A gyermek ekkor még nem sejtette, hogy a hosszúra nyúlt csók miatt eredeti feladata, hogy nagyon szeresse az anyját, arra változik majd, hogy mindennél jobban szeresse az anyját. Annyira, hogy soha ne engedje el a kezét.
Ahogy cseperedett a gömbölyű kislány, úgy lett egyre erősebb a csillagok parancsa. Mindenki mosolygott azon, hogy totyogó babaként a mamája kezét fogta. Hiszen, ha a mamája nem támogatja, biztosan a földre huppan.
Később is még valahogyan megmagyarázták az emberek maguknak, hogy nagyobb lánykaként miért jár mindenhová kézen fogva az anyjával. Azt mondogatták, hogy ez a lány különösen szereti az anyját, így érthető, ha mindig csimpaszkodik belé.
Aztán a kerek kislány kerek nagylánnyá változott, de még mindig az anyjába kapaszkodott. Ha sétálni indult, és egy úr kedvesen kalapot emelt előtte, ő nem tudta megpörgetni a napernyőjét válaszképpen, mert az anyja kezét fogta. Ha táncórára ment, egyik fess úrfi sem tudta felkérni táncolni, mert a lány az anyja kezét fogta. Ha lovagolni hívták, nem tudott velük menni, hiszen a kantárt nem tarthatta úgy, hogy az anyja kezét fogta.
Sopánkodott a lány apja, aggodalmaskodott a lány anyja, sehogy sem fért a fejükbe, hogyan talál majd férjet magának a lányuk. Úgy döntöttek, hogy segítséget kérnek, és erőnek erejével próbálják meg a lányt szétválasztani az anyjától.
Kiállt az asszony a lányával a főtér közepére, és az emberek húzni kezdték az anyát az egyik oldalról, a lányt meg ráncigálni kezdték a másik oldalról. Rángatták-cibálták őket, de a lány keze csak nem akart elszakadni az anyjáétól.
Arra lovagolt a király fa. Nagyon elcsodálkozott azon, amit látott. És egyből szerelmes lett a lányba.
– Ha egy lány ennyire szereti az anyját, vajon mennyire fogja majd szeretni a férjét? Elképzelni is gyönyörűséges, ezért mindenképpen ő lesz a feleségem – mondta magában a fiú.
Leugrott hát a lováról, és odatérdelt a lány elé, aki még mindig az anyja kezét szorongatta. A királyfi ránézett a lányra, és ezt kérdezte:
– Te nagyon nagy szeretetű lány, leszel-e az én feleségem?
A lány azt mondta, hogy igen. És láss csodát, azt érezte, hogy ujjai szép lassan kicsúsznak az anyja kezéből. Az asszony alig akart hinni a szemének, és csodálkozva tapogatta üres tenyerét.
A lány pedig rámosolygott a királyfira, majd megszorította a kezét. Annyira, hogy aztán már sohasem engedte el. Még akkor sem, amikor később született egy nudlikerek kislányuk. Mert ezután egyik kezével mindig a királyfi kezét fogta, a másikban pedig a kislányáét szorította. És szerencsére senkinek nem jutott eszébe, hogy szétszakítsa őket.
Ezért boldogan fogták egymás kezét, egészen addig, amíg a kislányuk nem talált magának egy királyfit.
Forrás: Fűszerkatona. Cerkabella Könyvek., 2013., 68 oldal
|