”Amint azt a Magyar Tudományos Akadémián Evizi agykutató és mutterológus professzor egyik előadásában kifejtette: az édesanyákban, ahogy mondani szokás, gyárilag be van építve egy SZBSZ. Egy Szuper Bajérzékelő Szoftver. Dr. Evizi szerint az anyák a gyermek születésének pillanatától rendelkeznek vezeték nélküli internetes kapcsolattal. Ennek segítségével az anyai hajszálak könnyedén veszik az információkat a családtagok távoli szerveréről, és rögtön közvetítik az agyba. Onnan az adatok a szélessávú kapcsolat jóvoltából a szívbe jutnak, ahol elindítják a beépített programokat. Ezek válaszüzeneteket, illetve mentőakciókat generálnak, amennyiben megfelelő szoftverekkel és elegendő kapacitással rendelkezik az anyawinchester. Sajátos, hogy ez a rendszer már tízmillió évvel ezelőtt is működött, bár az internet akkor még nem volt annyira elterjedt, mint ma.”  Szeretem azokat a könyveket, ahol azonosulni tudok a szereplőkkel. Úgy vélem, ez a könyv éppúgy szól gyerekekhez, mint felnőttekhez. Mintha csak rólam meg a nagymamámról írták volna. Vagy a lányomról és a nagymamájáról. Vagy a lányomról meg rólam. Emlékszem, hogy utáltam mindig csirkét pucolni, de nem lehetett kibújni alóla. Meg az is eszembe jut, hogyan kerültem egyre közelebb a nagymamámhoz, ahogy egyre idősebb lettem. Mint ahogy a könyv végén Kriszti is megérti a nagyit, aki - lám! – egyszer régen még kislány is volt. A Nézz, rám mami! egy hagyományos romantikus történet happy enddel, ahol nemcsak Kriszti éli át élete első szerelmét, hanem a nagymama is visszatalál gyerekkori szerelméhez. Engem egy kicsit Shakespeare-re emlékeztet.  Mitől modern, mitől más ez a regény? Több gyerekkönyvben is találkozhatunk kitalált személyekkel, állatokkal, akiket a gyerekek fantáziája azért hoz létre, hogy ne kelljen egyedül lenniük, vagy hogy ne féljenek este a sötétben. Ebben a történetben ilyenek a kavinok. De itt ezek a lények hárman vannak, két fiú és egy lány, és itt Kriszti belső hangját, vívódásait személyesítik meg:  “Kriszti és Ádám ismét hátra ültek. Gabika őrmester pedig már indított is. - Hova lesz a menet? - kiáltotta és nevetett. - Bekapcsoljam a taxiórát? Drága fuvar lesz!... De a két gyereknek nem volt kedve nevetni. Titokban mind a ketten abban reménykedtek, hogy Kriszti a faluban marad estig. S ez az idő elég lehet arra, hogy újra összekössék azt, ami valójában sosem szakadt el. Csak hát a félreértések! Mennyivel szebb lehetne az élet félreértések nélkül! Elmaradt búcsúpuszik, meg ilyesmi. A híd a falu végén volt. Két percre a bolttól. Lánynak és fiúnak két perce volt, hogy ismét egymásra találjanak. - Súgd a fülébe, hogy szereted - mondta Cicó, és kis majomszeme csillogott az izgalomtól, hogy mi történik. - Nem! - kiáltott Bibó és Didó egyszerre. - Az sok! Csak fogd meg a kezét! És Kriszti, aki a rendőr mögött ült, egy pillanatot se tétovázott. Megfogadta a kavinok okos tanácsát. Amint az autó elindult, megragadta Ádám kezét, mint egy fuldokló a mentőövet. Persze úgy csinálta, hogy Gabika őrmester ne lássa. Megfogta a fiú kezét és megszorította. Ádám meg visszaszorított. Ezzel a mozdulattal virágba borult bennük a tél. - Majd hívlak este - lehelte Ádám halkan, és a hangja remegett. - Ha lesz egy kis idő. - Suttognak a fiatalok? - kiabált Gabika őrmester. - A rendőrnek jó a füle! Szépen szól a fülemüle! - És nevetett.A kocsi megállt, mert elérték a hidat. - Köszönjük a díszkíséretet, tábornok úr! - mondta a rendőr és integetett, ahogy az államfők szoktak a felvonulóknak az ünnepeken. - Menjen haza sietve, mert befagy a feneke! Hehehe! Ádám, mielőtt kiszállt volna, hirtelen odahajolt Krisztihez és megcsókolta. Vagyis a szájához érintette a száját. Gabika őrmester persze semmit sem láthatott, mert mindez a háta mögött történt. S egyébként is el volt foglalva valami bohóckodással. Mielőtt a fiú bezárta volna maga mögött a kocsi ajtaját, visszanézett. Látta, hogy Kriszti szeme ragyog, a szája meg mosolyog. Ez a tekintet és ez a mosoly többet mondott száz szerelmes levélnél is. - Ha ilyen érzés a szerelem - mondta Didó -, én is szerelmes akarok lenni! - Legyél belém szerelmes - mondta Cicó. - Akkor kettőnknek lesz jó! Bibó persze dühös lett: - És én addig mit csináljak?”