kulturleny.wordpress.com Sejtelmesség és titokzatosság rejlik a Holdban. No meg a Mennyország. Egy nagyon szép történet a halálról, az öregedésről, az elmúlásról. Ez a mese nem egyszerű esti mese, nem az, amelyet csak úgy lekapunk a polcról. Az Ati és a holdvilág Kiss Ottó Ati-sorozatának első része. Ahhoz képest, hogy első rész, egyből egy nehéz témát vesz elő, ami nem más, mint a halál. Azt, hogy ezzel a témával a gyerkőcök ne találkozzanak, nem lehet megakadályozni, hiszen vannak dédszüleik, nagyszüleik, kedvenc kis állataik. Ha pedig amúgy is mindenképpen beszélni kell róla, akkor azt csakis így érdemes. „Különleges autó. Vigyázat, csak egyszer használható!” A jóságos és kedves Ármin bácsi már egyedül él, nem megy soha sehova, napjai nyugalmasan telnek. A délelőttöket a házban tölti, a délutánokat az udvaron vagy a garázsban egy autót szerelgetve, az estéket pedig a háza előtti padon üldögélve, közben pipázgatva, nassolgatva és az eget nézve. Itt ismerkedik meg vele az egyik nyaralása alkalmával Ati, az okos, érdeklődő és aranyos kisfiú, aki kíváncsi arra, hogy mi néznivaló van az égen, hiszen ő csak a Holdat látja. Ármin bácsi pedig elmesél neki egy érdekes történetet arról, hogy miért látjuk sárgának a Holdat, hogy ki az, aki meggyújtja a holdlámpákat, és hogy miért teszi mindezt. Aztán pedig egy régi emléket elevenít fel, amelyből kiderül, hogyan lehet autóval utazni a Holdra… “- Mit csinálsz itt, Ármin bácsi? – kérdezte tőle egyszer Ati, mert éppen arra járt. – Eszegetek, pipázgatok, és néha felnézek az égre – felelte az öreg. – Van ott valami érdekes? – nézett Ati is felfelé, annyira, hogy majdnem hanyatt esett. – Én nem látok semmit, csak a holdat! – Hát éppen ez az! – felelte Ármin bácsi. – Azért látod ilyen szép sárgának, mert Hanna kisasszony végre meggyújtotta rajta az összes holdlámpát. – Miféle Hanna kisasszony? – kérdezte Ati, és megint hátradőlt, hogy jól megnézze a holdat. – Én nem látom! – Persze, hogy nem látod – pöfékelt nagyot a pipájával az öreg. – Hanna kisasszony éppen akkora, mint te. De ha nagyobb lenne, mint mondjuk én vagy ez a ház, akkor se látnád, mert ilyen messziről csak a nagyon nagy dolgok látszanak a holdon. A hatalmas síkságok és a hatalmas völgyek. – Én azokat se látom! – kiáltotta Ati. – A világos foltok a síkságok, a sötétek meg a völgyek – mutatta Ármin bácsi. – De a völgyeket tengereknek is nevezik, pedig nincs is bennük víz. – Miért nincs? – kérdezte Ati. – Azért, hogy Hanna kisasszony nyugodtan át tudjon rajtuk kelni, amikor elindul, hogy meggyújtsa a holdlámpákat. – Miféle holdlámpákat? – Hát azt az ezer kicsi holdlámpát, amelyektől fényárban úszik a hold! Hogy innen is lássuk, milyen szép! – Azért gyújtja meg őket Hanna kisasszony? – Azért – bólintott Ármin bácsi. – Persze elsősorban nem nekünk, öregeknek és gyerekeknek gyújtja, hanem a szerelmespároknak. Hogy este is lássanak a parkban sétálni.“ A történet klasszikus meseelemeket tartalmaz (pl. hét lakat), mégis friss, üde és mai. Az ég a sok csillaggal, a Hold, amolyan misztikus, távoli valami, és annyi izgalmas dolog történhet arra, hogy szinte meglódul a képzelet, és hát valahol a Mennyország is arra található. Hogy mi van ott, és hogyan jutunk el oda, az évezredek óta foglalkoztatja az embereket. Itt ebben a mesében pedig, egy nagyon szép magyarázatot kapunk erre. A halál eléggé ijesztő dolog tud lenni, félelmet kelt az emberekben, pont ezért nem is igen szeretünk róla beszélni. Ez a mese viszont annyi kedvességgel, bájjal és inkább csak melankóliával mesél róla, hogy már-már vágyódást érez az ember a sejtelmes, a titokzatos után. De persze mindennek megvan a maga ideje. Ez az, amit Ati is megtanul ebből a történetből, és azt is, hogy félelem nélkül elfogadja azt, ha majd eljön az idő. “- Azután azt tettem, amit a nagyapám kért – mondta Ármin bácsi. – Őriztem a tervrajzot egészen addig, míg meg nem öregedtem. Néhány hónapja pedig megértettem azt is, hogy mi a dolgom vele. A szobában kihajtogattam a megsárgult papírköteget, az udvarra összegyűjtöttem a szükséges alkatrészeket, aztán a garázsban elkezdtem megépíteni az autót. – És sikerült? – kérdezte Ati. – Már majdnem készen vagyok.” Ati és Ármin bácsi barátsága, a tervrajz kincsként őrzése és nagyapáról unokára szállása, a különleges örökség, mind-mind fontos momentumok. Megbecsülés, tisztelet jutott róluk eszembe, no meg az, hogy a halálra is készülni kell. El kell rendezni a dolgokat, és tovább kell adni az örökségünket valaki rá érdemesnek, lehetőleg úgy, hogy mi is tettünk hozzá valamicskét. A Kapitány és Narancshal után egy újabb mese, mely A kis herceget juttatta eszembe, igaz, itt teljesen más értelemben. Nem a barátság és a felelősség kapcsán, hanem a hazautazása körülményei okán villant az eszembe. Ha a kis herceg nem is autóval utazott, és ha nem is a Holdra, de pont oda arra a távoli és misztikus helyre, amely ugyanúgy az égen található, akár csak a Hold. „Arra gondolt, milyen jó lesz majd, ha ő is megöregszik. Akkor összeszerelheti a különleges autót, és elrepülhet vele a holdra, hogy ő is segítsen Hanna kisasszonynak meggyújtani a holdlámpákat.„ A kötetet Hanga Réka illusztrálta, aki hihetetlenül varázslatos, sejtelmes mesevilágot teremtett a történethez. Bájos, kedves, légies alakjai, nyugodt, sokféle pasztell színei, valamiféle időtlenséget hordoznak. Érdemes a részletekre odafigyelni: itt egy tetőcserép, ott egy cica. Ötletes megoldásokat alkalmaz, hangulatot teremt, érzelmeket közvetít, és azzal, hogy a tejkaramellát is belerajzolta a mesébe, engem teljességgel megvett. De említhetném a szereplők generációkat idéző ruházatát, vagy a Hold, az ég és a növények megjelenítését is. A szöveg és a rajzok nemcsak kiegészítik egymást, de érzékenyen reagálnak egymásra, harmóniában állnak egymással. Tényleg gyönyörű!   uveghegyentul Azt mondják, hogy a gyerekeket jobb időbe felkészíteni arra, hogy az élet múlandó. De mi a legfőbb módja, hogy az adott pillanatban a lehető leghelyesebben közöld a rideg valóságot. Mitől lesz elfogadható, könnyebben feldolgozható egy szeretett személy elvesztése egy gyerek számára? Azt gondolom, hogy a mennyország definíciója a legelfogadhatóbb, legjobban elképzelhető számukra. Így költözött Domikám elméjébe is először Bence kutya, majd Dédi mama és 2 éve Nyagyapa is a mennyországba. Amikor édesapám meghalt a kisfiam nem sírt. Annyira rossz volt nekem ezt megélnem, annyira fájt, mert azt hittem őt nem érinti meg a veszteség. Csak idővel értettem meg, hogy olyan stabil a hite a túlvilágba, hogy nem azt fogja fel a halálból, amit mi, hogy sohasem láthatjuk már egymást, hanem azt, hogy ő már egy olyan helyen van ami jó, együtt azokkal, akik rég el mentek. Kiss Ottó Ati könyvei az elmúlásról szólnak, gyerekeknek. Kétségkívül szomorú mesékről beszélünk, de nem hinném, hogy ez kizárná az esti mesék köréből. Az Ati és a holdvilág csodálatos történet egy kisfiúról, aki barátságot köt egy idős bácsival és, aki oly sok mindenre tanítja meg. A gyönyörű történtetet Hanga Réka csodálatos illusztrációja teszi teljessé.