Faltisz Alexandrára viszonylag hamar rátalált a szerencse. Már tizenöt élvesen elnyerte egy nagykanizsai amatőr filmfesztiválon az „elsőfilmes” kategória fődíját, s 1979-ben a Dixieme Muse / Decima Musa animációs filmfesztivál nagydíját is ő kapta. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, s bár rövid ideig tartó filmes pályáján többször is díjazták, végül az illusztráció felé fordult. És viszonylag rövid idő leforgása alatt bizonyságát adta, hogy nemcsak kiváló rajzoló, hanem tehetséges alkotó és stiliszta, akinek kitűnő a stílusérzéke is. Egyéni kiállításait megismerhették Budapesten, Pécsett, Bolognában, Nishinomiyában (Japán), Frankfurtban, Zágrábban, Po-zsonyban és másutt; könyvillusztrációival, grafikáival stb. rangos díjakat nyert.
Lázár Ervin a „humorérzékét és az iróniáját” dicsérte, Tarbay Ede úgy vélekedett, hogy „Faltisz Alexandra teremtményei is elsősorban az ujjaiba sűrűsödött sugárzásból születtek”. Ennek a „sugárzásnak” köszönhette Lázár Ervin A nagyapa meg a csillagok című kötetének az illusztrálását, ahol a nagyapa beszélget a „mosolygós almafáival”, mert az „almafák majdnem mindig mosolygósak”, akárcsak Lázár Ervin csillagai, melyeket az író „örökre odaszögezett nekünk az égre”. Dr. Udvardy Ildikó sze-rint „Faltisz Alexandra elsősorban meseillusztrátor. S mint szakmájának valódi mestere, joggal büszke erre”. 1994-ben elnyerte a Nemzetközi Gyermek-könyv Tanács IBBY-díját, 2006-ban, Szegeden, ifjúsági kategóriában Fesztiváldíjat nyert. Főként mesekönyvek illusztrálásával foglalkozik, de készített animációs filmeket, báb- és díszletterveket is.
Könyvsikert jelentett számára a közelmúltban D. Tóth Kriszta Lola-mesék-jének három kötete is. A Lola-világ ugyanis rajzfilmen és internetes honlapon is létezik. A tévéből ismert bemondónő „eleve ragaszkodott ahhoz, hogy Faltisz Alexandra grafikusművész illusztrálja” a könyveit („akivel – ahogy mondta – mára igazi alkotópárossá értünk, s egy olyan világot álmodtunk meg, amely hűen ábrázolja az óvodáskorú gyerekek látásmódját, imádnivalóan naiv, humoros gondolkodását”). A Lola-mesék „feldolgozása” D. Tóth Kriszta ötletete volt, ám a megvalósítás „csapatmunka, melyben Faltisz Alexandra grafikusművész és Molnár Tamás tipográfus vállalt oroszlánrészt”. Ilyen egyszerű a művészet: tehetség kell hozzá meg jószándék, hogy „elviseljék” egymást azok, akik a „siker” kovácsai lehetnek…
Az „édes élmények” tárházát — Faltisz Alexandra számára — valóban gyermekkora jelentette. A nagyszülők kertjében (Villányban) egy életre meg-szerette a természetet, növényeket, állatokat, színeket, később, Pécsett, „lakótelepi lakásukban fotós édesanyja és kirakatrendező édesapja könyvtárának világa ragadta magával”.
Faltisz Alexandra csodálatos illuszt-rációit Nemes Nagy Ágnes, Kiss Anna, Tarbay Ede, József Attila és Áprily Lajos versei egészítették ki azon a kiállításon, amelyen bemutatták eddigi gyermekkönyv-illusztrációit, illetve a – többek között a Nők Lapjában megjelent – grafikáit, és a „macskakövekre, kavicsokra festett” alkotásait is. Nem vitás, érdekes, izgalmas kihívást jelenthetett számára saját „írásművét illusztrálni”.
Gyulai Líviusz szerint „Magas szintű mesterségbeli tudás, empátia, humor, derű, a leírt szöveghez a legteljesebb mértékben való alkotói hűség” jellemzi a munkáját. S kiderült, nemcsak a rajzhoz használja kitűnően a tollát, hanem „tehetségesen forgatja” írás közben is. Kitűnő stílusérzékét, humorát bármelyik általa illusztrált kötet igazolhatja. „Főként mesekönyv-illusztrációval fog-lalkozom, de készítettem animációs filmeket, báb- és díszletterveket is” – írta magáról 2008-as kiállítási katalógusában. Az általa illusztrált írók – Nemes Nagy Ágnes, Krúdy Gyula, Kormos István, Páskándi Géza, Babits Mihály, Balázs Béla, Zelk Zoltán, Lázár Ervin stb. – sora pedig azt jelzi, hogy „beérkezett”, és csodálatos illusztrációi a „legjobbak” közé emelték őt.
Nemrégiben Somorján, édesanyja egykori szülővárosában mutatkozott be munkáival. A csallóközi kisvárosra – jóllehet ő már Pécsett született 1962-ben, ahova az 1940-es évek végén édes-anyja és a nagyszülei kitelepítettként kerültek – maga is kitüntető figyelemmel tekint, mely az „elődöket” idézi meg számára, ismeretlenül is. Tudatosítva, hogy bár családját az „ármány”, a kitelepítés ragadta el messzire ebből a városból, most az együvé tartozás érzése, a szeretet és a megértés hozta őt haza.
Forrás: Irodalmi Szemle
|