Anya csak nevetett: – A bagoly nem szuszog, te! Nem sündisznó az! – Hát mit csinál? – Huhog! – Huhú! Huhú! Jancsi felült az ágyban. Csönd volt és sötét, autó sem suhant végig az utcán. – Huhú! Valaki megkocogtatta az ablakot. Egy bagoly! Jancsi a feje búbjáig húzta a takarót. Én itt sem vagyok. Ne is tessék keresni! – Eressz már be, Jancsi! Jancsi annyira meglepődött, hogy kidugta a fejét a takaró alól. Nézték egymást: a bagoly meg Jancsi. Közelről ekkora madarat még soha nem látott. Jancsi végül csak odamerészkedett az ablakhoz. Odavitte a kissámlit, hogy elérje a kilincset. – Hű, akarom mondani: huhú! Ha ezt Anya látná! Nagyon kikapnék. A nagy madár fölemelte a szárnyát, és bevitorlázott a nyitott ablakon. A szőnyegen foglalt helyet, a játékkosár mellett. Bizalmatlanul méregette az egeret, amelyet Apa hozott Jancsinak Prágából. Nagyon aranyos, hegyes fülű kisegér. Ott trónolt a játékkosár tetején. Ő is a baglyot nézte. – Ezzel akarsz megkínálni? – szólalt meg a bagoly. – Hiszen ez már döglött. – Tessék? – Nem tudtad, hogy a baglyok élve szeretik az egeret? Talán azt sem tudod, hogy ha vendég jön, illik megkínálni? Azt hittem, nekem van idekészítve ez az egér. Na mindegy, ma már úgyis egerésztem, nem kérek többet. Ja, és be kéne csukni az ablakot. Meg fogsz fázni. Jancsi szó nélkül becsukta az ablakot. Igaz, a bagoly nem is hagyta szóhoz jutni. Bőbeszédű madár volt. – Na és mondd csak, hány éves és hány hónapos vagy? Hány lépés az óvoda a házatok kapujától? Hány gombócot tudsz megenni egy ültő helyedben? Jancsi minden kérdés után levegőt vett, hogy válaszoljon, de úgy látszott, a baglyot nem érdeklik a válaszok. – Imádom a számokat! – kiáltotta lelkesen. – Mindent megszámolok. De mondd csak, nem is csodálkozol, hogy kerül egy bagoly a városba? – Nem, ezen még nem gondolkodtam – vallotta be Jancsi. Tényleg, hogy kerül egy bagoly a városba? Hiszen mindenki tudja, hogy a bagoly a sötétet szereti, a sötét erdőben meg a mezőn vadászik pockokra, egerekre… Itt pedig, a Nyíl utcában rengeteg minden van: járókelők, autók, kávéházak, utcai lámpák, kutyák, akik lepisilik az utcai lámpákat, biciklisták, akik az utcai lámpákhoz kötik a biciklijüket, boltosok – de sötétség meg egér, az aztán nincs. Ezt a helyes kis prágai egeret nem számítva, persze. – Azért jöttem, mert hívtál – közölte Jancsival a bagoly. – Én ugyan nem hívtalak, sőt... – Jancsi majdnem azt mondta: „inkább félek tőled”, de nem akarta megbántani a baglyot, hiszen senki nem szereti, ha félnek tőle. Ehelyett azt mondta: – Azért örülök ám, hogy itt vagy. – Egy frászt örülsz, hiszen félsz tőlem! – folytatta a bagoly. – Én pedig mindenkit meglátogatok, aki fél tőlem, hogy lássa: tőlem aztán igazán nem kell félni. Te vagy a százhuszonharmadik gyerekem, aki fél a baglyoktól. A bagoly nagyra nyitotta a szemét, ide-oda forgatta a fejét, és nagyot huhogott: – Huhú! Huhú! Jancsi meglepődött, hogy a bagoly kitalálta a gondolatát. Aztán hirtelen nagyon viccesnek találta, ahogy a bagoly a fejét forgatja meg huhog, így hangosan elnevette magát. – Huhú! – kiáltotta lelkesen. – Hogy fogunk így… huhú … beszélgetni, ha folyton csak huhogunk? A bagoly vihogott. – Az hagyján! De képzeld, az állatok is félnek tőlem, a buták! Ma este is mi történt? Leszállt a sötétség az erdőben. Kimentem az odúm elé, leültem az ágra, hogy levegőzzek egy kicsit, hát mit látok? Az éjszakai állatok iszkolnak ám a vackukra, még a vadászatot is félbehagyják! A róka is, az a ravaszdi. Mikor meglátott, sarkon fordult és inalt hazafelé, csak a farka vége villant meg a sötétben. Kénytelen voltam egyedül megfogni azt a sok zsákmányt. Hát kérdem én, tényleg olyan félelmetes vagyok? – Nem. Egyáltalán nem vagy félelmetes. – Három dolog miatt jöttem el hozzád – szólt ünnepélyesen a bagoly, és fölemelte a jobb szárnyát, mint aki az ujjain számol. De hát ujjai, azok ugye nem voltak. – Először is azért, hogy ezek a buták nyugodtan vadászhassanak. Másodszor azért, hogy te ne féljél tőlem. Harmadszor pedig azért, hogy legyen kivel beszélgetnem. Mert tudod, akitől félnek, az magányos. Itt van például az a buta tücsök. – Akinek hegedűje van? – csillant fel Jancsi szeme. – Hát ez az! A bagoly már-már sírva fakadt. – Képzeld, a tücsök is, ha meglát, árkon-bokron át szalad, vagyis ugrál előlem. Pedig milyen jó lenne egy kis tücsökzenét hallgatni! Ismered például azt, hogy… – A bagoly ábrándosan lehunyta a szemét, és dúdolni kezdett. Jancsi ismerte a dalt, vele fújta: – „Látod-e, babám, látod-e, babám, amott azt a nagy hegyet…” Éneklés közben Jancsinak eszébe jutott valami. Fészkelődni kezdett, alig várta, hogy a bagoly a nóta végére érjen és kinyissa a szemét. – Támadt egy jó ötletem! – közölte diadalmasan. – Holnap kimegyek az erdőbe, és meghívom a tücsköt ide a Nyíl utcába, hogy hegedüljön egy kicsit. És a mentőautómmal is összeismertetem! A bagoly igencsak értetlen képet vágott. – A mentőautóddal...? De Jancsi időközben nagyon elálmosodott, már válaszolni sem volt ereje. Folyton le akart csukódni a szeme. Arra gondolt, mi volna, ha kicsit lehunyná, csak hogy pihentesse. Nagypapa is így szokta. Igaz, olyankor mindjárt hortyogni kezd. Jancsi kicsit lehunyta a szemét – és már aludt is. „Vajon miért akarja összeismertetni a tücsköt a mentőautóval?” – morfondírozott a bagoly, de nem akarta fölébreszteni Jancsit. Holnap úgyis mindenre fény derül. Azzal csöndesen kirepült a csukott ablakon.   <<VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA