- Hogy ki az úr az erdőben? Hát a nagyhatalmú Sündisznócska. Mackó úr akkorát ütött a fára tányértalpával, hogy a hernyócskák egyszerre begubództak ijedtjükben. - Darázsdárda, méhszurony! Kitől hallottad ezt az újságot? - Magától a nagyhatalmú Sündisznócskától - hunyorgott le az erdei ácsmester a bozontos fejű nagy úrra. De akkorát horkantott az haragjában, hogy Harkály mester leejtette ijedtében a kis baltáját. Nem is találta meg azóta se, ezért keresi máig is nagy panaszkodva: - Hová lett, hová lett? Mackó úr pedig dúlva-fúlva vágott neki az erdőnek, törve-zúzva a bokrokat, amik eléje kerültek. S a bokrok azt recsegték, a szellő azt dudorászta, még a saját tipe-topa lépései is azt csoszogták a harmatos fűben: - Nagy-ha-tal-mú Sün-disz-nócska. - No, majd kipróbáljuk a hatalmát annak a híres Sündisznócskának - morogta Mackó úr s egyenesen annak a tölgyfának tartott, amelyiknek a tövében Sündisznócska nyaralni szokott. Éppen a küszöbön sütkérezett az ártatlan s egy boglárka virágot tartott a körmei között. Annak a tükréből pedergette hegyesre a bajuszát friss nyírfabalzsammal. De ahogy Mackó urat meglátta, úgy elfogta a reszketés, hogy menten lekonyult a bajusza. - Alázatos a szolga! - nyöszörögte ijedten s nagy zavarodottan Mackó urat kínálta meg nyírfabalzsammal. - Parancsoljon, urambátyám, egy kis bajuszpedrőt. No hiszen egyéb se kellett Mackó úrnak. Világéletében mindig azt szégyenlette legjobban, hogy neki még vénségére se nőtt ki a bajusza. Még a foga is csattogott, ahogy ráförmedt Sündisznócskára. - Ohó, kis öcsém, a nagy hatalmadat mutogasd inkább! De sebesen ám, mert mindjárt befelé fordítom tüskéivel a bundádat. Sündisznócska ravaszul hunyorított a ragyogó fekete szemével: - Ami igaz, igaz! Én előlem mindenki elszalad ijedtében erdőn-mezőn. - No, azt magam is szeretném látni - kacagott Mackó úr akkorát, hogy Sündisznócskának összeütődtek tőle a szuronyai. - Állom a szavam - mosolygott Sündisznócska a bajusz alatt. - Mindenkit megszalajtok, akivel találkozunk. Ha nem hiszed, gyere utánam. Azzal elkezdett gurulni Sündisznócska, mint a gombolyag, a sarkában nagy dírrel-durral Mackó úr, recsegtetve a gallyakat, jobbra-balra. - Fusson, akinek az élete kedves! - sikított Sündisznócska, ahogy a torkán kifért, s lett olyan futás az erdőben, hogy szem nem látta mását! A sok erdei egér mind elhagyta ijedtében a csizmáját. - Ez semmi - fújt nagyokat dühében Mackó úr -, azt a szarvast ijeszd meg, amelyik a patakban nézegeti magát. - Fusson, akinek az élete kedves! - visított Sündisznócska, s a szarvas ijedten kapta föl a fejét a vízből s úgy eliramodott, mint a nyúl, ahogy Mackó urat meglátta. - Ej, de derék fickó ez a Sündisznócska - mondogatta magában. - Ha ő föl nem riaszt, bizony csúffá tesz Mackó úr. Mackó úr pedig csudálkozva csóválta meg a kócos üstökét: - Ez már valami volt, Sündisznócska. De azért akkora hatalmad még sincs, hogy az erdőkerülőt meg tudnád ijeszteni. Az erdőkerülő pedig éppen szembe jött velük: Ordas mester, a farkas. Úgy látszik, hiába kerülte az erdőt, mert úgy villogott a szeme az éhségtől, mint a parázs. - Fusson, akinek az élete kedves! - füttyentett Sündisznócska, s Ordas mester már kitátotta rá a száját, mikor Mackó urat megpillantotta. De el is szelelt onnan, mint a nap elől a köd. - Ejnye, most megszabta volna Mackó úr a bundám, ha Sündisznócska nem figyelmeztet - gondolta magában. - No, de meg is hálálom neki. Nem eszem sündisznópecsenyét egy hétig. Mackó úr pedig úgy rázta a fejét bámulatában, mint szél a mákot. - No, ilyet még álmomban se értem - motyogta kelletlenül. - Hanem, ha csakugyan te vagy az úr az erdőben, ijeszd meg azt a pásztort, aki az erdőszélben legeltet. Azzal Mackó úr kidugta az ormótlan nagy fejét a bokrok közül, Sündisznócska pedig olyat sikoltott, hogy majd beleszakadt a tüdeje: - Fusson, akinek az élete kedves! No, de lett is foganatja, mert odatekintett a pásztor, s ahogy a Mackó úr fejét meglátta, úgy elszaladt, hogy még ma se állt meg. Sündisznócska pedig büszkén tekintett hátra: - No, urambátyám, hiszi-e már a nagy hatalmam? Hát híre-hamva se volt már ott Mackó úrnaMk. Úgy elkullogott onnan, mint akit orron vertek. Megijedt a Sündisznócska nagy hatalmától és sohse kérdezte többet senkitől, ki az úr az erdőben. Sündisznócska pedig azóta még kétszer olyan hegyesen pödri a bajuszát, mint azelőtt.