A tündérmesék hősei meghatározott helyet és szerepeket foglalnak el abban a struktúrában, amelyben mozognak. Viselkedésüket megszabja, hogy bármilyen okból és céllal indulnak is el, a mese végére győzniük kell. A műmesékben eltűnnek ezek a meghatározott helyek, szerepek, célok, a sárkányölő vagy az öntökéletesedés útját járó hősök helyett másféle hősök lépnek színre.   Először is: a műmesehősök között immár nem férfi és női mivoltuk szerint tehetünk különbséget, hanem leginkább életkoruk szerint – az egzisztenciális félelmekkel küszködő női és férfi hősök helyére kíváncsi vagy kíváncsiskodó gyerekszereplők lépnek.   Másodszor pedig: a műmesék hősei már nem akarják megtisztítani a világot semmitől, csupán jól akarják érezni magukat benne. Pontosabban: a műmesékben már nincsenek olyan hősök, akik zavart élethelyzetekből kivezető utakat mutathatnának. Ebbe a „hőstelenített” és nemi jellegétől is megfosztott mesevilágba érkezik a kis herceg, aki azzal emelkedik ki az egyforma mesehősök közül, hogy másképp látja a világot.   Alakja meglehetősen ellentmondásos: valójában nem derül ki, hogy csupán egy nyafogó kisfiúval van-e dolgunk (egyetlenegyszer sem hangzik el a történetben, hogy gyermek lenne), vagy a gyermekség létállapotát őrző, messziről érkező felnőttel, aki ha nem is akarja (nem is tudja) elpusztítani a Gonoszt a világból, kritikus észrevételeket tesz vele kapcsolatban. Van benne valami az „örök gyermekből” és „a nőért aggódó férfiból”, mégsem a férfi vagy a gyermek szimbóluma ő, hanem azé a messzi, rejtett, ismeretlen tájról érkező, megváltó csodás idegené, aki mindent mást szemmel lát, mint azok, akikhez eljön. Oda kell figyelnünk arra, mit mond azzal kapcsolatban, hogy mennyit ér valakinek a személyes élete, s melyek azok az értékek, amelyekért valóban érdemes élni. A kis herceg bolygók közti utazása során különféle életmodellekkel találkozik, és minthogy a tapasztalatokkal együtt az előítéletek is hiányoznak belőle, elgondolkodtató, hogy miért veti el ösztönösen ezeket a modelleket. A kép csöppet sem vonzó: a kis herceg útja során elsivárosodott, üres férfiakra, álhősökre lel: a hatalom bűvöletében élő, magányos, öreg király mindenkinek csak parancsolgatni szeretne; az öntetszelgő hiú azt képzeli magáról, hogy különb mindenkinél; az önsajnálatba menekülő szánalmas iszákos előtt poharak sorakoznak; az üzletembert csak az érdekli, hány csillagot vehet meg a pénzén, bár őmaga még egyet sem látott; az első pillanatban még hasznosnak tűnő lámpagyújtogató végül is az értelmetlen kötelességteljesítés rabszolgája; a geográfus gépiesen-mechanikusan gyűjti az adatokat domborzatról, éghajlatról, vizekről, ő maga nem tudja, hogy milyen egy virág vagy egy hegy; a váltóőr a céltalanul ide-oda utazgató embereket irányítja, miközben megfogalmazza a kegyetlen igazságot: „Az ember sosem érzi jól magát ott, ahol éppen van”; a kereskedők szomjúságoltó labdaccsal kísérleteznek, hogy az emberektől a vízivás se vegyen el időt. Ezekkel a saját tökéletlenségüket még csak fel sem ismerő férfiakkal szemben a kis hercegnek a rózsa, a róka, a bárány, a kút a fontos, és az a létállapot, melyben napi 43 naplementét meg lehet nézni.   Exupéry férfiaalakjai tehát magányosak, zsarnokok, önzőek, zárkózottak, akik képtelenek odafigyelni a másik emberre. Velük ellentétben a kis herceg hisz abban, amiben a tündérmesék hősei is, hogy az életnek csak akkor van értelme, ha az ember valami számára pótolhatatlanul szép és értékes dologért él, ami örömöt okoz neki és bizalommal tölti el. A kis herceg meséjében a hangsúly a cselekvésről, a nagy tettekről a szemlélődésre, az érzelmekkel, kapcsolatokkal való bánásra helyeződik át: a kis herceg számára ugyanis életbevágóan fontos kérdés, hogy vajon „párja nincs virágot” hagyott-e hátra a bolygóján, vagy csak egy „közönséges rózsát”. (Ez a kérdés „férfiasítja” őt leginkább, hiszen a rózsa a nő és a hozzá fűződő viszony szimbóluma.) A róka nem azzal segít neki, hogy elvégez helyette valamit, vagy megajándékozza egy bűvös tárggyal, hanem azzal, hogy kimondja a „kimondhatatlant”. Átviszi az őt megszelídítő barátját egy határvonalon, amikor beavatja a szeretet (szerelem) misztériumába: „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.” A róka ezenkívül megtanítja őt a „szívvel való látásra” is, holott férfiakat ritkán látnak el – a mesében és a valóságban – hasonló tanáccsal. Talán épp azért vált szükségessé kimondani ezt a híres mondatot, hogy a férfiak is visszataláljanak ösztönös természetükhöz, nem megfeledkezve arról, hogy e zűrzavaros, elembertelenedett világban nekik is meg kell őrizniük valamit férfi méltóságukból. Végső soron mindenkinek (férfinak és nőnek) saját magának kell megtalálnia azt a kutat, amelyből éltető vizet – reményt – meríthet, de „a víz értékét nem csak az adja, hogy életmentő egy adott szituációban, éppoly fontos az út is, amely a kúthoz vezet.” (Eugen Drewermann) Meseregény üzenetét a rókától tudjuk meg, aki elárulja a kis hercegnek, hogy az élet értelme a szeretetben, a kapcsolatteremtésben rejlik. Ez az egyetlen módja, hogy az emberek kitörjenek magányuk börtönéből. A rókától tudja meg azt is, hogy mi köt erős szálakkal az élethez: Örökre felelős leszel azért, mert megszelídítettél. A kis herceg halála jelképes; elhagyja a Földet, hogy visszatérjen bolygójára, miután megtanulta, hogyan kell élni.