-
Miért döntöttél úgy, hogy itt maradsz?
Miután megérkeztem, viszonylag rövid időn belül rengeteg emberrel megismerkedtem. Az utcán, fesztiválokon, bulikon… Ezzel egyidőben nagyon sok barátom is lett. Nem emlékszem, hogy volt-e egyetlen olyan esemény, ami arra ösztönzött, hogy ne menjek tovább, viszont rendszere lett az életemnek. Játszani kezdtem egy zenekarban, pár héttel az érkezésem után megismertem egy lányt, aki ma már a feleségem. Szerettem az embereket, akik körülvettek, és boldoggá tett, amit éppen csináltam.
-
Könnyebb volt barátokat találnod itt, mint otthon, vagy Brazíliában?
Amikor egy teljesen új helyre költözöl, és senkit nem ismersz, sokkal szabadabban kommunikálsz, akár arról is, hogy ki vagy valójában. Hat évvel ezelőtt őszintén reméltem, hogy jókor vagyok jó helyen, de ha most utaznék új helyre, talán nem lennék ilyen szerencsés. A legjobb barátaimat itt ismertem meg, de ez nem azt jelenti, hogy el akarom felejteni a régi életemet. Ha esetleg hiányzik Amerika, megnézek egy Született feleségek-epizódot. Persze valószínűleg másképp gondolkodnék, ha többé nem mehetnék vissza az Egyesült Államokba. Az Amerikában élő családommal így is rendszeresen találkozom.
-
Mi változott meg benned az elmúlt hat évben?
Talán felelősségteljesebb és realistább lettem. Sokat utaztam, zenét tanultam, a magam módján egy hippi voltam. Azt gondoltam, zseni vagyok, de a nárcisztikusság talán megbocsátható egy huszonhárom éves embernek. Amikor Magyarországra jöttem, vártam egy jelre, amit az univerzum küld majd nekem. A jel nem érkezett meg, de elkezdtem azokkal a dolgokkal foglalkozni, amikkel szerettem volna. Ma már egyéni vállalkozó vagyok, és tisztességes adófizető. Angolt tanítok és minden nap zenélek valahol.
-
Miért jöttél el az Egyesült Államokból?
Azért, mert tinédzserként azt gondoltam, hogy az amerikaiak mind hülyék, hangosan beszélnek az utcán és nincs stílusuk. Amikor ide jöttem, nem is akartam amerikainak látszani. Ma már valamivel jobban értékelem, ami otthon van.
-
Hogyan ismerted meg a Redbreast Wilson & the Juke Joint Revival zenekar tagjait?
Budapesten az elején rengeteget zenéltem az utcán, és később elkezdtem zenekarokkal is dolgozni. Játszottam egy klubban, ahol Sam Redbreast Wilson is hallgatta a koncertet, elkezdtünk beszélgetni, majd hívott, hogy játsszak vele a Juke Joint Revivallel. A zenében fontos, hogy mindig tanuljak valami újat; nem elsődleges szempont, mennyit tudok vele keresni, de fontos, hogy élvezzem.
Ez Budapesten csak akkor lehetséges, ha egy sikeres zenekar tagja vagy. A Juke Joint-tal viszonylag sok helyen léptünk fel eddig, de mindannyian csinálunk mást is a zenélés mellett. Egy zenekar nem tud mindenhol pénzt keresni, vagy a közönségét bővíteni, de nekünk azért többnyire szerencsénk van.
-
Ez nem az apu hangja! címmel írtál egy gyerekkönyvet is.
A könyv ötletét a Danny mesél című zenés gyerekelőadásom adta. A zenéket én írtam, amelyek alapját tradicionális afrikai ritmusok és népdalok adják, melyeket Ghánában tanultam. Ezek az előadások az interakcióra és az empátiára tanítják a gyerekeket, együtt táncolhatnak, és énekelhetnek, miközben egy csomó mindent megtudnak Afrikáról. Magyarul mesélek, nagyrészt ennek is köszönhető, hogy rengeteget fejlődött a magyar tudásom. Bár nemsokára megszületik a gyermekem, ennek a könyvnek az ötlete már jóval korábban megfogant.
-
Elfogadóak a magyarok a kulturális bevándorlókkal szemben?
A legtöbben igen. A Danny mesél című műsor kapcsán azt látom, hogy az embereket érdeklik a távoli kultúrák, és nagyra becsülik, ha valaki megtanul magyarul, vagy képben van a magyar kultúrával.
-
Mit szeretsz a legjobban Budapestben?
Azt az érzést, hogy kézben tudom tartani az életemet. Tanítok, zenélek, és a legtöbb emberrel, akivel az időm nagy részét együtt töltöm, jól érzem magam. Ha olyanok vesznek körül, akiket szeretsz, még az is tök mindegy, milyen munkát végzel.
Forrás: kulturpart.blog.hu
|