Valaha könnyedén el tudtam merülni egy könyvben vagy egy hosszabb cikkben. Elmémet magával ragadta a fordulatos elbeszélés vagy a jól felépített érvelés, és órákon át tudtam hosszas prózai szövegeket olvasni. Ez most már ritkán fordul elő. Manapság már egy-két oldal után kezd elkalandozni a figyelmem. Türelmetlen leszek, elveszítem a fonalat, és inkább valami más tennivaló után nézek. Úgy érzem, mindig erőszakosan kell a konok agyamat visszaráncigálni az olvasnivalóhoz. Az elmélyült olvasás, amely egykor oly természetes volt, kínlódássá változott” – írja Nicholas Carr Hogyan változtatja meg az internet az agyunkat? A sekélyesek kora című, most magyarul is megjelent könyvében. Az alapmű eredetileg 2010-ben íródott, de az akkori amerikai állapotok némi optimizmussal megfeleltethetők a 2015-ös hazai szokásoknak.
Amikor Carr rácsodálkozik a magán észlelt változásokra, sokunk tapasztalatát fogalmazza meg. Nem azt mondja, hogy ami a digitális környezetünk hatására történt, az rossz, csak annyit állít, hogy a változások sokkal mélyebben érintenek bennünket, mintsem gondoljuk.
„Ki sem tudom számolni, hány órát vagy liter benzint spórolt meg már nekem az internet. Banki ügyeimet és beszerzéseimet is többnyire online intézem, böngésző segítségével fizetem ki a számláimat, jegyzem elő a találkozóimat, foglalom le a repülőjegyemet és a szállodai szobát, hosszabbítom meg a jogosítványomat. De még amikor éppen nem dolgozom, akkori is sokszor fürkészem a web adatrengetegét: e-maileket olvasok és írok, átfutom a főcímeket és a blogbejegyzéseket, követem, ahogy mások frissítik állapotukat a Facebookon, videókat nézek, zenét töltök le, vagy egész egyszerűen csak sodródom linkről linkre.”
Google-memória
Az internet mint univerzális médium a történelemben először karnyújtásnyira hozta az emberiség kollektív tudását az emberekhez. Az információk korábban fizikailag szétszórva voltak megtalálhatók a világon, most azonban a Google és társai segítségével bárki hasznosítani tudja azokat. „A szilíciummemória tökéletes működése óriási áldás lehet a gondolkodás szempontjából” – írta Clive Thompson, a Wired magazin munkatársa.
A kérdés, hogy az ismeretszerzés megváltozott módja csak a szokásokat változtatja meg (napilap helyett online hírportált olvasok, telefon helyett interneten rendelem a pizzát és a mozijegyet, vagy éppen könyvesbolt helyett a webáruházban választom ki az olvasnivalót, amit aztán inkább letöltök e-könyvként, mert akkor azonnal el is kezdhetem olvasni), vagy ennél mélyebbre ható változásokat is eredményez bennem?
Vannak, akik az információáradat miatt töredezett figyelmet nem tekintik problémának. „Igaz, hogy ma már nem tudnám elolvasni a Háború és békét, de soha nem voltam olyan kreatív, mint ma” – állítja Bruce Friedman bostoni orvosprofesszor. Még radikálisabban fogalmaz Joe O’Shea filozófus: „Semmi értelme leülni és az elejétől a végéig elolvasni egy könyvet. Nem ez az idő felhasználásának az ideális módja, mert a világhálón hamarabb is hozzájuthatunk azokhoz az információkhoz, amelyekre szükségünk van. Aki megtanul ügyesen »vadászni« az interneten, azok számára a könyvek egy csapásra fölöslegessé válnak.”
A lineáris elme alkonya
Az információszerzés modern módjai és a gondolkodási formák közötti összefüggéseket már jóval azelőtt elkezdték vizsgálni, hogy Tim Berners-Lee szoftver-programozó 1990 körül megírta volna a világháló kódját. 1964-ben – egy évvel Kennedy meggyilkolása és a Beatles-mánia kitörése után – Marshall McLuhan amerikai kutató megjelentette Understanding Media: The Extensions of Man (A média megértése – Az ember kiterjesztése) című könyvét, amelyben megjósolta a lineáris elme felbomlását.
McLuhan szerint a 20. század elektromos médiumai (megjelenésük sorrendjében: a telefon, a rádió, a filmek és a televízió) megtörik a szövegek önkényuralmát gondolataink és érzékszerveink felett. Könyvének híres szlogenje szerint: „A médium maga az üzenet.”
Mit eredményez ez a változás, miután az ezredfordulót követően globális piacvezető médiummá vált az internet? Carr szerint a világháló nyújtotta gazdagságért cserébe „le kell mondanunk a régi, lineáris gondolkodási folyamatokról”.
Milyen a lineáris elme?
„Nyugodt, koncentrált, és nem lehet elterelni a figyelmét.” Ezt a típusú gondolkodást „félrelöki egy újfajta elme, amely rövid, feldarabolt és gyakran egymásba érő adagokban akarja és egyben kénytelen is magába szívni és szabadjára engedni az információt – minél gyorsabban, annál jobb”.
De vajon ez a gondolkodásbeli változás csak egyfajta praktikus rutinná vált az internet-felhasználók számára, vagy mélyebb változásokat is létrehozott agyunkban?
Nicholas Carr könyvében részletesen leírja, hogy az elmúlt évtizedekben miként vált bizonyossá, hogy a felnőtt emberi agy a korábbi feltételezésekkel ellentétben nagyon is képlékeny. Bár a kor előrehaladtával a képlékenység csökken (maga módján az agy is megreked, igaz, az egyes személyeknél rendkívül eltérő mértékben), soha nem szűnik meg teljesen.
„Az agy képes arra, hogy menet közben újraprogramozza magát, és módosítsa a működését” – állítja James Olds amerikai neurológus.
A filozófiában az elme fejlődéséről két egymással ellentmondó nézet alakult ki. John Locke szerint az elme, amellyel születünk, olyan, mint egy üres palatábla, egy tabula rasa.
„Amit tudunk, arra teljes egészében a tapasztalatainkon, az életünk során megtanult dolgokon keresztül teszünk szert. Ez annyit jelent, hogy nem így születünk, hanem ilyenné válunk” – írja Carr.
Az empiristákkal szemben a racionalisták – köztük Immanuel Kant –azt állítják, hogy „belénk kódolt »sablonokkal« születünk, amelyek meghatározzák, miként érzékeljük és értjük meg a világot. Ezek a velünk született sablonok pedig megszűrik az összes tapasztalatunkat. Szerintük tehát a természet van túlsúlyban.”
Az agykutatás fejlődése aztán kiderítette, hogy mindkét nézetben van igazság: génjeink nagyrészt meghatározzák az idegsejtjeink közötti kapcsolódásokat. Ezek a genetikailag meghatározott kapcsolatok alkotják a kanti értelemben „velünk született sablonokat”, vagyis az agy alapvető szerkezetét. A kapcsolatok erejét vagy hosszú távú hatékonyságát azonban a tapasztalatok szabályozzák, és – ahogy Locke állította – lehetővé teszik az elme folyamatos átformálását és „új magatartási minták kifejezésre juttatását”.
Információterelés
Az agy tehát nem gép, mint korábban gondolták. Bár saját, közvetlen érzékszervvel nem rendelkezik, valamennyi érzékelést ez szolgálja ki, ráadásul nem mechanikusan, hanem intelligens módon. Mint Carr írja, a legnagyobb szabású és leginkább figyelemre méltó változások az idegrendszert érő károsodásokra válaszul mennek végbe. Közismert, hogy a látás elvesztését az agyban lévő neuronok drasztikus információhiányként érzékelik, és ha ez tartóssá válik, elkezdenek alkalmazkodni: átprogramozzák magukat, aminek következtében például a hallás és az érintés érzékenyebbé válik.
De nem csak a fizikai károsodások nyomán képes alkalmazkodni az agy. A rugalmasság képessége – az úgynevezett „neuroplaszticitás” – az életmód, sőt az általunk használt eszközök változását is figyelembe veszi. Egy híres vizsgálat során például megállapították, hogy a hangszeren játszó személyek – a kísérletben hegedűsök – bal kézhez tartozó agyi területei sokkal nagyobbak voltak, mint a hangszertudás nélküli (és szintén jobbkezes) kontrollcsoport tagjainak. Mint megállapították, a különbség abból fakadt, hogy a hegedűsök a bal kezüket a hétköznapi tevékenységeken kívül még a zenélés során is intenzíven használták a húrok lefogására. A jelenség azoknál is mérhető volt, akik felnőtt korban kezdtek el zenélni.
Hasonló, markáns eltéréseket érzékeltek az agy térbeli tájékozódásért felelős részén a londoni taxisok vizsgálata során. A bonyolult úthálózat és rendszeres dugók miatt a sofőröknek folyamatosan „jár az agyuk” vezetés közben, hogy az adott helyzetben a leghatékonyabb útvonalat megtalálják.
Mindez azt jelenti, hogy egy olyan markáns változás, mint az internet beépülése a mindennapokba, szintén megjelenik, nemcsak új viselkedésformákban, hanem az agy átalakulásában is. Mindehhez hozzájárul az új eszközök használata, amelyek korábban nem alkalmazott mozdulatsorokat (egérgördítés, az érintőképernyőn történő navigálás vagy a tableten és okostelefonon történő gépelés) is napi rutinná tettek. Az új készségek elsajátításának azonban ára van: „Ha nem használjuk mentális készségeinket, akkor nem csak elfelejtjük őket: az agytérképen az adott készségekhez kapcsolódó helyet megkapják azok, amelyeket gyakrabban használunk” – állítja Jeffrey Schwartz pszichiáter.
|