A mese lelki támasz, az erkölcsi örökség áthagyományozása, minden mese a tiszta tudat eléréséhez vezet, de más-más úton. Az Égig érő fa csúcsára igyekszünk, oda szeretnénk eljutni. Mi a különbség a keleti és a nyugati mesék között? A keleti mese a tudattal, a nyugati mese a tudatalattival dolgozik. A keleti mesében a probléma szólítja meg az embert, a nyugati mesében a hős indul el, ő teszi fel a kérdéseket, a képzelet és az ambíció lendíti mozgásba őt, céltudatos. A keleti mesében nincsen ilyen, ott a hős csak úgy elindul és egy váratlan, meglepő dolog történik. A keleti mesében van egy kereskedő, aki elveszít mindent. Nincs jutalom, nem tudja irányítani a sorsát, ott egy istenség vagy egy sorsmotívum oldja meg a dolgot, a keleti mesében nincsen jelen a természetfeletti, inkább novella meséket találunk. A nyugati mesében a szegénylegény, vagy a királyfi indul el, a leendő királyság ígéretével, a történet végén ott várja a jutalom. A nyugati embernek csak a nyugati mesék tudják megadni a legvégső válaszokat. A terápiában megmásszuk az Égig érő fát, amely utazás során az ember rákapcsolódik a rendszerre, felfedezi az összes elemet ebben mesevilágban és a fa csúcsára érve meggyógyulhat. A függőleges, vertikális tengelyen való mozgás fejezi ki a kilábalást a problémából, a gyógyulást. Ha elakadás van, meg kell keresni, hogy mi az oka, miért nem tud továbbmenni.  Ezért van az, hogy horizontálisan, szintenként is be kell járni a fát. A mesétől minden mozgásba jön, finomíthatóak az érzékszervek. Hihetetlen részletgazdagság van a mesékben, mozgásba lendül a képzelet. A mesében mindig háromszor lehet próbálkozni és a harmadik fázisban számunkra a végső rendezés már csak a magyar - és minden népnek csak a saját - mesekincsből merített elemekkel lehetséges, csak ezeket követve érhető el a tiszta tudat, a megvilágosodás.” (Boldizsár Ildikó előadásából)