- Igen, az elmúlt évszázadok alatt a szél és a sivatagi homok elkoptatta- válaszolta apu. - Képzeljétek, az is előfordult már, hogy szinte teljesen befedte a homok, csak a feje látszott ki a sivatagi dűnék közül...  - Hű, de nagy lábai vannak!- csodálkozott Petra. - Bizony. És tudtad, hogy ezek a lábak egy titkot őriznek?- folytatta apu, majd hirtelen elhallgatott, és ezzel mindannyiunk érdeklődését felkeltette. - Milyen titkot?- kérdeztük egyszerre négyen. - Azt beszélik- mesélte mosolyogva apu-, hogy a szfinx bal lába alatt alagutak, folyosók vannak. Talán egy labirintus lehet, amely valamikor összeköttetésben állt a Nagy Piramissal.   Újra otthon Csak hajnalban értünk haza, ráadásul iszonyú fáradtan. A legrosszabb azonban az volt, hogy az egész házban felfordulás fogadott bennünket. Miután eltűntünk, apu, anyu és Sir Alexander felkutatott minden sarkot, és már éppen azon gondolkodtak, hogy kihívják az egyiptomi rendőrséget, amikor végre megérkeztünk. -  Gyerekek!- kiáltott anyu. – Hát itt vagytok?! -  De hol az ördögben jártatok?! – kérdezte apu, aki idegességében mindig hadart. Hazaúton volt időnk kifogást keresni, mert úgy szerettünk volna az ügy végére járni, hogy nem árulunk el semmit a felnőtteknek. Úgysem hinnének nekünk. Abban maradtunk, hogy azt mondjuk: játék közben eltévedtünk, és jó sokáig tartott, mire megtaláltuk a hazafelé vezető utat. Láttuk, hogy nem tudják eldönteni, hogy boldogan átöleljenek, vagy életre szóló süteménymegvonással sújtsanak bennünket. Végül a második változat lett a nyerő! Óriási fejmosást és háromnapos szobafogságot kaptunk. A testvéreim sokat mérgelődtek, én viszont kihasználtam a bezártságot, hogy rájöjjek, merre is van vagy volt a szfinxek útja, ahova Parker indult a helikopterével. VISSZA A SOROZATHOZ