A négy-ötéves kor egy mérföldkő a mesei érdeklődés szempontjából. Ekkor alakul ki a mesetudat, és kezdődik el a nagy mesekorszak, amikor a gyermek már el tudja különíteni a valóság elemeit a mesei elemektől. Képes beleélni magát a mesei helyzetekbe, azonosul a mesehőssel és szurkol neki, mégsem téveszti össze magát vele, vagy a mese eseményeit a valósággal. Az ötéves gyermek ezért különösen vonzódik a tündérmesékhez.   A szimultán kettős tudat középső és nagycsoportos óvodás kor táján jelenik meg, de a gyermekek között ebben a tekintetben nagy különbségek lehetnek. A gyermek már nem azért éli bele magát a mesékbe, mert valóságnak tartja azokat (hiszen tudja, hogy a szőnyeg nem repül, és a varázsszó nem elegendő az átváltozáshoz), hanem az általuk közvetített igazságban hisz. A kettős tudat kialakulása előtt azért nem ajánlatos tündérmesét mesélni, mert ezek túl hosszúak, szerkezetük és cselekményük bonyolult, így a gyermek gyakran nem várja meg a mese befejezését, elmarad a pozitív végkifejlet, ez pedig szorongást válthat ki belőle. Számos meséről halljuk, hogy veszélyesek, ártalmasak. Mik azok az elemek, amiktől féltenünk kell a gyermekünket? Ismerek olyan szülőt, aki a mesék félelmetesebb részeit átkölti a gyermeke védelme érdekében. A gyermek szimbolikus úton dolgozza fel a mesét, belső képek formájában. A sárkány pont annyira lesz félelmetes, mint amennyire a gyermek el tudja viselni. Tilos átkölteni a mesét! A népmesékben, hogyha az életkori sajátosságoknak megfelelően meséljük őket, nincsenek veszélyes, ártalmas részek. Többször hallottam, hogy a Micimackóban szereplő Füles depresszív hajlamai miatt káros hatással bír a gyermekekre. Erről mit gondol? Popper Péter már megválaszolta ezt a kérdést, mélységesen egyetértek vele: „Hölgyeim és uraim, kedves olvasók! Micimackó és Malacka nem taoisták, nem zen-buddhisták, nem Lao-Ce, vagy Boddhidarma szimbólumai, hanem egyszerűen csak egy mesebeli medve és malac, Róbert Gida játszótársai. Mint ahogy Füles sem depressziós, Nyuszi nem mániás, Kanga nem egy jiddische mamele, és Zsebibaba nem képviseli a lázadó ifjúság egyik politikai szervezetét sem. Az eszetek tokja! – kedves bölcselő barátaim. Aki élete drámai pillanataiban nem ismer rá önmagában a regény egyetlen állatára sem, annak vagy politikusnak kell állnia, vagy gyógyíttatnia kell magát.” Micimackó és barátai Van olyan, hogy rossz mese? Soha ne olvassunk gyermekeinknek kilúgozott, leegyszerűsített, rövidített meséket!Az egyperces, instant mese olyan, mintha egy pohár nemes bort egyhajtásra felhörpintenénk, vagy egy klasszikus zeneszámot felgyorsítva hallgatnánk. A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban jut el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el. Számos tanulmány számol be a meseolvasás jótékony hatásairól, azonban a TV elterjedésével egyre inkább a tv tölti be a mesélő szerepét. Meddig fontos, hogy megőrizzük a meseolvasás élményét? A gyermek személyiségfejlődése, érzelmi intelligenciájának fejlesztése szempontjából a népmeséknek van a legnagyobb szerepük. A rajzfilmes „mesék” többet ártanak, mint használnak, mivel nem segítik a belső képalkotást. A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pergő képekkel szembesül a gyermek, ami nagyon megterhelő az idegrendszere számára. Ezeket a vibráló külső képeket jó esetben az álmai során dolgozhatja fel – amennyiben nem sikerül, megjelenik a szorongás. A tévénézés másik problémája, hogy az a meghitt, intim kapcsolat is hiányzik belőle, ami a gyermek és a mesélő között létrejön. Annak a gyermeknek a számára, aki lelkileg-érzelmileg rendben van, nem jelent veszélyt egy-egy rajzfilm megnézése, amennyiben az nem túl hosszú, és a szülővel közösen megbeszélik a látottakat. A probléma ott kezdődik, amikor a tévénézéssel a meséket szeretnénk helyesíteni – hiszen a mesében a történet a gyermek elméjében kel életre, megmozgatva a fantáziáját, érzelmeit, félelmeit, vágyait. A mesehallgatás olyan belső igény és tevékenység, ami semmivel nem helyettesíthető! Számos kutatás mutatott rá arra, hogy ha valakit nem engednek álmodni, akkor nehézségekbe fog ütközni a valóság problémáinak feldolgozásában. Bettelheim ezzel kapcsolatban írta azt, hogy “egyszer talán kísérleti úton ugyanezt a mesékkel kapcsolatban is ki fogjuk tudni mutatni: hogy sokkal rosszabb azoknak a gyermekeknek, akik nem részesülnek abban, amit a mesék nyújtanak, akiknek a mesék nem segítenek, hogy tudattalan feszültségeiket képzeletben dolgozhassák fel."   TOVÁBB>