a lányát a királyfiú mellé ültette, a szegény pedig ottmaradt a nádasban. Visszament a boszorkányné a kocsihoz és a kocsit elindította. Elmentek haza, otthon pedig összehívták nagy vendégségre a hercegeket, grófokat, bárókat, meglett a nagy lakodalom. De, nagyon búsult a királyfiú másnap reggelre kelve. Hogy a királykisasszony megfésülködött, nem virágot fésült, hanem tetűt. Gondolta magában: - Mi baja ennek? – búsult nagyon. Éppen a nádas mellett volt egy tó, egy öreg halász odajárt halacskát halászgatni. Történt egyszer, hogy amint ott halászgat, a szegény lány a hajától megkötve eljajdulta magát. Az öreg halász meghallotta a jajdulást, azt kiáltja vissza: - Ha emberi állat vagy, még egyszer jajdulj meg! Akkor felkereslek. Meghallotta a szegény leány és még egyszer feljajdult. Odamegy a szegény halász, feloldja a hajától fogvást és elviszi magához az ő szegény házába. Egyszer azt mondja a szegény lány, adjanak neki egy fésűt. S megfésülködik a szegény lány, olyan két szép virágot fésült ki a fejéből, hogy a napra inkább lehetett nézni, de erre a két szál virágra nem. S azt mondja az öregembernek: - Öregapó, vigye el ezt a két szál virágot a városba, adnak a két szál virágért három-négy szekér aranyat. De kend ne adja azért a három-négy szekér aranyért, hanem mondja azt, hogy a báránykám az erdőben járt és a balszemét kiütötte, aki neki bal szemet ad, annak adom a virágot. Azzal elindult az öregember a városba. Elért éppen a király kapujába. Meghallja az öreg boszorkányné, hogy milyen két szép virágot árulnak, s beszalad, azt mondja a lányának: - Te lányom, urad úgysincs itten, vedd meg azt a két szál virágot, mikor hazajön, nagyon örvend annak a két szál virágnak. Azt gondolja, a fejedből fésülted. Kimegy a királykisasszony és ígér öt-hat szekér aranyat a két szál virágért, de az öregember nem akarja adni. Azt mondja, hogy a báránykája az erdőben járt és kiütötte a bal szemét, aki neki bal szemet ad, annak adja a virágot. Azt mondja a boszorkányné a lányának: - Menj te lányom, hozd ki a kemence mögül a bal szemét annak a lánynak, akinek az erdőben kivettük a szemét. Bemegy a boszorkányné lánya és kihozza a bal szemét annak a lánynak. Odaadja az öregembernek. Az öregember pedig odaadja a virágot és elmegy haza. Ahogy hazaér az öregember a szemmel, odaadja a lánynak, a lány pedig korán reggel felkelt, kiment, a harmatcseppel megmosta és feltette a szemét. Hát, hétszerte szebben látott, mint azelőtt. - No, - azt mondja a lány -, most egyik szemem helyrejött. Most jó kedvem van. Jókedvében lépett két szál virágot, de ez a két szál virág még hétszerte szebb volt, mint a másik, amelyet a fejéből fésült, és azt mondta az öregembernek, hogy vigye el azt is a városba. Ígérnek érte 10 szekér aranyat, 11-et, de oda ne adja, hanem mondja azt, hogy a báránykája az erdőben járt és a jobb szemét kiütötte, és aki neki jobb szemet ad, annak adja a virágot. Elért megint a király kapujába, és meghallotta a királykisasszony, hogy milyen két szál virágot árulnak. Megállítja az öregembert a királykisasszony, és azt mondja neki: - No, öregember add nekem a virágot. Azt mondja az öregember: - Neked adom a virágot, hogyha jobb szemet adsz a báránykámnak. Azzal beszalad a királykisasszony és kihozza a jobb szemet a kemence mögül és odaadja az öregembernek, az öregember pedig odaadja a virágot. A szemmel pedig elmegy haza, és odaadja a lánynak a szemet. Ahogy odaadja a lánynak, a lány jókor reggel felkel, kimegy, helyreteszi a szemet, harmatcseppel megmosdik, a szemet megmossa, hát hétszerte szebben lát, mint a másikkal. És azt mondja az öregembernek: - Eddig nagyapó, nagyanyó, szívesen gondomat viselték, mármost gyűjtsék össze minden edényüket, hozzák be a ház közepére és rakják egy rakásba. Mikor behordták minden edényüket, akkor azt mondja a lány: - No öregapó, ne szégyellje magát, forduljon egyet előttem. Az öregember nem szégyellte magát, egyet fordult előtte, hát 16 éves fiú lett belőle. Azt mondja az öregasszonynak is: - No, anyó ne szégyellje, forduljon kend is egyet. Az öregasszony is fordult egyet, hát 14 esztendős lány lett belőle. Akkor elővett egy fésűt és azokat az edényeket, amelyeket behordtak a ház közepére mind telefésülte arannyal. Akkor azt mondja az öregembernek s az öregasszonynak: - No nagyanyám, nagyapám, van miből éljenek, most én elmegyek. Azzal elbúcsúzott tőlük, elindult a városba. Amint megy a városba, elért a király kapujához, azt mondja a szakácsné neki: - Hé lány, hová mész? Azt mondja a lány: - Én elszegődnék, ha valami helyet kapnék.Bemegy a szakácsné, és megjelenti a királyfiúnak, hogy egy lány van kint a kapunál, és jó volna mosólánynak. Kimegy a királyfiú, és megfogadja a lányt a szakácsnénak segítségére. Ott ült vagy három hétig. Három hét múlva egy vasárnap azt mondja a szakácsnénak: - Szakácsné, legyen olyan szíves, engedje meg, hogy én is csináljak egy palacsintát! A szakácsné megengedte. Ő is csinált egy palacsintát, azt a gyűrűt pedig, amelyiket a királyfiú az erdőben adott neki, amikor a két szál virágot kapta tőle, betette a palacsintába. Az a palacsinta pedig délebédkor éppen a királyfiú elébe került. A királyfiú amint ette, hát beleharapott a gyűrűbe. Kiveszi a gyűrűt, hát látja, hogy a gyűrű kié. Felkel egyszeriben az asztaltól és kimegy a konyhára. Azt mondja a szakácsnénak: - Hej, ki csinálta ezt a palacsintát? A szakácsné azt mondja, hogy más senki csak ő. De mégis kezdi faggatni a királyfiú a szakácsnét. A szakácsné megmondta, hogy a szolgálónak engedte meg, hogy csináljon egy palacsintát. A szakácsné azt mondja, hogy más senki csak ő. De mégis kezdi faggatni a királyfiú a szakácsnét. A szakácsné megmondta, hogy a szolgálónak engedte meg, hogy csináljon egy palacsintát. A boszorkányné és a lánya berakták a szegénylánynak az öccsét a kőfalba. A királyfi kivette a kőfalba rejtett kisfiút is. A királyfi a lányt elvette feleségül. Nagy lakodalmat csaptak. Máig is lakodalmaznak, ha meg nem haltak.