David Almond irodalomtanárként élt Angliában, míg fel nem hagyott az írás kedvéért vele. Első ifjúsági regénye a Skellig, Whitbread-díjat kapott a megjelenés évében 1998-ban, 2010-ben pedig gyermekirodalmi munkásságáért tüntettek ki Andersen-díjjal. A szerző William Blake iránti rajongása és tisztelete folyton megmutatkozó motívuma a regénynek.   Nagyon sokáig vitatkoztam magamban az ifjúsági regény besorolása miatt, de a végére nem csak megbékéltem, hanem egyet is értek vele. Azt éreztem ez a történet annyira mély, hogy nyomasztóan hat a kamasz olvasókra, és felbuzgott bennem az anyai ösztön, hogy védjük meg a gyerekeket a szomorúságtól, a valóságtól, amíg csak lehet.   Több szempontból sem volt igazam. A gyerekeket nem tudjuk megvédeni és nem is kell.! Kötelességünk viszont terelgetni őket, és ezzel a könyvvel egy fantázia kaput adunk a kezükbe.   Azt gondolom, hogy mire ifjúsági irodalmat kezd olvasni az ember, már nem hisz a mesékben, tudja hogy nincs Télapó, egészen reálisan szemléli a világot, ami körbeveszi.   Azért ifjúsági regény mégis a Skellig és tanulságos minden idősebb korosztály számára is, mert pont a csodába vetett/elveszett hitet mutatja meg.   Michael szüleivel a belvárosból, egy külvárosi elhanyagolt házba költözik, aminek elvadult kertjében áll egy tákolmány. Ebben a korábbi lakó élete során összehordott lomok porosodnak. Michaelnek megtiltják, hogy belépjen oda, mert az épület bármelyik percben összeomolhat. A kamasz fiút azonban vonzza valami láthatatlan erő. Így találkozik a garázsnak nevezett sufniban egy megkövesedett, kopott ruhájú, poros alakkal, aki mozdulatlanul várja az elmúlást, a többi kidobott és elfelejtett lom között, és azokkal együtt. "A csodák addig léteznek, amíg hiszünk bennük. " Skellig, a garázs érces hangú, betolakodója minden igyekezete ellenére sem tudja eltaszítani a kisfiút, aki mindenáron meg akarja menteni. Nemcsak a teste, de az érzései is megcsontosodtak a végre várva. Michael újszülött kishúgának beteg a szíve. Aggodalma és tehetetlensége vetekszik egymással. Talál valamit, amit irányíthat, amiért küzdhet. Skellig megmentése pedig egyféle feladat számára, amiben elmenekülhet a valóság súlya alól. Minden jel arra mutat, hogy a húgán csak egy csoda segíthet, hogy közöttük maradjon. A fájdalmát és dühét Skellig ápolásába fordítja. Mikor megérinti a lapockái helyét, elérkezett a pillanat, ami új lendületet ad neki, és a történetnek is. Reményt ad magára a reményre és a csodára. Az új környezet új barátot is hoz számára, egy egészen másféle módon gondolkodó kislányt, Minát. Mina édesanyja nem szereti a kötöttségeket, ebben a szabad szellemben neveli és tanítja otthon lányát az élet különlegességére, szépségeire és néha könyörtelen valóságára. Mina megtanítja, hogy ne csak lássa, hanem élje is át a világot, hogy észrevegye az apró részleteket és a körforgás egészét.   Michael és Mina megélnek egy csodát, amit csak részben tudnak megmagyarázni. Abban a korban vannak, amikor még hisznek, de már kételkednek is, így ez a két érzés megharcol egymással a könyvben. Ők már biztosan más felnőttek lesznek.   A regény szerkezete rövid, lényegre törő, nagyon egyenes és világos fejezetekből áll. Könnyen érthető, sodró lendületű. William Blake versrészletei nem csak betétként, hanem ars poétikaként jelenik meg a történet folyamán. Az idézetekben elmélyülhetünk, de nem veszünk bele. Nem sznobságból kerültek oda, ahova, teljesen beleépülnek magába a történetbe. A megfogalmazás egyszerű és tiszta. Különösen tetszett, amikor Michael gondolataiba enged bepillantást a szerző. Hihetőnek érződik, a megfogalmazás, amit egy kamasz báty érezhet a betek húga iránt, egy lány, vagy a szülei iránt. A szülői szerepek az aggódó, szeretből épülnek fel, míg az iskola megmutatása párhuzamba állítható a szerző életútjával.   A könyv keménykötésű és védőborítós kiadás, látványos, esztétikus, ami vonzza a tekintetet. A belső oldalakon látható illusztrációk ismétlődőek, számomra kicsit nyomasztóak, de a történet előrehaladtával megtartva az eredeti alapötletet egyre lágyul. A szimbolikát értem, talán csak a kivitele nem tetszik. Mindegy is.  A fejezetszámok betűtípusa viszont harmonizál a történettel. Ami viszont zavaró volt számomra, hogy több alkalommal is árvasorok maradtak az oldalakon, amit egy kevésbé merev tördeléssel, kiküszöbölhetőek lettek volna. Ez azért baj, mert kampókat dobál az olvasóra és megakasztja szemet, kizökkent a történetből. Szárnyak titka címmel 2000-ben jelent meg először magyar fordításban az Egmont Kiadónál. Itthon az ismeretséget azt gondolom a mostani Pongrác kiadással érte el Skellig címen, akik újból felfedezték és a magyar közönséggel megismertették ezt a kicsit kívülállókról szóló mesés történetet. Harányi Anna Forrás: konyvmutatvanyosok.wordpress.com