A mesék csoportjai
A legősibbek az állatmesék. Minden olyan mesét állatmesének nevezünk, melyben az állatok az emberrel egyenrangú módon gondolkodnak, beszélnek és cselekszenek, anélkül, hogy a csoda érzetét keltenék. Eredete az állatmítoszokig nyúlik vissza. Áldoztak az állatoknak, Istenként tisztelték őket.
Az állatmesék általában életbölcsességek, erkölcsi igazságok, társadalmi fonákságok szemléltetésére szolgálnak. Az állatok hétköznapi helyzeteket élnek meg, emberi visszásságokat lepleznek le.
Minden népnek, nemzetségnek megvannak a saját, állatmítoszokban gyökerező meséi. Afrikában a sakál, hiéna, krokodil a főszereplő, nálunk a róka, farkas, medve, sün, kutya, macska, egér, oroszlán, nyúl a legkedveltebbek. Az állatok közti viszony mindenkori alapja a rivalizálás. Ki tudja becsapni a másikat, ki tud hamarabb szabadulni szorult helyzetből, stb.
Az állatmesék fajtái:
-
Eredetmagyarázó állatmesék: Megtudhatjuk belőlük, miért haragszik a kutya a macskára, stb.
-
Moralizáló mesék: Erkölcsi visszásságokat lepleznek le. Példázatosak, allegorikusak. Attól népszerűek, hogy az állatok mondják ki, amiket az emberek gondolnak.
-
Nincs emberi vonatkozásuk: Állatvilágot mutat, ami többször emberibb az emberinél.
Az állatmese eredete Indiáig nyúlik vissza. A Pancsatantra gyűjtötte össze öt kötetbe ezeket a meséket. A kerettörténet a következő:
A király három fiát tanítani kell. Visnu Sámán tanít moralizáló állatmesékkel. Egy mese tanulsággal záródik, majd ezt a tanulságot egy másik mesével mélyíti el.
Az állatmese, akár a népmese, a mesei morált képviseli. Vagyis a jó győz, a rossz bűnhődik. Főleg a kiscsoportosok kedvelik, de minden korosztály szívesen hallgatja. Pl: La Fontaineállatmeséi, Krilov munkái, Joel Chandler Harris – Rémusz bácsi meséi
A fabula szó tanmesét jelent. A mese a fabulával lépett át a műköltészetbe. A felnőttek műfaja. Hasonlít az állatmesére, a különbség az, hogy ennek szerzője is van, míg az állatmesék szájhagyomány útján terjednek.
Műfajilag a példázat fogalomkörébe tartozik, melynek négy fajtája a valóságos, a hihető (parabola), a hihetetlen (fabula), és a kitalált történet.
A társadalmi körülmények szülték a rabszolgatartó rendszerben, amikor nem mondhatták ki az emberek amit gondoltak, ezért a szerzők állatbőrbe bújtatták „hőseiket”. Lényeges eszköze az antropomorfizáció, az állatok, növények, tárgyak emberi tulajdonságokkal való felruházása.
A fabula már-már erőszakosan moralizál. Cselekménye leszűkül. A lényeg a konfliktus, ami nem a cselekményben, hanem a szereplők karakterében mutatkozik meg. Rövid tárgyalása van, és csattanó a végén. Külön levonja, összegzi az erkölcsi tanulságot.
A műmesék állatai megtarthatják jellegzetes tulajdonságaikat (ravasz róka). Az üres emberi kapcsolatokra mutatnak rá.
Történelmi idők kedvelt irodalma. Megteremtője Aiszóposz: A tücsök és a hangya, A róka és a holló. A római meseíró, Phaedrus mentette meg az utókornak műveit. Igazi megújulását azonban La Fontaine írásművészete jelentette. 12 kötete jelent meg.
Orosz nagymestere Ivan Adrejevics Kirov (az orosz La Fontain-nek nevezték), Lev Tolsztoj. A magyar irodalomban Pesthi Gábor, Heltai Gáspár (Száz fabula) a képviselői.
A tündérmeséket Vlagyimir Propp nevezte varázsmeséknek. Szerinte (Varázsmese történeti gyökerei) mindig azonos benne a történet. (részletes ismertetés→A mesék szerkezete)
A tündérmesék a reneszánsz idején kezdődtek, a XV-XVII-XVIII. században, a romantika idején.
A tündérmese állatai:
-
állattól származó hős (állat szoptatja több esztendeig, amitől nagyon erős lesz / ha a hős meghal, az állat anya feltámasztja)
-
a segítő állatok (elvisz valahová, ételt szerez) csak a saját életterükben mozognak (pl. hód a vízben)
-
megsegített állatok (ez egyfajta próba), pl. aranyhal, akikről sokszor kiderül, hogy nagyhatalmú, vagy csodatárgyat ad
-
állatok, melyek egy másik világba visznek át (pl. megtanít az állatok nyelvén beszélni), de a hős nem árulhatja el magát
-
meghalt anya megszemélyesítője (általában galamb képében jön el)
-
állattá varázsolt emberek (átkozottak), akiket mindig más változtat vissza, nem az, aki elátkozta
-
a Gonosz megtestesítője (de legyőzhető), aki sokszor kísértő képében jelenik meg
A nagycsoportosok kedvelik különösen, akik már kettős tudattal hallgatják, de a rövidebb tündérmeséket a középső csoportban is lehet már mesélni.
A novellamesék abban különböznek a tündérmeséktől, hogy nem tartalmaznak csodás elemeket. Szereplői alacsony helyzetűek, a földi világ kiszolgáltatottjai, de okosak, ravaszak. Konfliktusba keverednek a gazdagokkal, akik ostobák, de ők az eszükkel, ravaszsággal, képességeikkel győznek.
Pl: Az okos lány, A csillagszemű juhász, A királykisasszony jegyei
A rövidebbeket középsőben, a hosszabbakat nagycsoportban adjuk elő.
A legendamesék a szentek, a szentéletűek története, de nem az egyházak által hivatalosan beiktatott, követendő példaképek. Átmenetet képeznek a mese és a legenda, olykor a monda és a legenda között. Példák mások számára. Mesei elemekkel tarkított, elsősorban Krisztus személyével kapcsolatos komoly és tréfás mesék. Szent Péter is gyakori szereplője. A Paraszt Bibliában gyűjtik ezeket.
(Forrás: Vlagyimir Jakovlevics Propp: A mese morfológiája. Bp., Osiris, 2005.)
|