"- Miért akarod, hogy valaki megcsókoljon? Talán elvarázsolt királylány vagy? - Királylány vagyok ugyan, de nem elvarázsolt - rázta a fejét a béka. - Emmának hívnak. Az én apám a békák királya, ezért ha valaki megcsókol, egy teljes órára emberré változhatom. - Miért szeretnél egy órára ember lenni? - ébredt fel önkéntelenül a kíváncsiság Habakukban. - Mert akkor elmehetnék kitölteni a jelentkezési lapot a tehetségkutató versenyre - felelte Emma. - A mellső lábaimmal sehogy se tudok tollat fogni - mutatta tapadókorongos jobb mellső lábát. Abban a pillanatban nagy csattanás és villanás közepette a béka eltűnt, s egy kék farmert és Pavarotti képével díszített pólót viselő lány termett előtte. A fiú igazán csinosnak találta, talán csak távol ülő szemei voltak némileg dülledtnek mondhatóak."     pagony.hu   Szakács Eszter meséskönyvében egy mindennapi kisfiú oldja meg játékosan a királyság mesés gondjait. Mindennap azt kell tennie, amit a reggelire kötelezően feltálalt húslevesben főtt betűtészták írnak ki a tányér aljára. Rendszerint óvodába, majd iskolába küldték a betűk, máskor meg csínytevést követeltek tőle. Apja, Milán király általában uralkodni kényszerült, de hét végén mindig az volt a parancs, hogy „köss”, úgyhogy szegény király elővette a kötőtűt, és − kedvenc patentmintáját használva − egyik pulóvert kötötte a másik után. Ám egy napon Habakuk királyfi tányérjának alján a „hőstett” szó rajzolódott ki. Mit tehetett volna, teljesítette hát a betűk kívánságát, és megszabadította a birodalmat a betűtésztaleves uralkodásától, úgy, hogy az összes fellelhető betűtésztából, sokuk kedvenc szavainak felhasználásával (melyek között a patentminta is szerepelt), írt egy új mesét. Még a betűtésztaleves-függő Gábriel főszakácstól is elszedte az utolsó darabokat, így véget ért a betűtészta-átok, és vígan élhettek, reggelizhettek kedvükre.   Az első történetből is látható, milyen különös világba vezet bennünket a könyv. A számítógéppel, szupermarkettel, buszmegállókkal felszerelt modern királyságban minden népmesei kellék szerepel. Vannak próbatételek, szerelem, háromfejű sárkány (Morgó, Forgó és Vigyorgó), szőrös szörnyeteg, gonosz boszorka, gyerekrabló manók, és lidércek, akik úgy hasznosítják magukat, hogy a repülőtéri kifutópályán világítanak. Kedvencem a békalány, aki egy tehetségkutató verseny miatt szeretne emberré változni néhány órára. Sikerül is neki, mert Habakuk megcsókolja, és annyira híres lesz, hogy a Riviérán lakik a Béka-park (pardon, az egykori Béke-park) helyett. Váratlan, de mégis természetes fordulatokban bővelkedik mindegyik mese, egy olyan elvarázsolt világba kerülünk, ahol minden megtörténhet. A mesék nyelve szellemes, a Villámhajigáló Diabáz-ból megismert felszabadult írói hang még kiforrottabb és élvezetesebb. A szövegekben rengeteg felnőtteknek szóló poén van elrejtve, például ez: „A királyfi (tényleg csak a kellemes hangzás miatt) ezúttal elszavalt egy sort a híres Sanyi manó (Felső-Petúnia nagy szülötte) egyik méltán kedvelt költeményéből: − Csiribiri, csiribiri zabszalma” A szerző, ha akarná, sem tagadhatná le, hogy irodalmár. Az egyetlen nem várt nehézség − ami egyedül olvasva fel sem tűnt −, hogy a gyerekek számára néha fárasztóak a felnőtteknek szánt poénok, és a szöveg olykor nehezen artikulálható. Némelyik mondatban még a gyakorlott felolvasónak is megbicsaklik a nyelve. Egy-egy fejezet felolvasva bő negyedóráig tart, ami kissé próbára teszi a gyerekek tűrőképességét. De azért ez nem olyan nehéz próbatétel számukra, hisz estéről estére követelik a folytatást. Könnyű párhuzamot vonni a Tulipánháború és Andrew Lang Maflázia című műve között, Habakuk biztosan jó barátságba keveredett volna Villó királyfival. A két mese szorosan összetartozik bennem, és ennek valószínűleg az az oka, hogy mindkettő oly módon használja a népmesei elemeket, hogy azok jól felismerhetők, mégis tökéletesen beleágyazódnak az adott környezetbe. Takács Mari rajzai mindig a fontos pontokat élesítik ki, már a címlap is beszédes: az égig érő fán egy varázstoll segítségével felszálló királyfi mellett nemcsak a bárányfelhők jelennek meg, hanem egy repülőgép is. Aki nem tudja például, hogy mi az a patentminta, annak az illusztrátor alaposan „elmagyarázza”, és a leggyönyörűbb szőrös szörnyeteg megrajzolása is az ő kivételes képességeit dicséri. Összességében számomra ez az év egyik legjobb, legegyenletesebb kortárs magyar meseszövege, bátran ajánlom önálló olvasásra 9–10 éveseknek. Fiúknak és lányoknak is könnyű belehelyezkedni a főszereplő karakterébe. Habakukkal együtt igazán izgalmas végigélni ezt a békés háborút!