Békés Pál
2010.07.31. 16:05
Békés Pál (1956-2010) író, műfordító, drámaíró, a magyar gyermekirodalom egyik megkerülhetetlen szerzője volt.
Tanulmányait a budapesti Radnóti Miklós Gimnáziumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar – angol összehasonlító irodalomtörténet szakon (1975–80) végezte. Közben az érettségi után kérdezőbiztosként is dolgozott.
1980–81-ben magyar- és angolszakos tanárként dolgozott. 1994 és 1996 között a Magyar Televízió Irodalmi, Képzőművészeti, Színházi Stúdióját (IKSZ) vezette, majd 1997-től 2000-ig mint színházért és irodalomért felelős szerkesztőként dolgozott.
2000-től az IBBY (International Board on Books for Young People Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának elnöke. 2004-ben a nagy-britanniai magyar kulturális évad, a Magyar Magic művészeti kurátoraként dolgozott.
2005-ben A Nagy Könyv olvasásnépszerűsítő mozgalom ötletgazdája.
A weblapon olvasható gyerekkönyvek
|
Meseregény
A kétbalkezes varázsló (1984, 1992, 2004, 2009)
Doktor Minorka Vidor nagy napja (1985, 2006)
„Mit tanulhatunk Békés Páltól?” – tette fel a kérdést Varga Katalin, az Országos Pedagógiai Múzeum és Könyvtár (OPKM) igazgatója a kiállítás megnyitóján, majd hosszasan sorolta a válaszokat.
„Azt, hogy miként kell olvasóvá nevelni gyermekeinket, mert Békés Pál tudta, hogyan kell ezt jól csinálni.
Azt, hogy milyen a jó gyerekkönyv, amelynek révén a gyermek megszereti az olvasást.
Az irodalom szeretetét, mert azon túl, hogy Békés Pál műveiből sugárzik az irodalom szeretete, megmutatta, hogyan lehet összefogással, együtt dolgozással a gyermekkönyveket, az irodalmat megszerettetni."
A gyerekek olvasóvá neveléséért - Gondolatai a gyermekirodalomról és az olvasóvá nevelésről
„A magyar kultúra régi, rossz hagyománya, hogy mindazt, ami gyerekeknek készül mellékesnek, másodlagosnak tekinti. Én éppen fordítva. Ezt tartom elsődlegesnek. A gyerekeknek szóló irodalmat. Amely nélkül egyszerűen nem nőnek fel azok az olvasók, akik képesek lennének érteni, élvezni, vagy egyszerűen csak elolvasni a terjedelmes, többrétegű műveket. Az íróknak elemi önérdeke volna, hogy a gyerekek felé forduljanak.”
„Szomorú, közhelyes tény, egyre kevesebbet olvasunk. Ám az általános igazság mögött ott lappang egy másik. Noha a gyerekek is kevesebbet olvasnak, mégis „kevésbé kevesebbet” szüleiknél – legalábbis amíg iskolaköteles korban vannak, és el nem kapja őket a felnőtt lét gépszíja. Más szóval az olvasó emberek zsugorodó táborán belül mind nagyobb a még mindig könyvet – a leggyakrabban mégiscsak mesét – bújó gyerekek aránya. Ezért olyan lehangoló, hogy a magyar szellemi élet mellékesnek tekinti a kultúrának ezt a szeletét. Mintha nem fogná föl: ha nincs magas színvonalú mese- és gyermekirodalom, akkor belátható időn belül a szó gyakorlati értelmében elfogynak azok az érzékeny és értő olvasók, akik majdan az úgynevezett magas-kultúra alkotásainak befogadóivá lehetnek. Így hát „kulturális létkérdés”, hogy a gyermekeknek szóló művek megkapják az őket megillető, mind fontosabb helyet a kultúra egészén belül.”
"Kiből lesz az olvasó?” – Békés Pál válasza
„Nem tudom pontosan, mitől válik egy gyerek olvasóvá. Nyilván ezeregy útja–módja van. Én például egy ágyneműs láda mélyén szerettem bele a könyvekbe.
… Hogy az egyik, noha könyvek között nő fel, és kétségbeesetten dugdossák az orra alá a jobbnál jobb műveket, miért fordul el tőlük, és a másik, akinek családi háttere talán éppen az ellenkezőjét sugallná, miért lesz mégis könyvtárjáró.
Vannak nyilvánvaló alapigazságok, melyek a szülők és pedagógusok felelősségéről, a képernyő–szédületről a veszélyeztetett betű–univerzumról, az egyre szűkülő olvasótáborról, ám az egyre gyarapodó könyvkiadásról és mindezek kölcsönhatásairól szólnak.
És vannak egyéni indíttatások, egyedi történetek is.
Hiszen – akármekkora bajt jelezzenek is a statisztikák – minden gyerek életében adódhat egy dupla fenekű láda.”
|
|